32.B. - A mi gazdagságunk Isten

Isten szeretete a mi gazdagságunk - Történt egyszer, hogy két zsidó ember kereste fel a rabbit, a tanítót. Egyikük gazdag volt, a másik szegény. Mindketten tanácsot akartak kérni a tudós embertől. Elsőként a gazdag embert engedték be a rabbi szobájába, ahol csaknem egy óra hosszat időzött. Mikor aztán a szegény ember is bejutott, mindössze néhány percig tartott a kihallgatása. Az illető így tiltakozott: „Kedves Mester! Mindig azt hallottam, hogy te igazságos ember vagy. Hogyan történhetett akkor, ami történt? A gazdag látogatóval egy teljes órát beszéltél, velem pedig mindössze néhány percet?” Erre a rabbi így válaszolt: „Kedves fiam, ennek igen egyszerű a magyarázata. Amikor te beléptél a szobámba, azonnal láttam, hogy szegény ember vagy. Azt a gazdagot azonban egy teljes óráig kellett hallgatnom, amíg meggyőződtem, hogy sokkal szegényebb nálad...”

Ez a történet arra int, hogy Isten elsősorban a szívünket nézi. Szent Pál a filippibeli híveket biztatja, hogy azt a lelkületet ápolják magukban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő szolgai alakot öltött és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig, hogy közbenjárónk legyen. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek (vö. Fil 2,5-9) A Fiúisten emberré lett, hogy hittel az ő istenemberi életébe oltódjunk a keresztségben, és a szentségek által isteni minőségű legyen életünk. A kegyelmi kapcsolatban istengyermeki életet tudunk élni és üdvösségünket szolgáljuk. Aki Isten szeretet-parancsát követi, függetlenül, hogy hol él, milyen néphez vagy társadalmi osztályhoz tartozik, Isten hatalma annak életére és halálára is kiterjed. Erről szólnak a mai olvasmányok. 

Vállalnunk kell a hit kockázatát! Illés próféta Istenért az életét is kész volt feláldozni. (1Kir 17,10-16) A Kármel-hegyi áldozatkor Isten Illést igazolta. De a király haragja miatt a Kerit pataknál bujkált, ám az Úr hollók által gondoskodott róla. Amikor a patak kiszáradt, Illést az Úr a föniciai Szidonhoz tartozó Careftába küldte. A város kapuja előtt a faágakat gyűjtögető özvegyasszonytól vizet kért és látva jóindulatát, nyomban kenyeret is kért. Az özvegy elmondta drámai helyzetét, de nem kételkedett Illés Istenének ígéretében. Az özvegyasszony hitét és nagylelkűségét Isten csodával jutalmazta. 

Vállalnunk kell Isten szolgálatát! (Mk 12,38-44) Jézus a templom megtisztítása után tanítani kezdte a tömeget. Közben hallgatói figyelmét két jelenetre irányította. Először a dicsőségüket kereső írástudókra, akik lenézik a szegényeket. Másodszor a szegény, alázatos özvegyasszony lelkületét dicséri meg, aki hittel és szeretettel szolgál Istennek. Ez a szívből fakadó lelkület az újszövetség lelkülete. (Zsid 9,24-28) 

Krisztus keresztáldozatába kell asszimilálni életünket, így a szentmise kegyelme által üdvözít minket.

 

„Boldogok, akik lelkükben szegények, mert övék a mennyek országa.” Mt 5,3.