2015. 10. 24.

Irreális béremelést terveznek Romániában

A bukaresti kormány csak hitelekből fedezhető, a költségvetési hiány jelentős túllépésével járó béremelést tervez a közszférában.

Csak a 3 százalékos költségvetési hiány jelentős túllépésével valósítható meg a kormány által beígért hatalmas béremelés a közszférában - írta a bukaresti Új Magyar Szó. A fizetések növelésére nem lesz fedezet, ezért külföldi hitelekhez kell folyamodni, vagy le kell faragni a közberuházásokra szánt pénzből, nem jutna például autópálya építésekre. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter elismerte, hogy a deficit átugraná a tervezett határt, sőt azt is, hogy még azt sem számolta ki a kormány, mekkora összegre van szükség a beígért béremelésekhez.

A kormány már hónapok óta dolgozik a közalkalmazottak fizetését szabályozó új törvényen. Az eddig kiszivárgott információk szerint 20 és 70 százalék közötti arányban emelkednének két év alatt, 2017 végéig a közszférában a bérek. A jogszabály még nem jutott el a parlamentbe, mert a tervezetet még a kormány sem fogadta el.
A pénzügyminiszter az Agerpresnek elmondta, a jövő évi költségvetési hiányt 2,5 százalékosra tervezik, és ez az arány az Európai Bizottság által engedélyezett 3 százalék alatt van, ám nem számoltak a közalkalmazotti bértábla alkalmazásához szükséges fedezettel. Teodorovici azonban megnyugtatta a közvéleményt, hogy a sürgősségi rendeletekben elfogadott eddigi béremelések (az orvosoknak 25 százalék, a pedagógusoknak 15 százalék), illetve az adóterheket jelentősen csökkentő adótörvénykönyv alkalmazása 2016-ben nem emeli 2,5 százalék fölé a deficitet. Sőt - beleférnek a tervezetbe a kormány által beharangozott újabb adócsökkentések is, mint például a vízdíj áfájának mérséklése.
A pénzügyminiszter adatait azonban cáfolták ezen a héten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakemberei, akiknek becslése szerint a román deficit jövőre mintegy 3 százalék lesz, 2017-ben ennél nagyobb, s így meghaladja a washingtoni pénzintézet által javasolt GDP-arányos 1,5 százalékot. A pénzintézet már többször is figyelmeztette a kormányt, hogy meg kell őriznie az adófegyelmet, és ismét kötelezettséget kell vállalnia a már korábban megígért szerkezeti reformok végrehajtására, főként az állami szállítási és energiatermelő vállalatok esetében. A közlekedési infrastruktúra javítása is fontos a tartós gazdasági növekedés biztosítása érdekében - olvasható az IMF legutóbbi közleményében. Vagyis a Valutaalap szerint a fizetésemelések helyett először inkább autópályákra kellene a pénzt elkölteni.
A parlament szeptember elején fogadta el az új adótörvényt, amely szerint januártól 20 százalékra csökken az áfa a jelenlegi 24 százalékról, majd 2017-től 19 százalékra. Akkor a kormány képviselői még arról beszéltek, hogy a jogszabály életbe lépése nem emeli 2 százalék fölé a deficitet - írta a lap.
A törvényt az RMDSZ is megszavazta. A Maszolnak adott interjúban Kelemen Hunor szövetségi elnök akkor azt hangsúlyozta: szeretnék, hogy az adótörvénykönyv alkalmazása ne sodorja veszélybe az államháztartást, a költségvetési hiány ne haladja meg a 2 százalékot. Ezt a hiányt azért fontos tartani, mert biztosítja a makrogazdasági egyensúlyt, és Románia megőrizheti a hitelképességét, olcsóbban finanszírozza a pénzpiacról a deficitjét. Kelemen az új közalkalmazotti bértábláról azt mondta: csak a tervezet parlamentbe kerülésekor derül ki, hogy egyáltalán alkalmazható-e az új törvény 2016-tól vagy csak 2017-ben lépne életbe.

mapi.hu

1 megjegyzés:

  1. A probléma csak az, hogy mindig a közalkalmazottaknak igérnek fizetésemelést, akik a közadókból élnek. Az értékteremtők akik munkája nyomán él az egész társadalom, csak a minimálbér elérésére kapnak biztosítékot, mivel a törvény csak a minimálbér biztosítására kötelezi a vállalkozókat. A munkavállalónak csak akkor van esélye nagyobb fizetésre, ha olyan pozicióban van, mely szerint "megzsarolhatja" munkaadóját. Olyan abszurd helyzetek vannak például, hogy egy szemetesautón dolgozó közalkalmazott megkeres tisztán13OO- 17OO ron között, mig a gyári munkás 9OO -1OOO ron között. (Lehet az szerszámkészítő is! Személyes tapasztalat!)

    VálaszTörlés