Nagy Sándor és a felkeltett tudásvágy

Arisztotelész tanítja Sándort

Makedón Fülöp király fia, Sándor rendkívül tehetséges és gyors felfogású volt. Írásban és olvasásban kiemelkedett társai közül. Szerette a zenét és a költészetet. Különösen a homéroszi eposzok nyűgözték le. Ennek nyomán a fegyverekkel való bánásban is kiemelkedett: kardforgatásban, gerelyhajításban és íjászatban. Testedzésben is kitűnt. Olyan gyorsan tudott futni, hogy barátai szerint indulhatott volna az olümpiai játékokon is. Ő azonban megvetést érzett a profi sportolók iránt. Azt mondta, hogy akkor indulna szívesen a játékokon, ha királyokkal kéne megmérkőznie. Tizenhárom éves korában Fülöp király úgy gondolta, hogy fiának gondosabb oktatásra van szüksége, ezért a jobbnál jobb tanítók közül Arisztotelészt választotta ki, aki elfogadta az ajánlatot, hogy Sándor tanulmányait felügyelje. A tanításra a Bermion-hegy lejtőjén miniakadémia jött létre Sándor taníttatására. Vele együtt olyan előkelő makedón fiatalok is tanultak, mint Ptolemaiosz, Héphaisztion vagy Kasszandrosz, akik később Sándor hadvezérei lettek. Sándornak és társainak Arisztotelész orvostudományt, filozófiát, etikát, vallási ismereteket, logikát és művészeteket tanított. Arisztotelésznek köszönhetően alakult ki Sándorban a homéroszi eposzok iránti szenvedély; különösen az Iliász állt közel a szívéhez, amelynek Arisztotelésztől kapott, jegyzetekkel ellátott példányát magával vitte keleti hadjárataira is. Arisztotelésznek a természettudományok és a föld végső határai iránt is sikerült felkeltenie Sándor kielégíthetetlen kíváncsiságát. Az ifjú Sándor egy ideig második apjaként tekintett tanítójára, aki felkészítette őt az életre, később azonban elhidegültek egymástól. Sándor tanulás iránti vágya és tudásszomja azonban felnőtté válásával cseppet sem hagyott alább.

A szülő és tanító szerepe, hogy felkeltse a tudás iránti vágyat, a tudásszomjat az ifjúban és annak életét a jó útra terelje.