Az Úr megjelenése

      A mohácsi vészt követő áldatlan időben, 1539-ben Szapolyai János magyar király házasságot kötött Jagelló Izabellával, akitől egy év múlva fia született, István János Zsigmond néven. A királynak viszont nem maradt ideje fia nevelésére, mert két hétre rá meghalt. Halálos ágyán megeskette hű tanácsadóját, Fráter Györgyöt, hogy nem tartja be a két évvel korábban Ferdinánddal kötött váradi béke passzusát, hanem fiát, István János Zsigmondot juttatja a trónra. A halálos beteg király ezzel a cselekedetével egy megállíthatatlan folyamatot indított el, ami végzetes lett az országra nézve. Emiatt kirobbant újabb háború során 1541-ben a Habsburg csapatok el akarták foglalni Budát. A Szapolyai-párti magyarok azonban szétverték a betolakodókat. A török szultán is elindította csapatait, azzal a céllal, hogy a Habsburg csapatokkal szálljon szembe. Habsburg csapatok ugyan nem voltak jelen, amire a törökök Buda várához érkeztek, de ennek ellenére lesátoroztak Óbudán. Szulejmán szultán augusztus 28-án Ali agával, a csausz-basival ajándékok kíséretében üdvözletét küldte Izabellának és János Zsigmond királynak. Mivel az iszlám vallás tiltja, hogy idegen nő hajlékába lépjen, ezért másnap – a  mohácsi vész 15. évfordulóján – a szultán sátrában szeretné üdvözölni a csecsemő királyt, az ország főúraival együtt, hogy bemutassa a magával hozott Szelim és Bajezid szultánfinak, és tárgyalásokat folytasson az ország sorsáról. Amíg a szultán fogadta a küldöttséget, azalatt a török sereg csellel elfoglalta Budát. Ez a gondolatlan megjelenés másfél századra megpecsételte Magyarország romlását.

      A babiloni fogság idején az ószövetségi nép számtalan jelben kívánta látni Jákob Istenének arcát. A romokban heverő Jeruzsálem felett annak dicsőséges helyreállításáról jövendöl Izajás próféta: az Úr dicsősége felragyogott fölötted (Iz 60, 1-6). Isten segítségének közeledését szívesen érzékelteti a világossággal, amelyet Isten dicsősége áraszt. A dicsőség (kabod) Isten jelenléte. Ez először megnyilvánul a fogságból való hazatérésben, utána Isten nagy tettében, mikor a népeket összegyűjti a Messiás országába.

      Krisztusban ragyogott fel Isten dicsősége minden nép számára és vonzza őket Egyházába, amelynek küldetése a világ végéig tart. Ehhez a nagy vonzáshoz, misszióhoz a napkeleti bölcsek látogatása adja a bevezetést. Keletről jöttek imádni a Messiás királyt (Mt 2, 1- 12). A hit zarándok útján érkezők arra tanítanak minket, hogy „nem a kereszténységet kell az emberekhez alkalmazni, hanem az embereket kell alkalmassá tenni Krisztusra” (H. de Lubac). Nem alkalmazkodni kell a körülményekhez, hanem a körülményekben Isten kinyilatkoztatásához kell igazodni. S mielőtt a nagy katasztrófa ránk szakadna, azelőtt ébredjünk prófétai küldetésünk tudatára. A kegyelem ingyenes, és másokért részesültünk benne (Ef 3, 2-3a. 5-6). Krisztus velünk maradt az Eucharisztiában. Ő az én reménységem csillaga!

„Láttuk napkeleten csillagát...” Mt 2,2.