Szent István halálát követően, 1038-tól Péter
uralkodott 1041 szeptemberéig, amikor az országból kénytelen volt elmenekülni. Helyébe
a főurak Szent István sógorát, Aba Sámuelt ültették. Péter kényszerűségből a
korábbi ellenfeléhez, III. Henrik német-római császárhoz
menekült, aki támogatásáról biztosította. Be is tört 1042-ben, Nyitráig hatolt és visszavonult. 1043-ban a Dunától
délre támadt, de a mocsaras területen elakadt.
Aba Sámuel ekkor
lemondott a Lajta és Fischa közti területről. 1044-ben a német oldalon harcoló
magyarok segítették Henriket a Fertő-táji mocsaras vidéken történő átkelésben,
aki július 5-én Győr alatt, Ménfőnél csatát nyert, Abát menekülés közben saját
emberei ölték meg.
Péter második uralkodását vazallusként kezdte, amiért a
magyar nemesek és egyházi vezetők méltatlannak tartották Szent István trónján.
Magatartásáért elmarasztalták, és 1046-ban a Vazul-fiakat visszahívták a magyar
trónra. Levente és András hercegek engedelmeskedtek a hívó szónak és hazatértek
Oroszországból.
András – másképpen Endre ügyes diplomáciai
és katonai manőverekkel dolgozott. A fellázadt nép a menekülő királyt nem
hagyta kijutni az országból. Ezért történt, hogy Pétert összekaszabolva,
megvakítva hurcolták eléje. Fájdalmaiban rövidesen belehalt. Andrást 1047 elején
koronázták meg Székesfehérváron. Levente ez időtájt meghalt. Mivel Andrásnak nem
születtek gyermekei feleségétől, hazahívta öccsét, Béla herceget, aki megkapta
a nyitrai, bihari és al-dunai dukátust, valamint megtette örökösének. András
király próbált a német császárral megegyezni, de az ellenséges maradt. A
császár 1051-ben megindult páncélozott
seregével, hogy mindent elsöpörjön.
András és Béla a keleti taktikával, a kiéheztetett németeket legyőzte.
Henrik szabad elvonulást kért és meg is kapta. A vereségből nem tanuló császár
1052-ik év nyarán ismét Magyarországra támadt, de András király és a
hadműveleteket irányító Béla herceg seregétől Pozsony várának vívásakor súlyos
vereséget szenvedett. Szent István után ismét a régi, katonai erények vették át
a döntő szót, András ezért is tartotta nagy becsben „Attila kardját”.
A királynak 1053-ban fia született, Salamon, és 1056-ban meghalt nagy ellensége, III. Henrik. Ekkor
András király közeledni kezdett a német császári udvarhoz és 1058-ban Salamont
ifjabb királlyá koronáztatta. A német béketárgyalás záloga, egy dinasztikus
házasság létrejötte lett, melynek értelmében az 5 éves Salamonnal eljegyezték
IV. Henrik 11 éves Judit nevű húgát. Ezek és az 1059-es tiszavárkonyi jelent –
korona vagy kard – után, Béla herceg belátta, hogy nem csak uralkodói címe, de
élete is veszélyben forog, ezért Lengyelországban menekült gyermekeivel együtt.
Sógora támogatásával hadat gyűjtött, majd 1060-ban lengyel segítséggel tért
vissza és megdöntötte András hatalmát. A menekülő beteg királyt elfogták, zirci
udvarházában tartották, ahol meghalt. Az általa alapított tihanyi apátságban
temették el. András felesége, Anasztázia és gyermekei IV. Henriknél találtak
menedéket.
Béla herceget még azon év december 6-án királlyá
választották és megkoronázták. Három éves uralkodása mély nyomot hagyott az
emberek emlékezetében. Béla gondoskodása a falvak népe felé fordult.
Szabályozta a piaci árakat, hogy ezzel megakadályozza a kereskedők illetéktelen
hasznát és a nép kiuzsorázását. Ő a párviadal hőse, komoly erőfeszítéseket tett
a békéért. Összes német foglyaival lovagias módon bánt, s végül valamennyit
hazabocsátott. Sőt a vezérek közül Weimari Vilmos, mint Béla Zsófia lányának
jegyese tért haza. Pénzt is veretett, melynek körirata: „Rex Bela –
Sancta Maria” felírás világosan tanúskodik arról, hogy Szent István
örökségét komolyan vette és folytatta. Ő is alapított egy bencés apátságot
Szekszárdon. 1063-ban, amikor hírt vett a német birodalmi sereg megindulásáról
még azt is felajánlotta, hogy lemond a trónról, s megelégszik korábbi
hercegségével. Fiát is kész volt túszként felajánlani, hogy elkerülje az
öldöklést. A várható német támadás visszaverésére készülődve Dömösön
országgyűlést tartott, ahol beomlott trónja halálosan összezúzta. Ilyen állapotban
indult hadserege után, amikor szeptember 11-én Dévény mellett elhunyt.
Szekszárdon temették el, akiben volt valami a lovagból, a ’mesebeli
herceg’-ből, aki bátor viadal után elnyeri a királykisasszonyt, de megkegyelmez
a legyőzöttnek is. Neki azonban nem kegyelmeztek. Béla fiai Géza, László és
Lambert menekülni kényszerültek.
A gyermek IV. Henrik helyett a német
sereget a harcias Nordheimi Ottó herceg vezette, aki megkapta Salamon anyjától
„Attila kardját”. Salamont a németek trónra ültették, s a herceg visszatért
hazájába. A magyar király udvarában ismét megnövekedett a német eredetű
„vendégek” befolyása. Akadt egy bölcs gondolkodású főpap Dezső győri püspök, majd
kalocsai érsek, aki élt az intelem jogával. 1064. január 20-án megkötötték a
viszályt lezáró békét a felserdült Salamon és Béla fiai között. A megbékélés
látványos megnyilvánulásaként Salamon és Géza közösen ünnepelték meg a húsvétot
Pécsen és 1064. április 11-én maga Géza helyezi Salamon fejére a koronát. A
hercegek az ország egyharmad részét kapták. Géza apjához hasonlóan
lovagias szellemű, békés természetű, az alatta állókkal kegyesen viselkedő,
bosszúállást nem ismerő jellem. Még nála is kiválóbbnak, határozottabbnak
mutatkozott öccse, László. Az alattvalók, a nép szemében hamar
feltűnt az előnyös különbözőségük Salamontól. András fia is vitéz, bátor ember
volt, de örökölte apja ravaszságra hajlamos és bosszúállásra képes természetét,
mely keménnyé, s ugyanakkor mégis befolyásolhatóvá tette.
folytatjuk
Előző részek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése