Olvasmány: Kiv 12,1-8. 11-14;
Szentlecke: 1Kor 11,23-26;
Evangélium: Jn 13,1-15.
Bevezető
a szentmise kezdetén
Borberek
falu Gyulafehérvártól délre, Alvinc szomszédságában, a Maros nyugati partján
fekszik. Mára csak a múltja magyar. Ha arra fele utazom, felkeresem a Hunyadi
újra építtette, tető nélkül árválkodó Szent Lénárd templomot. Belépni oda csak
az oldal ablakon lehet. Halott templom. A falai állnak. Hívei nincsenek. Egy
leltári tárgy a református püspökségen.
A
reformáció kezdetén az Eucharisztia ünneplése megszűnt a templomban. Ott nem
kérték maradj velünk Uram, mert esteledik... Ott nem cselekedték meg Krisztus
parancsa szerint a szentmisét. A történelem viharaiban a magyar közösség nem
tudott csak igével megmaradni, elpusztult. A gazdátlanság miatt a szemét a
szentségtartófülke aljáig ér. Kiseprem az Eucharisztia őrzésének helyét. Barátaimnak
csak ezt mondom: Így pusztul el a nép, amely nem tudja maga között tartani
Jézust.
A
húsvéti szentháromnapot a nagycsütörtök esti szentmisével kezdjük. Testvéreim,
vizsgáljuk meg lelkiismeretünket az Eucharisztia szerzésének, az újszövetségi
papság és a szolgáló szeretet rendelésének estéjén: hogyan értékeljük Jézus
szentségi jelenlétét, megünnepeljük-e keresztáldozatát és örvendünk-e annak,
hogy a szentáldozásban magunkhoz vehetjük? Bánjuk
meg bűneinket…
Szentbeszéd
Meghívott
lakomájára Jézus
Az
Eucharisztia szerzését, Jézus új és örök szövetségét ünnepeljük. Az apostolok
az Úr Jézus halottaiból való feltámadása után visszatekintve érezték át ennek
az estének és történéseinek egyedülálló voltát. Így vagyunk most mi is, földi
zarándokok, hogy Istennek ezt a gyöngéd szeretetét, ezt a szent misztériumát,
ahogyan nekünk adja magát, szóval kifejezni nem nagyon tudjuk, csak megsejteni
engedi az Úr annak, aki helyes lelkülettel ünnepli e közösségteremtő
szentséget. A Jézust szerető lelkek felismerik Őt e szentségben, aki belülről
tanít és vezet. Isten szolgája Prohászka Ottokár idézi Bona kardinális mondását
az Élet igéiben: „Quid possunt docere
libri, quod Deus praesens melior non doceat!” Mit taníthatnak a könyvek,
amit a jelenlévő Isten jobban nem taníthatna! E felismerés a hit ajándéka.
Nézzük meg az olvasmányok alapján, hogy Jézus miért adta és hogyan adja magát
nekünk.
1.
A
húsvéti bárány feláldozása Jézus áldozatának előképe. (Kiv
12,1-8. 11-14) Olvasmányaink a húsvéti vacsorára összpontosulnak. Isten, a
húsvéti bárány vére által – amely helyettesítő áldozat volt – Egyiptomban
megőrizte a választott nép elsőszülötteit és elindította népét az ígéret földje
felé. Ezt a szabadítást felidéző és közösségteremtő szertartást az Úr
tiszteletére a zsidóknak minden év húsvétján meg kellett ismételni, amely
nemcsak visszatekintés volt, hanem ébren tartotta a jövő reményét, amit a
Messiás valósít meg.
Jézus
jeruzsálemi bevonulásakor kifejezte, hogy mint próféta néz szembe az
eseményekkel, előre látja és vállalja mindazt, ami rá vár. Az Úr nevében jön,
Isten országának kegyelmeit hozza, Ő kész engesztelést nyújtani népe és az
egész világ bűneiért.
Az
ószövetségi húsvét ünnepét ezért választja az ő húsvétja megalapítására, amikor
őt, az igazi „tökéletes bárányt” áldozzák fel a világ megváltásáért. Ezzel a
bűnből való megszabadítás és a csodatétel is bekövetkezett, csak másképpen,
mint ahogy a nép azt várta.
2. Jézus megcselekedte
a csodát az utolsó vacsorán. Ez pedig az
Eucharisztia. Szentségi módon, a kenyér és bor színében önmagát adja
apostolainak. Ez a legnagyobb csodának, Jézus keresztáldozatának és
feltámadásának valóságos elővételezése.
Szent
Pál közli, hogy kinyilatkoztatásban az Úrtól kapta az utolsó vacsora tényét. Az
Egyház megértette, hogy Jézus önmagát tette áldozati báránnyá, amikor értünk
adta életét. Aki áldozatot hoz másért,
az valamiben lemond a maga éltéről. Aki áldozatul adja magát másokért, az
egészen lemond az életéről. Jézus áldozat, és istentisztelete az ő teljes
engedelmessége és önátadása a mennyei Atyának.
Az
Egyház megértette, hogy Jézus a szentmise által bevont a maga önfeláldozásába,
hogy mi is Őt ajánljuk fel magunkért, és vele egyesülve saját magunkat, mint
Jézus testvérei az Atyának.
Amikor
a szentmisét ünnepljük, szentségi módon megadjuk Istennek az Őt megillető
dicséretet és hálát, s kieszközöljük magunknak a bocsánatot és Isten
segítségét. Mennyei Atyánk gyermekeinek tekint minket, így neki adhatjuk
Jézussal egyesült magunkat. Így a földi vándorút megpróbáltatásai közepette a bűn
rabságából eljutunk Isten gyermekeinek a szabadságára.
Az
áldozat az újszövetségben az ember részéről önátadás, az Isten részéről
elfogadás. Az áldozattá válás a legteljesebb élet, a kommunió megtalálása,
szeretet partnerség Istennel, az Atyánkkal. Kosztolányit parafrazálva: „Itthon
vagyok itt e világban. S .... otthon az égben.” Emiatt
lesz otthonunk ez a világ, amelyben istengyermekként tudunk élni.
3. A szentmisén azt
kell tenni, amit Jézus tett (Jn 13,1-15). János evangéliumában az utolsó
vacsorát úgy jellemzi a másik három evangélium ismeretében, hogy ott Jézus
különlegesen kifejezte szeretetét övéi iránt. A szeretet szentségével együtt
Egyházára hagyja szeretete végrendeletét. Szent János az emberi kapcsolatot, a
lábmosást emeli ki, mert ezzel kezdődik a Jézushoz tartozás. Ez a szentmise
eleji bűnbánattartás. Innen lehet az önátadó-befogadó partnerségbe lépni az
Atyával a Szentlélek által.
A
szentmisére életünket kell elhoznunk, és mise után az életbe megyünk vissza,
hogy legközelebb gazdagabb, istengyermekségben érettebb életet hozzunk. A
magunk életét és feladatait kell vállaljuk, az Istenemberrel egyesülten. Ahogy
Jézus beletestesült földi világunkba, hogy megszenteljen, úgy mi is a szentmise
megcselekvése és az áldozás által bele-asszimilálódunk Jézus által a világba.
Jézus
megbízta tanítványait, hogy példája nyomán a szeretet tettei megmaradjanak az
Egyházban és az Oltáriszentség ünneplése az ő szeretetének szentségi jelenléte
legyen a földön, így életük teljesen azonosuljon az ő szolgáló életével. Így
növekszik Krisztus Titokzatos Teste, az Egyház és jut el egyre inkább a
teljességre a világ is.
Mivel
Krisztus jelen van az Oltáriszentségben, ezért van templomunk, oltárunk,
papságunk, liturgiánk, mert minden az Eucharisztiában jelenlévő Krisztusért
van, Krisztus meg értünk. S mert Krisztus velünk van, ezért van életörömünk,
életgazdagságunk.
Hogy
a sorvasztó világban úgy ne járjunk, mint a borberekiek, kérjük Urunkat, hogy
maradjon velünk és legyen életünk erősítője és feltámadásunk záloga!
4. Az egyházi rend, a
papság szentségének rendelését is ünnepeljük, mely által a
Krisztustól apostolaira bízott küldetés teljesítése folytatódik az Egyházban az
idők végezetéig. A szolgálati papság az általános papság szolgálatában áll, és
minden keresztény ember lelki épülésére és üdvösségére irányul.
A
világjárvány idején és a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus évében különös jelentősége
volt nagycsütörtöknek. Ferenc szentatya arra kérte az egyház tagjait: „Imádkozzunk a papjainkért is, hogy legyen
bátorságuk kilépni és elmenni a betegekhez, hogy elvigyék hozzájuk Isten szava
és az Eucharisztia erejét, és odaálljanak az egészségügyi dolgozók és az
önkéntesek mellé ebben a munkában” Ez sikerült, merta állandó hálaadó
lelkületet ápoltunk magunkban az Istentől kapott ajándékokért: különösképpen a
hit ajándékáért, amelynek köszönhetően a hit hirdetőjévé válhattunk, és a papi
hivatás ajándékáért, amely által Isten felszentelt országa szolgálatára.
A
szent Eucharisztia misztériumát szokatlan körülmények között is ünnepeltük. De
tudjuk, hogy megpróbáltatásaink között is útitársunk volt, Jézus Krisztus.
Megmondta: Veletek vagyok mindennap a világ végéig (vö. Mt 28,20), nemcsak az
igéjében és az emberekben, hanem az Eucharisztiában is.
Ezért
a legszentebb imádságba foglalta a kérését, mint aranykeretbe a gyémántkövet:
„mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”
(Mt 6,11). Az élet kenyerének mondta magát, és az Eucharisztiában
mindennapi kenyerünk lett, s örökre az Egyház éltetője. Maradjon is életünk
középpontja Jézus Krisztus, „az égből alászállott élő kenyér” (Jn 6,51), aki
papjaink szolgálata által jön közénk. Az Oltáriszentségben jelen levő Jézus
örök életünk záloga. Ezért örvendjuk és legyünk boldogok, mert ma is hív lakomájára
Jézus, az Isten Báránya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése