Éhező, rongyoskodó emberrel
ritkán találkozunk. De sok olyannal hoz össze az élet, aki egy kis törődésre
éhezik, talán csak arra, hogy valaki meghallgassa.
Gondolj arra, milyen jólesik
némelykor neked is kibeszélni, kipanaszkodni vagy kidicsekedni magad. Milyen
jólesik úgy érezni, hogy mást is érdekel a sorsod, életed. Tedd meg te is
szívesen másoknak ezt a szolgálatot! Elsőrendű kötelesség, sőt érdek
ez a családon belül.
A házasság egy életen át tartó párbeszéd kell legyen.
Milyen szomorú, ha azok, akik házasságuk előtt, az udvarlás idején ki nem
fogytak a témából, az évek múltával nem tudnak többé egymásnak semmit sem
mondani. Ha félnek a vasárnaptól, mert összehozza őket hosszú órákra, de
idegesítő, sőt ellenségessé váló csend telepszik rájuk. Persze, lenne
mondanivalójuk, de rájöttek és az évek folyamán beletörődtek, hogy a másikat
nem érdekli, amit mondanak, nem érdekli házastársukat az ő gondolatuk,
élményeik, érzéseik, ügyeik. Ez az érdeklődéshiány pedig egyenlő a szeretet hiányával.
Akit szeretek, annak az egész lénye érdekel. Ha nem, az a legteljesebb önzés
jele, annak a jele, hogy csak kapni akarok, adni nem.
Aki szép házaséletet akar, olyat,
amely neki is kellemes, Isten előtt is kedves, az érdeklődő, együttérző, sőt
együttélő figyelemmel hallgassa meg mindig hitvestársát. Akkor is, ha nehéz,
mert nem ér rá, mert ideges, mert neki is megvannak a maga, de egészen más
problémái. És nem szabad a meghallgatást összekapcsolni akadékoskodással,
bírálgatással, ledorongolással, gúnnyal.
Ha másért nem, azért kell
szeretettel figyelned házastársadra, nehogy megértőbb lelket találjon. Sok
felbomlott házasság alapvető oka az ilyesfajta helyzet: „A feleségem, férjem nem ért meg, de X. igen.” Tehát ne
faggatózzál, de mindig és mindent szívesen hallgass meg.
Meg kell hallgatnod gyermekeidet
is, mindenképpen, akármilyen semmiségekkel állnak is elő. Megértéssel, kedves
érdeklődéssel. Ez döntő a nevelésben. Ne érezzék gyermekeid, hogy neked „semmit
sem érdemes elmondani”. Kicsi koruktól szokják meg, hogy apjuknak, anyjuknak el
lehet és érdemes is elmondani „mindent”. Nagy áldás ez, különösen a kritikus
életkorokban.
Ha végzős diák a gyermeked, vedd komolyan még a szalagtűző ünnepségét
is, amely azt jelzi, hogy itt és most véget ért a kamaszkor, és valami teljesen
más kezdődött el, olyasmi, amire titokban mindig is vágyott: a felnőttkor. A szalag mutatja, hogy most fog nekifutni az utolsó nagy akadálynak,
és miután átugrotta azokat, ….. nos, újabb küzdelmek várnak rá. Mit adhatnál neki, amikor kiröppen
a fészek biztonságából, melyet néha kalitkának érzett, mint azt, hogy én mindig
meghallgatlak, számíthatsz rám.
Végül is: ahogyan én bánok az emberekkel,
úgy bánik velem az Úr. Ha azt szeretném, hogy meghallgasson az Úr, én is meg
kell, hogy hallgassak másokat. Mindenkit, de elsősorban a közélállókat, a családtagjaimat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése