Kísért a vasfüggöny?

Isten feltárja üdvözítő szándékát, hogy a szétszórt emberiséget egyetlen néppé kovácsolja össze (Iz 66, 18-21). Ott ahol tudatosan élik az istengyermekséget, ott békesség van. Amíg istenközpontúak maradunk, addig helyesen szolgáljuk az emberiség nagy családját. Mihelyt önmagunkat vagy más szempontokat helyezük életünk középpontjába, akkor olyanok leszünk, mint az élő szervezetet pusztító rákos sejt. Ez a pusztító bűnös állapot. Két történelmi esemény felidézése segít felismerni, hogy Isten nélkül nem tudjuk a közjót szolgálni. A szovjet hadsereg 1944. augusztus 26-án a Kárpátokon át Csík felé nyomulva, az Úz-völgyében elérte és átlépte Magyarország 1941-es határát. A leigázás nyomán, a nagyhatalmak egy újabb párizsi ítélettel  „a régi keresztre” feszítettek. S akkor az istentelen ideológiával gyötörtek, sorra kiforgattak mindenünkből.

A román diktatúra erőszakos iparosítása megváltoztatta életterünket, személyi- és nemzeti létünket halállal fenyegette. Aranykorszak néven gúzsba kötött, szívta vérünket, forgácsolta közösségünket, panelházakba zárt, ahol a besúgok és ingyenélők figyelték minden szusszanásunkat. Öntörvényű tisztviselők „elintézés” címen hizlalták magukat, kizsákmányoltak és elnyomtak. Sokan a szabadság reményében próbáltak illegálisan átjutni Magyarországra. Egyeseket lelőttek, másokat megvertek és lecsuktak. A diktátor 1989. június 27-én szögesdrótkerítést kezdett építeni. Szinte ezzel egy időben történt a másik esemény. 1989. augusztus 26-án a magyar külügyminiszter átvágta Sopronnál a „vasfüggönyt”. 

Így a kelet-európai diktatúrák halálos sebet kaptak. A népeket elnyomó Szovjetunió megingott. Négy hónap után vége szakadt a román aranykorszaknak. És akkor elprivatizálták a demokráciát. Ezért fenyeget ma is a homogenizálás, a szétdarabolás. Elfogult vezetők szavaiban a diktátor szelleme tovább él, még kolostornak látszó kőfalak között is. Ezért nem jöhet az országba Ion M. Pacepa, ezért nem értik a szubszidiaritást, ezért szeretnék betiltani Tusványost. Ez nem egyetemesség. Pedig az egyetemes összetartozás mindenkiben él, de annak megvalósítását nem tudják se diktátorok, se pártvezérek végbe vinni, csak Isten. Jézus, az Isten Fia saját vérén kiengesztelt, szeretetében és jóságában egyesített minket. Azóta vagyunk szabadok, Krisztusban testvérek, és a szeretet civilizációjának hírnökei.
Mindenki üdvözülhet, mivel Jézus mindenkinek felajánlja az üdvösséget (Lk 13,22-30).  Csak törekedjünk bejutni a szűk kapun, mert nem lehet hivatkozni arra, hogy elsőáldoztam, bérmálkoztam, ha annak nem volt folytatása. Nem segít a somlyói búcsú vagy az autó visszapillantó tükrére akasztott rózsafüzér, csak a felnőtt keresztény élet. Isten szerető atyánk, aki helyesen nevel (Zsid 12,5-7. 11-13) és felszínre akarja hozni jobbik énünket, közösségbe akar  lenni velünk, hogy az igaz élet részesei lehessünk. 

És ez nem vasfüggöny!

  

„Ismerem cselekedeteiket és gondolataikat: eljövök!” Iz 66,18

                       

 Darvas-Kozma József