Székelyek 2.

A magyarul beszélő, de önálló jogszokásokkal és közösségi tudattal rendelkező, a hadakozást hivatásszerűen űző székelyek fontos szerepet játszottak a magyar történelemben. Ezer éve a székelység története a magyar történelem szerves részét alkotja. Anonymus óta a középkori krónikások figyelmét is felkeltette a székelység. Kezdetben az eredetkérdésre adtak feleletet, majd a 16. században keletkezett kútfők részletesen foglalkoztak a székely társadalom berendezkedéseivel, szokásaival. 

A 19. században megindult modern történetírás a forráskritika módszereit használva az eredetkutatást részesítve előnyben, könyvtárnyi irodalmat hozott létre, anélkül azonban, hogy a kérdés lezárására vagy az álláspontok közeledésére sor került volna. 

Anonymus, hogy a honfoglalás jogosságát történeti szempontból is alátámassza, az 1200 táján írt munkájában azt írja: „a székelyek, akik kezdetben Attila király népe voltak”, Csongrád közelében a Tiszai révnél átkeltek és békésen csatlakoztak a magyarokhoz. Fiaikat különféle ajándékokkal túszul adták Árpád fejedelemnek. A szövetségkötés után „Ősbő serege előtt az első csatasort biztosították maguknak.” Kézai Simon az 1283 táján írt Gesta Hungarorum c. művében nemcsak  a hunok és magyarok rokonságát állítja, valamint hogy Árpádok Attila leszármazottjai, hanem azt is, hogy a székelyek hunok. 

A székelyek „amikor hírét vették, hogy a magyarok másodszor is visszatérnek Pannóniába, elébük mentek Oroszország végeire, és miután együttesen Pannóniát elfoglalták, abban részt kaptak, de nem Pannónia síkságán, hanem a blakkokkal (türk nép) együtt a végek hegyeiben nyertek osztályrészt, ezért a blakkokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit (türk-székely rovásírást) használják.” 

A Pozsonyi Krónika, a Képes Krónika és a Túróczi Krónika is egyöntetűen hirdetik, hogy a székelyek a hunok utódai, akik Attila hun király halála után kirobbant polgárháború idején Csigla mezőre, illetve Erdélybe vonultak vissza. Túróczi kiemeli, hogy a székelyek hun származását soha senki nem vonta kétségbe. Ezek a székelyek szigorú erkölcseikben és a közös földhasználatban különböznek a magyaroktól. A szkíta írást sem felejtették el, mert botok metszésével róják betűiket. A magyarok visszatértekor elébük mentek Ruthéniába, s miután közösen birtokukba vették a Kárpát-medencét, akkor „a székelyek az ország azon részét nyerték osztályrészül a magyarok akaratából, melyet elébb saját székhelyüknek választottak”.