László herceg a hadakozások során, Kerlésnél az
úzok (fekete kunok), besenyők és kunok, Mogyoródnál Salamon ellen olyan
hírnévre tett szert, hogy bátyja, Géza király halálakor az ország főurai, akik
becsülték uralkodói képességeiért, hallani sem akartak a Pozsony várában rekedt
Salamonról, hanem körülvették és állhatatosan kérték, rábeszélték a korona
elfogadására. Hozzuk hasonlóan az egyháziak bőkezűségéért, a vitézek katonai
erényeiért – amelyeket a harctereken, személyes viadalokon megmutatott –
becsülték.
Ekkor elérkezett
a kedvező idő, hogy Isten megmutassa egyrészt választottját, másrészt népét
ilyen pártfogó erényével védelmezze és példájával nevelje. Ő előbb a hercegi
tisztét töltötte be vallásosan, majd „anélkül, hogy hatalomra vagy
rangra tört volna, anélkül, hogy akármilyen világi vagyonra vágyakozott volna”.
László engedett a nép akaratának. 1077
tavaszán átvette az ország kormányzását, Magyarország királya lett.
Az új királynak már a külseje is azt sugallta,
hogy uralkodásra termett. „Természeti
adottságaiban pedig az isteni irgalom különös kegyelme a kiválóság
kiváltságával a közönséges emberi értékek fölé emelte. Mert erős volt a keze,
tetszetős a külseje, s miként az oroszlánnak, hatalmas lába-keze, óriási a
termete, a többi ember közül vállal kimagaslott: így árasztotta el az adományok
teljessége, s ez már testileg is méltóvá nyilvánította a királyi koronára”
– olvassuk a szentté avatása körül készült legendában. Egy másik változat
szerint a királyságra, László megnyerő, tiszteletet gerjesztő, uralkodói
termete, nemes arckifejezése ihlette. A francia Saint Gilles-monostor hazánkba jött szerzetese joggal
nyilatkozhatott Lászlóról úgy, hogy „elegatissimus rex”. A külső kiválóságokkal
rendelkező herceg, a belső értékeket is kiművelte és életét átitatta a négy
sarkalatos erény: az okosság, az igazságosság, a lelki erősség
és a mértékletesség.
Ez a szilárd kezű, magabiztos, bölcs kormányzás az
első pillanattól kezdve nagy körültekintésben nyilatkozott meg, s erre legjobb
példa a koronához fűződő kapcsolata, ahogy azt a legendában megírták: „Mikor ugyanis tetszésén múlott, hogy a
királyi méltóságot isteni végzésből magának tulajdonítsa, nem igyekezett sem
felkenetni, sem királlyá koronáztatni magát: a királyi jelvényeket tisztelettel
maga előtt vitetve nem azért töltötte be a királyi méltóság feladatát, hogy az
első legyen, hanem hogy hasznos legyen.” Már ez a tény elegendő volt arra,
hogy kortársait figyelmeztesse: a királyi hatalom fölött ott van az Égi Király,
Isten hatalma! László, bár király, mégis alattvaló, döntései, tettei az isteni
törvényekhez igazodtak. „Minden, ami
számára kívánatos: Isten, s minden lelki erénye az ő felségére irányult;
megőrizte a királyi méltóságot, kinek-kinek megadta a magáét, Istent magáért
szerette, a világi hívságokat Isten kedvéért.”
László fellépése az Árpád-háziak családi története
szempontjából is fordulópont, mivel személyében éppolyan önállósággal alakított
ki egy új, magyar uralkodó típust, mint annak idején az első király, Szent
István.
László igen kedvező
külpolitikai körülmények között lépett trónra: a német császárságot teljesen
lekötötte a pápasággal való küzdelme. Ez
időtájt éleződött ki IV.
Henrik és VII. Gergely pápa viszálya, az invesztitúra harc. Kihasználva az
egyházi és világi hatalom között folyó küzdelem nyújtotta lehetőségeket, László
a pápapárti német erőkkel lépett szövetségre, de függetlenségét megőrizve.
A másik Magyarországgal határos birodalom, Bizánc
is válságos időszakot élt át. Részben amiatt, hogy Dukász Mihály császárral
szemben Niképhorosz ellencsászárrá kiáltatta ki magát, részben a szeldzsukok
előretörése miatt.
A Kijevi Oroszország is hercegségekre bomlott. A
széttagoltság állapotában az önálló politikát folytató hercegek nem tudtak
egységesen fellépni a kipcsaki-kománok (kunok) támadásával szemben. A hűbéri
függőségben levő kisebb szláv államok: csehek, lengyelek, horvátok nem
fenyegették Magyarországot. Gondot csak a nomádok betörésének elhárítása
okozott.
Az úz (fekete kun) besenyő és kun betörések
tapasztalatai arra ösztönözték Lászlót, hogy a végeket megerősítse. A Kárpátok
láncolatát már a honfoglalás óta Magyarország határának kell tekintenünk. Ezen
belül elterülő erdős, hegyes vidék védelmi övezet volt, mely Szent István óta
mint királyi birtok a várispánok fennhatósága alatt állott. Az erdélyi
várispánságok felállításakor megyék alakultak, melyek hosszan kelet irányban
húzódtak: Doboka, Kolozs, Torda Küküllő, Fehér megye. Ez utóbbi régi
kiterjedését pontosan meg tudjuk állapítani, mert elszórtan fekvő kisebb
darabjai a székelyek és szászok betelepülése után is megmaradtak a megye
fennhatósága alatt, mert fontos királyi várak, illetőleg tartozékai voltak,
vagy már magánbirtokban voltak.
Mivel László király alattvalói közül a székelyek
népe állott hozzá legközelebb, mert akkoriban ez a nép még mindig őrizte
élenjáró szerepét a csatákban. S velük együtt László is az élen harcolt. A
könnyűlovas székelyek még mindig, a honfoglalás hagyományainak megfelelően, az
„Őrség” népe volt. Ezért laktak Moson vidékén, a nyugati országkapuknál, ezért
kerültek Zalába és a máig „Őrség”-nek nevezett vidékre. A legnagyobb részük a Tiszától keletre eső részen, a Kórogy –
Körös – Tekerő folyók völgyén a Meszes felé laktak. Erdélyben a székelység
nemzetségi szervezettségének régi kötelékeit megőrizve (6-6 nemre, 24-24 ágra
oszlott) tömören megmaradt, jobban megtudta őrizni egyéniségét, mint a kisebb
csoportocskák szétszórt települési területén. Szent István a latin rítusú
székelyekre támaszkodott az erdélyi Gyula legyőzése után, amikor egy részüket
Gyulafehérvár környékére, Sebes, Selyk és Medgyes vidékére telepítette.
A székelyek legnagyobb része, László király országvédő intézkedése által áttelepítve
foglalta el helyét Erdély keleti részein. Ezzel kiépítette a keleti részeken a
közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységbe formálva Magyarországot.
Ez is magyarázza, hogy a “kegyes király” emléke legmélyebben talán a székelyek
tudatvilágában vert gyökeret. Annál is inkább, mivel csodás tetteivel népet
mentő és népet vezető személye, valamint vitézi harcai igen sok rokon vonást
mutattak az ősi Csaba-mondával és újra megtermékenyítette a nép képzeletét.
Később, a 14. században a küzdő székely éppúgy visszavárta László megmentő
alakját, mint egykor a görög földre távozott Csabát.
Előző részek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése