Lábmosás Csíkszeredában

A lábmosás. A keleti ember mezítláb vagy saruban járta a poros utakat, így megérkeztekor elengedhetetlen volt a lábmosás. A vendégfogadáshoz, az udvariassághoz tartozott, hogy a vendégnek alkalmat adjanak a lábmosásra. Az ószövetség papjai szolgálatuk előtt kezet és lábat mostak.
A családfőnek lábát megmosni a feleség és a gyermekek kötelessége volt.  A lábmosás a legnagyobb szolgálatkészség, a legteljesebb odaadás jelének számított (1Sám 25,41). Az utolsó vacsorán Jézus a lábmosással fejezte ki végtelen szeretetét (Jn 13,1-3). Ezzel példát mutatott, hogy a tanítványoknak milyen magatartást kell tanúsítaniuk egymás iránt. Egyházunk a nagycsütörtöki szentmise evangéliumában elhangzó új parancs - mandatum novum do vobis - alapján mandatumnak is hívjuk, mert a lábmosás megtestesíti a krisztusi szeretetet. A római liturgiában már a 4. századtól kimutatható a lábmosás szertartása, majd a toledói zsinat (694) szigorúan elrendelte, hogy a püspökök a nagycsütörtöki szentmisében végezzék el a lábmosás szertartását.
A 20. század közepétől a homília után történik, már nemcsak a szegyházakban és apáti templomokban, hanem a plébániatemplomokban is.
A csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánián nagycsütörtök esti szentmisén, Ft. Tamás József püspök a hagyományhoz híven 12 elsőáldozásra készülő fiú lábát megmosta és lábfejét megcsókolta.
Az apostolokat képviselte: Benedek Győző, Berszán Szabolcs, Bodor Patrik, Busuioc Krisztián, Demeter Örs, Kiss Zsombor, László Hunor, Miklós Botond, Péterfy Áron,  Salló Lőrinc, Szekeres Árpád Áron, Urkon Péter Viktor.
A szentmise végén csoportképet készítettek a Szent Kereszt templom oltára előtt, majd a püspök és a plébános megajándékozta a kis apostolokat.