Az élet maga titok és titokkal van körül véve, de aki az Élet forrása, Isten először szívünkbe írta, majd kinyilatkoztatta, hogy miért jöttünk a világra. Irodalmunk borúlátó költője, Juhász Gyula Szimpozion c. versében fogalmazta meg lelke vágyódását az örök otthon után:
„Valahol lenni kell egy lakomának.
Hová hivatalos, kit idelenn
Halálba űzött az éhség, a bánat,
A reménytelen szerelem.
Valahol lenni kell egy palotának,
Hová bejáratos, kit idelenn
Minden örömből és fényből kizártak
S elhullt a rögös útfelen.
Valahol lenni kell egy orgonának,
Melyen majd egyszer befejezhetem
A dallamot, mely itt halálba bágyadt
S amely az életem nekem!”
Egy hitves ezekkel a szavakkal búcsúzott férje temetésekor
a sírnál: „A lélek halhatatlan, a szeretet örök és a halál csak egy horizont.”
A lélek halhatatlan,
mert szellemi való, nem anyag, miként a test, hogy az atomok világába
visszahulljon. A szeretet, mely a személyek kölcsönös átadásában létezik, Istentől
van, aki maga a szeretet. Ezért a szeretet örök. A halál egy horizont,
a földi élet végső határa, ameddig mi ellátunk. Horizont, látóhatár itt és most
nekünk a Hargita gerincvonulata, amely összeér az éggel. De mi tudjuk, hogy a
láthatáron túl is van világ. Hittel így mondjuk: a fogantatástól a halálunkig
van a földi horizont, még nagyobb távlatban szólva, amíg az időhatár tart, azon
túl van az örök élet. Amikor e kettőt egybe fogjuk látni, az lesz a föltámadásunk.
Jézus e kettőt egybe látta. Erről így beszél: "Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem
taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a
magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak,
aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne
veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az
az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s
feltámasszam az utolsó napon" (Jn 6, 38—40).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése