A székelyekről 4.

A székelyek  útja

A Kaukázus lábánál és a Kubán folyó vidékén tanyázó népek közt hatékony keresztény térítést folytatott a bizánci egyház. Tudjuk, hogy a Kaukázus-vidéki húnok közt már a 4. században dolgoztak térítők. Az örmény források is beszámolnak arról, hogy Világosító Szent Gergely (+331) a szomszéd népek között, az alánok és a húnok között is térített. A hunok között az 5. század elején jelentős keresztény hittérítő munkát végzett Nicetas remesiani, Theotimus tomi püspök és Aranyszájú Szent János. Szent Jeromos (347–419) pedig ujjongva írta 407-ben, hogy a húnok, az „észak farkasai” már zsoltárokat énekelnek. Tíz püspökségük is volt. A Kaukázus vidékén és a Fekete-tenger északi partvidékén feltűnő különböző hún, bolgár, török népek közti misszió eredményeiről szólnak az egyházatyák. Zakariás rhétor írja, hogy „a keresztény hittérítők 523 táján hun nyelvre lefordított iratokat adtak ki, sőt a hunok közül sokan megkeresztelkedtek”. 

A 6. század elején, Justinianos császár uralkodásának első évében (527-528) a krimi Bosporos közelében élő onogurok, húnok fejedelme, Gordas megkeresztelkedett Konstantinápolyban. 

Miután megkapta a szokásos ajándékokat és címet a császártól, visszatért hazájába. Gordas fejedelem megpróbálta erőszakosan kereszténnyé tenni népét. A pogány vallás minden nyomát igyekezett eltűntetni, és a régi bálványokat beolvasztatta. Erre a pogány papok Gordas tesvérével, Maugeris-szel összeesküvést szőttek, fellázították a népet és megölték Gordast és helyébe testvérét tették meg fejedelemnek (Hunor és Magor monda). A bizánci császártól való félelmükben északnyugatra mentek. Kutatóink Maugeris fejedelem nevében a „magyar” nép nevét látják. E történetből tehát az következik, hogy a magyarság, illetve annak egy része ki volt téve a bizánci térítők hatásának, még ha ez nem is járt tartósabb eredménnyel. Priszkosz rétor bizáci krónikás beszámolója szerint már Attila idejében voltak onogurok a birodalom népei között. 550 körül az onogurok, vagyis a „tíz nyíl” népe egy 30 tagú szövetséggel próbálkozott. Végül is Attila legkisebb fia Irnik, a vezetésre termett fejedelem összefogta a Fekete-tengertől és a Kaukázustól északra, az Al-Duna és a Volga közötti területen lakó onogur, hun és bolgár népeket, és ezzel megalapította az onogur-bolgár birodalmat.

Ezt a birodalmat 558 körül az avarok hódítása szüntette meg. Baján avarjainak mintegy évtizedes uralma nem hagyott maga után rossz emléket, amikor 568-ban Baján népével nyugatabbra vonult. A következő században, Irnik egyik utóda, Kürt (Kobrat, jelentése gyűjtsd össze népedet) 619-ben kereszténnyé lett és 635 táján felszabadította népét az avar uralom alól. Öt fiának nevét ismerjük. Batbaján, a legidősebb fiú, az Azovi-tengertől keletre fekvő területen maradt népével, közöttük a magyarság őseivel, akiket később Batbaján leszármazottja, Ügek fia Álmos vezetett a Kárpát-medencébe. Harmadik fia, Iszperik, szervezte meg a mai Bolgárországot az Al-Dunánál. Negyedik fia, Küver (Kuber) két és fél haddal 680 körül Pannóniába költözött. Ők a griffes-indás motívumot használó nép, a mai székelyek ősei. A Küver vezette két és fél had népét, a székelyeket nyilván odatelepítette az avar kagán, ahol hely volt, s ahol az ő hatalmának érdeke megkívánta.