Ősz van. A szüret végén járunk. Köszönetet mondunk Istennek sok-sok ajándékáért. S ha valami nekünk mégis hiányoznék, akkor merjünk kérni, mert erre Jézus Krisztus jogosított fel. Jézus amikor lejött a színeváltozás hegyéről odalépett hozzá egy ember, térdre borult előtte, s kérte: Uram, könyörülj fiamon!... Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani. Majd a tanítványok megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni? Ezt felelte: Mert gyenge a hitetek. (Mt 17, 14-21) A fügefa megátkozásakor, megdöbbenve látták a tanítványok, hogy az nyomban kiszáradt. Jézus pedig folytatta: Ha lesz bennetek hit, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg, ami megtörtént, hanem akár ennek a hegynek is mondhatjátok… Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok. (Mt 21, 18-22) Az apostolok három évi Jézussal való együttlét után végre megértik, hogy a hit nem emberi erőlködés eredménye, hanem isteni ajándék, kegyelem. Sok mindent növelhetünk emberi erőlködéssel úgy, hogy edzünk, tanulunk, gyakorolunk. A hit pedig kegyelem. Az apostolok hite elmélyült Jézus tettei láttán és szavai hallatán oly annyira, hogy a hiteles zsidó hitből átléptek a Jézusba vetett hitbe. Megértették, hogy mindaz, aki Jézusban hisz, az új viszonyba kerül vele, és ő a benne hívőt átalakítja, sőt dicsőségében is részesíti. Az apostolok Jeruzsálem felé haladva a fejlődő hit határához értek. Felismerték, hogy az Isten országához, a Krisztusban megvalósuló üdvösséghez kegyelem kell. Ezért kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.” (Lk 17, 5-10) A hit is kegyelem, Isten ingyenes adománya, nem intellektuális fogalom, nem elég elméletileg elfogadni, hanem egzisztenciális fogalom, amit meg is kell élni. A hit minden esetben valamilyen személyes viszonyban fejeződik ki. „Növeld bennünk a hitet! – ezzel a nem szokványos kéréssel fordulnak az apostolok Jézushoz. Végre valami olyasmit is kérnek, amire valóban szükségük van. Vajon nekünk mire van szükségünk? Évek óta kering egy szép imádság, nem tudom ki a szerzője, de Isten áldja meg érte. Tulajdonképpen ez az ima az elutasított és meghallgatott kérésről szól:
Kértem
Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt
mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.
Kértem
Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt
mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.
Kértem
Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt
mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.
Kértem
Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.
Azt
mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.
Kértem
Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.
Azt
mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.
Kértem
Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt
mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb
legyek.
Kértem
Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.
És
Isten azt mondta: No, végre egy jó gondolat!
Ezt
kérjük Jézustól, ahogy kérte és élte Lisieux-i Szent Teréz. Az őrangyalunkhoz
is forduljunk segítségért, hogy szent Ferenc gyakorlatiasságával, az aradi
vértanúk állhatatosságával tudjunk szeretni. A Rózsafüzér királynője vezessen
Krisztus titkainak átelmélkedésében, aki egészen Krisztusé volt. Kérjük
Nagyasszonyunkat, hogy segítsen bennünket az életszentség útján, hogy
felismerje a világ, hogy Jézuséi vagyunk. Úgy gondolom, hogy a Hit évében a
kedves Olvasó is megtalálja lapunkban a saját kérését, amire Isten azt mondja:
No, végre egy jó gondolat!
Munkatársaim
nevében szeretettel köszöntöm és kívánom, hogy az ősz csodálatos színei is
gazdagítsák,
a főszerkesztő
Forrás: Krisztus világa, 2013. október
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése