Egy héttel ezelőtt az Istentől kapott szellemi adományról, a
bölcsességről elmélkedtünk. Bölcsességre vall, ha a kinyilatkoztatás fényében
látjuk életünket és világunkat. A bölcs ember életét Istenre építi és minden
egyéb csak őutána következik. Jézus Krisztus, aki az Atya örök bölcsessége,
életével megtanított, hogyan kell a mennyei Atya gyermekeiként élni. Általa
felismerjük hivatásunkat, amit meg kell élnünk, és sorrendet tudunk felállítani
feladataink végzésében, hogy igazi életet élhessünk. A sorrend pedig egyszerű: azt tegyük ami a
kötelességünk, utána a szükségeset, majd a hasznosat, végül, hogy ki ne fáradjunk
kell az erő gyűjtéshez a pihenés és szórakozás is. Mindez Isten jóságának jele,
mert ilyennek alkotott. Segít abban is, hogy megismerhetjük az Ő végtelen
jóságát és egész szívvel szolgáljunk neki. Isten jóságának jele, hogy
kiválasztott egy népet és szövetséget kötött vele. Szövetséget kötött, melyben
a személyek közti életadó szeretet cseréje zajlik. A szövetség liturgiája, az
áldozatbemutatás kifejezi, ugyanakkor megérezteti Isten gondoskodó szeretetét.
A szövetségkötést áldozatbemutatással szentesítették, ami azt jelentette, hogy a
szövetség életre-halálra szól. Ez nem földi szövetség, mint a két
világháborúban megnyilvánult szövetségszegőké. Isten nem csap be, mert ő igaz
és igazmondó! Isten hűsége biztos védelmet, boldogulást jelentett a népnek,
amelytől teljes engedelmességet várt. A mai olvasmány az ember esendőségét
mutatja be. Az a nép, mely a legnagyobb megtiszteltetésben részesült a földön,
rövid idő alatt megfeledkezett az egyetlen és igaz Istennel kötött szövetségről
és az emberiség örök kísértésében, az aranyborjú imádásában elbukott (Kiv 32,
7-11, 13-14). Az imádás azt jelenti, hogy az ember meghódol a teremtő, megváltó
és üdvözíteni akaró Isten előtt. Vagyis életét Isten jelenlétében akarja élni.
Mindaz, aki nem az Istennel akar élni, hanem valami földiért, az bálványimádó
és bálványa maga alá temeti! (A szesz sírba visz, a bujaság lelketlenné tesz, a
pénz gyilkossá.)
Mózes könyörög, engesztel, mert Isten irgalmas. Mózesnél
hatalmasabb közbenjárónk van, Jézus Krisztus, az Atya fia. Keres minket, mint az
elveszett drachmát az asszony vagy az eltévedt juhot a pásztor. Mellénk szegődik
gyengeségeinkben, segít, kegyelmet mint a tékozló fiúnak az atyja, hogy megtérjünk
(Lk 15, 1-32). Ő a kezdeményező, aki életét adta egészen értünk és benne már
megbocsátott nekünk az Atya. Csak a bocsánatot vegyük magunkra. Működjünk közre
Jézussal, mert csak azt menteni meg, aki akarja és életébe fogadja őt örök
társként (1 Tim 1, 12-17). A múltjára visszatekintő Pál apostol az iránta
megnyilvánult irgalmas Istent hirdeti, lelkesen és alázattal vallja: „ Krisztus
Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az
első.” Te is lehetsz első. Te is felállhatsz a dobogó felsőfokára, és olyan
örömben lesz részed, amelyet a világ nem adhat. Iskola kezdés van. Tetszik vagy
sem, a gyereknek menni kell. S a felnőtt, megfeledkezhet-e arról, hogy Jézus
iskolájába jár?
„elveszett és újra megkerült.” Lk 15,32.
Datvas-Kozma József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése