Fülöp-szigeteki
apostoli látogatásának másodnapján Ferenc pápa elérte úticélja
legközepét, hiszen ő azért jött, hogy felkeresse és megvigasztalja a
Yolanda tájfuntól leginkább sújtott várost, Taclobant. Váratlanul
azonban egy kisebb erősségű tájfun közeledtére, pár órával előbbre
hozták a szentmise kezdetét. Viharos szélben, Ferenc pápa maga is sárga
műanyag esőkabátot felöltve mutatta be a szentmisét a Yolanda tájfun
sújtotta térség közepén, mintegy félmillió hívő jelenlétében.
Tekintettel a rendkívüli körülményekre, Ferenc pápa – eltekintve az
előre kész homíliájától – teljes egészében szabadon fogalmazta meg
spanyol nyelven a beszédét, melyet azonnal angolra fordítottak.
Jézus már előttünk végigjárja a keresztútjainkat
Az
első olvasmányban hallottuk, hogy olyan főpapunk van, aki képes velünk
együtt elszenvedni a mi gyengeségeinket, mert ő maga is mindenben
próbára tétetett, jóllehet bűnt nem követett el. Jézus olyan, mint mi.
Úgy élt, mint mi. Egyenlő velünk mindenben, a bűnt kivéve. Azért, hogy
még jobban hasonlóvá legyen hozzánk, magára vette a bűneinket, ő maga
bűnné lett (2 Kor 5,21). Ezt Szent Pál mondja, aki maga nagyon is jól
ismerte a bűnt. Jézus előttünk jár mindig. Amikor mi a keresztutunkat
járjuk, ő már előttünk végigjárta azt.
Azt éreztem: Ide nekem el kell jönnöm!
Ha
most mi itt összejöttünk, 14 hónappal a Yolanda tájfun után, ez azért
van, mert bizonyosak vagyunk abban, hogy a hitünk nem csal meg, mert
Jézus már itt járt előttünk. Szenvedésében ő magára vette a mi összes
szenvedésünket. És amikor – engedjétek meg ezt a bizalmas közlést –
amikor Rómából láttam ezt a katasztrófát, azt éreztem: ide nekem el kell
jönnöm! Már azokban a napokban eldöntöttem, hogy ideutazok. El akartam
jönni, hogy veletek legyek, egy kicsit későn ugyan, mondhatnátok, ez
igaz, de mégis csak itt vagyok!
A keresztre szegezett Jézus minden csapásunkban előttünk jár
Itt
vagyok tehát, hogy elmondjam nektek: Jézus Krisztus nem csal meg
bennünket! „De atyám – tehetne ellenvetést valaki közületek – hiszen már
csalódtunk benne, mert elvesztettem a házamat, elvesztettem mindenemet,
beteg vagyok…”. Ez igaz – folytatta a pápa a rögtönzött beszédét – és
tisztelettel tekintek az érzéseidre, de én ott látom őt
keresztreszögezve, és ő onnan nem csal meg bennünket. Ő azon a trónon
lett megszentelve, és onnan indulva halad keresztül minden csapásunkon,
ami bennünket ér. Jézus az Úr! Ő Úr a keresztről, ott uralkodott. Éppen
ezért képes megérteni bennünket, ahogy azt az olvasmányban hallottuk:
„Mindenben hasonlóvá lett hozzánk”. Ezért van nekünk olyan Urunk, aki
képes együtt sírni velünk és képes elkísérni bennünket életünk
legnehezebb pillanataiban is.
A szív csendjében együtt veletek…
Sokan
közületek mindent elvesztettek. Nem is tudom, mit mondjak nektek. Ő
igen! Ő tudja, mit mondjon nektek! Sokan elvesztettétek a családotok egy
részét. Most csendben maradok egyedül és ebben a csendben kísérlek
benneteket a szívemmel…
Krisztusra tekintve sokan kérdeztétek
tőle: „De hát miért, Uram?” És ő mindannyiunknak a saját szívéből
válaszol. Mást nem is tudok mondani nektek. Tekintsünk Krisztusra: Ő az
Úr, és ő megért bennünket, mert átment mindazon próbatételeken, melyek
bennünket sújtottak!
Anya! Talán ez az egyetlen szó, ami ki tudja fejezni az érzéseinket a legsötétebb pillanatokban!
Vele
együtt keresztre feszítve ott állt az anyja. Olyanok vagyunk mi, mint
az a gyermek ott lenn – mutatott a pápa egy, az anyja mellett álló
kisgyermekre. A fájdalom, a gyötrelem pillanataiban, amikor nem értünk
semmit, amikor éppen fel akarunk lázadni, nekünk is csak az marad, hogy
kitárjuk a karunkat, hogy belekapaszkodjunk a köntösébe és azt mondjuk
neki: Mama! Mint egy kisgyermek, aki félelmében így kiált: Mama! Talán
ez az egyetlen szó, ami ki tudja fejezni az érzéseinket a legsötétebb
pillanatokban.
Csendben, a szív imádságával…
Maradjunk
most egy pillanatra csendben! – kérte a pápa a híveket. Tekintsünk az
Úrra. Ő meg tud érteni bennünket, mert mindenen keresztülment.
Tekintsünk az Anyánkra, mint az a gyermek ott, kapaszkodjunk a köntösébe
és a szívünkkel mondjuk: „Anya”. Csendben imádkozzunk, mindenki azt
mondja neki, amit érez… (csend)
Nem vagyunk egyedül! Van anyánk! Van Jézusunk, a nagyobb testvérünk!
Nem
vagyunk egyedül, van anyánk! Van Jézusunk, a nagyobb testvérünk! Nem
vagyunk egyedül! Van még számtalan sok testvérünk, akik a katasztrófa
pillanataiban eljöttek segíteni nekünk! A segítségnyújtás közben még
inkább testvérnek érezzük magunkat, éppen mert segítettünk egymásnak.
Jézusba kapaszkodva, testvérként együtt, előre!
Ez
minden, amit el akartam mondani nektek. Bocsássátok meg nekem, ha nincs
már több szavam. De abban biztosak lehettek, hogy Jézus nem csal meg
benneteket! Abban is legyetek biztosak, hogy Anyánknak a szeretete és
gyengédsége sem csal meg bennünket. Gyermekként belékapaszkodva, a
Jézustól kapott erővel, induljunk előre. Testvérként járjunk együtt!
Köszönöm!
A szentmise után Ferenc pápa a Lélek ihletésére így imádkozott:
Köszönjük, Urunk, hogy soha nem hagysz árván bennünket!
Most
ünnepeltük Jézus Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását. Jézus
megelőz minket, mindig előttünk jár az útjainkon. Minden időben elkísér
bennünket, amikor imádságra és szentmisére jövünk össze. Köszönjük,
Urunk, hogy velünk vagy ma! Köszönjük, Urunk, hogy osztozol
gyötrelmeinkben! Köszönjük, Urunk, hogy megadtad nekünk ezt a
lehetőséget! Köszönjük, Urunk nagy irgalmasságodat! Köszönjük, Urunk,
hogy velünk egy akarsz lenni! Köszönjük, Urunk, hogy mindig közel állsz
hozzánk a kereszt pillanataiban! Köszönjük, Urunk, hogy reményt adsz
nekünk! Add meg nekünk, Urunk, hogy a remény soha el ne hagyjon minket!
Köszönjük, Urunk, hogy életed legsötétebb pillanataiban a kereszten
megemlékeztél rólunk és ránk hagytad az Anyát, a te Anyádat! Köszönjük,
Urunk, hogy soha nem hagysz árván bennünket! Ámen! Forrás és fotó: Vatikáni Rádió (vl)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése