Candida nővér azt kérte 107. születésnapjára,
hogy találkozhasson Ferenc pápát. Február 20-án a luccai rendházban élő
szerzetesnővér elutazott Rómába, részt vett a Szent Márta-házban
bemutatott szentmisén, ahol a pápa köszöntötte és gratulált neki
korához, egészségéhez.
Bergoglio
a kilencedik pápa, akivel hosszú élete során találkozott. Candida
nővér, születési nevén Alma Bellotti a legidősebb szerzetes a világon,
nyolcvan évvel ezelőtt tett fogadalmat a kamilliánus nővérek rendjében.
Soha egyetlen pillanatra nem bánta meg döntését: „Csak az képes
megérteni, milyen nagy az Úr szeretete irántunk és mennyi örömöt ad a
szívünknek, aki megtapasztalja, hogy mekkora boldogság az Úr mellett
lenni.”
Mindennap
hajnalban kel, ötkor már a templomban imádkozik rendtársaival. A
kamilliánusok betegeket ápolnak, ő ebbe a szolgálatba életkora miatt már
nem tud bekapcsolódni, de imádságban csatlakozik hozzájuk, részt vesz a
szentmiséken. Mi a titka? „Örömben élni és boldoggá tenni azokat, akik
mellettem vannak” – vallja. Élete legszebb napja az volt, amikor
belépett a rendbe, és azóta is derűs, örömteli életet él. Nagyon
fontosnak tartja, hogy az ember hálát adjon mindenért, hiszen mindent
Istentől kapunk. A fiataloknak azt üzeni: figyelmesen és engedelmesen
kövessék Isten akaratát, mert egyedül ez ad teljes örömöt.Magyar Kurír
(tzs)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése