2025. 11. 11.

Krisztus világa 2025. november - Szemle

Célunk az örök élet
Az egész teremtett világ arra hivatott, hogy részesüljön Isten örök életében. Egyházunk november folyamán a végső dolgokra irányítja figyelmünket. Már kezdettől fogva hirdeti, hogy Isten az igazakat örök boldogsággal jutalmazza a mennyországban. A mennyország az üdvtörténet kiteljesedése. Ha ekkléziológiai szempontból az egyén nem mint egyén, hanem Krisztus Titokzatos Testének tagjaként élvezi az örök boldogságot. Egyházunk e Krisztusban levő egységünket tárja fel Mindenszentek ünnepe, Halottak napja és a búcsú engedélyezés által. Példaképeink a szentek, akik világítótoronyként mutatják az utat, merre kell haladnunk. Mindenszentek, a mennyei fehér ruhások (Jel 7,2-4. 9-14) évről évre többen vannak, s a világ végezetéig felsorakoznak a trón és a Bárány előtt. Mi közéjük tartozunk, mint Isten gyermekei a keresztségben megkaptuk mennyei ruhánkat (1Jn 3,1-3). Beszennyeződhet a fehér ruha, de ha akarjuk, Jézus vére újból és újból megmossa és ragyogóvá teszi. Az életszentség útja: akarjunk naponta szent lenni. Nem lehetetlen, hiszen milliárdok jártak előttünk és nekik sikerült, akkor nekünk is sikerül, csak akarjuk. „A remény nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5-11). Az élő Istenbe kapaszkodunk, s azt várjuk, amit Szentlelkével már végbevitt Jézus Krisztuson, feltámasztva őt a halálból. Urunk már megkezdte bennünk a feltámasztás művét, mivel személyünk középpontját olyan életszintre emelte, ahol a halál egy pillanatig sem uralkodhat rajta. Örömteli, ha a temetőt járva, imádkozva, egy percre sem feledjük célunkat, hogy örök otthon vár a mennyben (Mt 25,1-13).
A kereszt csodátlansága (Lk 23,35–43) – Belon Gellért püspök elmélkedése. A kereszt lett a kereszténység jelképe. És ha jobban megnézzük, nem más, mint a csodátlanság szimbóluma. Krisztus Király ünnepének evangéliumában háromszor is elhangzik: Ha Isten fia vagy szállj le a keresztről.” Jézus nem felelt, s az ég sem felelt. Hogy mi vezette Istent abban, hogy ezt így akarta? Ez a titkot. Nos, Isten a kereszten éppen ezzel teszi próbára az embert. Krisztusban ugyanis megjelent a nagy Isten-tisztelő és Isten-szolgáló. És a menny nem nyújtotta ki jobbját feléje, sem nem mentette meg a szenvedésektől és a haláltól. És mégis a kereszt lett a legintenzívebb istenszolgálat jele és eszköze. A jobb-lator semmi vallásos előzménnyel nem rendelkezett. A csodátlan kereszt fordította meg a latort. De a pogány századost is. Jézus szeretete! Isten valóban meghódította az emberek szívét a keresztről.
Krisztus, a mindenség királya - P. Barsi Balázs atya írása. Gúnyt űztek belőle a katonák is... Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta.” De a másik rászólt. Kicsoda lehet ez a másik, akiben ilyen csodálatos tisztaság van eltemetve a gyilkosság, vér, piszok vastag rétegei alatt, s most feltör belőle, mint forrás a puszta sivatagban? Kicsoda, aki egymaga képes szembe szállni a már égig érő mocskolódással s megállítani a szennyáradatot? Csend áll be néhány másodpercig – de milyen súlyos, milyen rettenetes ez a csend! Majd Jézus felé fordul, tekintetét keresi és így szól hozzá: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel.” És Jézus válaszol neki. Fönséges jelenet, hogy nincs más név a földön, melyben üdvösségünk lehetne, csak Jézus áldott neve.
Út a felnőttség felé
– az ifjúság nevelés 9. témája: Mit kell megosztanom másokkal – Takarékosság. A ma emberei és gyermekei két véglet között ingadoznak: a) TAKARÉKOSSÁG (megosztás másokkal) vagy FUKARSÁG (harácsolás). B) PAZARLÁS - önmagam érdekében! Bármilyen furcsán hangzik is, a kettő egy tőről fakad! Ezt mutatja be Gyurián Edit a tinédzsereknek. Mondjátok meg: KI MIVEL tud takarékoskodni? (ceruza, papír stb.) Mondjátok meg: KI MIVEL lehet pazarló? (tízórai, könyvei, füzetei, ruhája, cipője) Gondolunk-e néha a világ különböző országaiban dúló és évek óta tartó kegyetlen háborúkra, hogyan kénytelenek élni ott az emberek? Mivel segíthetnénk rajtuk, mi gyerekek? Mit adnánk oda gondolkodás nélkül? - Országunkban mennyi szegény, nyomorék, vak, beteg, gyógyíthatatlan rákos gyermek él a kórházakban. Vajon gondoltatok-e egyszer is rájuk? Volna-e kedvetek egyszer is ilyen gyermekklinikára eljönni, hogy Őket fölvidítsátok? Hiszen ők is éppen úgy vágynak a vidámságra, a szeretetre, mint ti! Pontosan úgy! Nekem, az egészséges gyereknek azt kell adnom a betegnek, amiben ő hiányt szenved; amit az ÉLET nekik nem adott meg: az egészséges gyermekek ÖRÖMÉT!
A szenvedést megnyit minket az Isten felé
– Hofher József jezsuita írása. A szenvedés az a tapasztalás, amelyben leginkább megismerhetjük magunkat. A szenvedés megnyit másokkal szemben; szívet és érzéket kapunk embertársaink felé. Az „élet-misztérium” egyik összetevője a „szenvedés-misztérium”. Elfogadni a nekem jutott szenvedést. Ma ez igen nehéz, mert a modem gondolkodók, a szenvedés elleni lázadást hirdetik, magával Istennel szemben. Mindenki életében elérkezik az idő, amikor ki kell szolgáltatnia magát a szenvedésnek, elismerve, hogy az erősebb nála. De jön az óra, amelyben rá kell jönnie, hogy felesleges ellenállnia, mert ez neki van szánva, és hogy nagyobb dolog, ha kiszolgáltatja magát neki. -  Látnunk kell: Krisztus a világot nem tevékenységével váltotta meg, hanem szenvedésével. Ez volt a pillanat, amelyben legaktívabb volt, nem amikor tanított. Szenvedésének órái aktívak voltak. Önátadása, hallgatása és halála mozzanatában zajlott le a megváltás nagy cselekménye. Áldozat nélkül nincs fejlődés, növekedés. Áldozat nélkül nincs igazi öröm. Ez Jézus igazi tanítása.
80 éve halt meg Rupert Mayer jezsuita pap – Virt László szociológus írása Rupert Mayer és Márton Áron közti rokon vonásokról, a kettőjük között meglévő párhuzamokra utal, hisz mindketten a keresztény szociális elveket képviselték. A csíkszeredai Millenniumi templom kápolnája Boldog Rupert Mayer emlékét és Tiszteletreméltó Áron püspökét őrzi. (Festette Márton Árpád 2003)
 
Hitemhez kötődő tárgy – Heike Helmchen-Menke írása a nyakláncon viselt keresztről. 
Advent – P. Barsi Balázs OFM írása. Advent készület az Úr érkezésére. Az Emberfia eljövetel olyan lesz mint Noé napjaiban. Noé kortársai nem azzal vétkeztek, amit tettek, hanem azzal, ami tetteikből kimaradt. Csendesen és egyetemesen kihagyták Istent az életükből; az önfenntartásból és a fajfenntartásból hiányzott a lényeg: hogy egyáltalán miért és mivégett vagyunk a világon. Jézus Egyháza azonban bárkává lett, amelyet keresztje kormányoz, és ő, a Feltámadott velünk utazik benne mindaddig, míg a Galamb, a Lélek el nem hozza az új ég és új föld olajágát.
Nagy Szent Leó pápa – Bakó Mária Hajnalka kvíze. 
Derűs oldal: – Őszinte részvétem, Blumenthal, most hallottam, hogy szombaton leégett a ruhaüzeme. – Pszt! Biztosítva van, az a tűz csak jövő szombaton lesz! 
Keresztrejtvény soraiban egy könyörgés rejlik. 
A hátsó borítón Krisztus királyról Márton Áron üzenetének részlete olvasható.

Kedves Olvasó! Bónusz: Az alábbi linken olvashatja a Krisztus világa októberi számát: krisztus-vilaga_10_2025.pdf

KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a plébániákon, a kézbesítőknél és a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése