2013. 02. 12.

A pápák, akik lemondtak



A pápák, akik lemondtak - Romani Pontifices dimissionarii
Összeállította: dr. Jakubinyi György érsek 
            Hat pápa mondott le kétezer év alatt:
1. Szent Kelemen - S. Clemens I.  92-99 (vagy  68-76) római – Romanus     emléknapja nov. 23. Órigenész szerint azonos a Fil 4,3-ban említett Kelemennel. Egyedül Órigenész tartja Kelement zsidókereszténynek. Epiphaniosz szerint Kelement Péter rendelte utódául, de ő a békesség kedvéért Linus javára lemondott. Száműzetésben halt meg, a Krimi félszigeten, a tengerbe dobták. A római Martyrologium első bejegyzése november 23-án: „Az 1. század végén Szent I. Kelemen pápa, vértanú temetése. Szent Péter harmadik utóda. A Korintusiakhoz  írott levele ránk maradt.”
2. Szent Ponciánusz – S. Pontianus  230.07.21-235.09.28. lemond, római Romanus. Maximus Thrax római császár (235-238) üldözésekor lefogják, és Szardínia szigetére száműzik. Ekkor mond le a pápaságról, hogy a nyáj pásztor nélkül ne maradjon. Ott hal vértanúhalált. Első pápa. Akinek lemondása pontos dátumát megőrizte a történelem. Emléknapja Szent Hippolit (Ipoly) áldozópappal együtt augusztus 13. (Egyesek szerint előbb ellenpápa is volt!)  A római Martyrologium első bejegyzése augusztus 13-án: „236 körül Szent Pontianus pápa és Hippolytosz áldozópap, vértanúk. Szardinia szigetére száműzték őket, ott haltak meg Krisztusért. Rómában temették el őket: Hippolitoszt a Via Tiburtina mentén, Pontianust a Callistus-katakombában.”
 3. IX. Benedek  - Benedictus IX.  08 vagy 09.1032-09.1044., másodszor: 10.03.1045
- 01.05.1045 lemond pénzjuttatás ellenében párthívei részére, harmadszor: 10.1047-07.1048.   Theophylaktosz, Tusculumi gróf. Állítólag bűnbánóként halt meg a Grottaferratai kolostorban  18.09.1055. és 09.01.1056. között.
4. V. Szent Celesztin -  S. Caelestinus V.  05.07., 29.08-13.12.1294 lemond,        sz.
Molise (kb. S. Angelo Limosano) 1209/1210., Pietro del Morrone, Remete volt, majd a cölesztimus bencés ág alapítója. Sohasem járt Rómában. L’Aquilában koronázták meg. Belátta, hogy II. Károly nápolyi király játékszere. Ezért mondott le. Utódja, VIII. Bonifác  félt, hogy vissza akar térni. Ezért házi őrizetre ítélte. †Castello di Fumone 19.05.1296. Szentté avatása Avignon, V. Kelemen 05.05.1313. Emléknapja május 19. Lemondása miatt Dante a pokolba helyezi (La Divina Commedia, Inferno III,59-60 = Dante Alighieri, Isteni színjáték, ford. Babits Mihály, Kriterion Bukarest 1985,15: „Hogy ráismertem párra, köztük állván / láttam árnyát és megismertem annak, / aki a nagy Lemondást tette gyáván.”) A római Martyrologium 6. bejegyzése május 19-én: „1296-ban Latiumban, Alatriban Szent V. Celestin. Abruzzók tartományában remetéskedett. Szentéletű csodatévő hírében állt, ezért 80 évesen pápává választották, de még abban az évben lemondott, és visszavonult remeteségébe.” A latin eredeti szerint: „Fumone kastélyában Alatri mellett Latiumban Szent Péter Celesztin születése, akit…pápává választották, az V. Celesztin nevet vette fel…”
5. XII. Gergely – Gregorius XII.  30.11., 19.12.1406-04.07.1415. lemond velencei,
Angelo Correr, sz. 1335 kr. A nyugati egyházszakadás idején a pisai ellenpápa, XXIII. János letétele után a konstanzi egyetemes zsinaton beadta lemondását. †Recanati 18.10.1417.    
6. XVI. Benedek – Benedictus XVI. 19.04., 24.04.2005-28.02.2013. lemond  bajor,
Joseph Ratzinger, sz. Marktl am Inn, d. Passau, 16.04.1927. sac. Freising 29.06.1951. el. München und Freising érseke 25.03.1977, cons. 28.05.1977. Cardinalis 27.06.1977. Congregatio pro Doctrina Fidei prefektusa 25.11.1981.  
Források:
Claudio Rendina, I papi -  Storia e segreti, Roma 1983. 
Diós István, Szentek élete. I-II. kt. Budapest 2009.
Lexikon für Theologie und Kirche, hrsg. Walter Kasper mit etc . 1-11- Bd. Herder Freiburg-
            Basel-Rom-Wien  31993-2001.
Martyrologium Romanum,  Typis Vaticanis  22004.   
Magyar hivatalos kiadása: A római Martyrologium, ford. Dr. Diós István, Budapest 2010.
 Dr. Diós István, Budapest 2010.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése