Boldogságok és figyelmeztetések

XVI. Benedek pápa szerint Jézus „Tanítványaira emelte szemét... A boldogságmondások egyes részei Jézusnak a tanítványokra emelt pillantásaiból származnak, s mintegy tanítványainak tényleges állapotát írják le: azokét, akik szegények, éhezők, sírók, gyülöltek és üldözöttek. Ezek a tanítványok gyakorlati, de teológiai minősítései, azoké, akik Jézus követésébe szegődtek, és az ő családja lettek.” A Lukács-féle „mezei beszédben” Jézus próféta módjára beszél „rengeteg tanítványának”. (Lk 6,17. 20-26) Azért boldogok, mert boldogságukat nem pusztán anyagiakban, emberi viszonylataikban keresik, hanem alapállásuk ez: Isten a Minden, őt szeretjük minden erőnkkel, az embereket, házastársunkat és gyermekeinket is benne és általa. Az emberek iránti szeretetükkel Isten iránti szeretetüket akarják kifejezni. Bár szegények és gyakran éhezniük kell, kiszolgáltatottak, védtelenek, ezért sírnak. Jézus azzal vigasztalja őket, hogy nyomorúságos sorsuk miatt övék a mennyek országa, mert lelkileg szabadok tudnak lenni. Ők fogékonyak annak befogadására, és Isten sokkal jobban, tökéletesebben fogja kiteljesíteni őket, mint ahogy remélnék. Vagy ha miatta üldözik őket, akkor a próféták sorsában van részük, és jutalmuk is prófétákéhoz fog hasonlítani. Ezek az emberek már most boldogok, mert Isten képmását szabadon szeretik házastársukban, gyermekeikben stb. A szerelem, a szülői érzés, a baráti kapcsolat, Jézus követése csak színezi életüket, melegebbé teszi.

Jézus jajt mond az evilági gazdagokra, a jóllakottakra, a most nevetőkre, mert helyzetük, ambiciójuk valójában súlyos veszélyeket jelentenek, mert nem kedvezőek a lelki növekedés számára. A világ nem azt mondja, hogy boldogok a szegények, hanem: „boldogok a gazdagok, akiknek szerencséjük van”. Aki e szlogen  szerint él, az belemerül önelégülten és a hamis biztonság ézetében a földi javak élvezetébe, és mindenért csak földi jutalmat akar. A negyedik jaj a földi dicsőség hajhászokra, Isten igazságát eltorzító, az emberi szívek bűnös vágyai, igényei szerint beszélőkre vonatkozik. Ezek a hamis próféták bűntetésében részesülnek. Jeremiás próféta hasonló tanítást ad nekünk arról, hogy egyedül az Úrban kell bízakodnunk. (Jer 17,5-8) „Átkozott az az ember, aki emberekben bízik, ...” „Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van reménye.” 

Szent Pál a föltámadásról tanít. (1Kor 15,12. 16-20) A korintusi egyházban egyesek kétségbevonták a feltámadást. Az apostol rámutat arra a szoros összefüggésre, ami Krisztus feltámadása és a mi feltámadásunk között van. Nekünk legfontosabb reménységünk, hogy a sok áldozatnak, lemondásnak a feltámadt Krisztussal való személyes kapcsolat az alapja. Senki nincs elveszve, aki hisz Jézusban, mert aki a semmiből létbe hívta a világot, Ő a porainkból is újjáteremti testünket is.

 

„Örüljetek és vigadjatok, mert nagy lesz a mennyben jutalmatok.”  Lk 6,23.