Figyeljétek meg

2013-ban emlékeztünk meg a Milánói Ediktum kiadásának 1700. évfordulójáról. Nagy Konstantin császárt (+337) fia, az ariánusok pártolója, Constantius követte, aki a hithű püspököket száműzte székhelyükről. Többek között 358-ban Jeruzsálem püspökét, Kürilloszt másképpen írva Cirillt (313-386). Constantius halála után, 361-ben unokaöccse, Hitehagyó Júlián került a birodalom élére. Júlián keresztényként nevelődött, de lelke mélyén pogány maradt. Ennek egyik oka, hogy nagybátyja kegyetlenül bánt családjával.
Amikor Júlián császár lett, a Nap-kultusz formájában azonnal visszaállította a pogányságot. Egyik húzása, hogy felszámolja a kereszténységet az volt, hogy kizárta a magasabb állami hivatalokból és iskolákból a keresztényeket, hazaengedte a száműzött katolikus püspököket, hogy székhelyükön teljes legyen a megoszlás, a széthúzás. A másik tette, hogy összefogta a birodalom gazdag zsidóit, hogy Jeruzsálemben újra felépítsék a templomot. Hosszas gyűjtés és nagy mennyiségű építőanyag összehordása után megkezdték a munkálatokat. Mindenekelőtt a romokat takarították el.

Philostorgius 6. századi történetíró szerint egy vizes ciszterna oszlopán irattekercset találtak, amit az írástudók felbontották és megrettenve olvashatták benne Szent János evangéliuma elejét. Júlián császár együtt örült a zsidósággal. Cirill püspök pedig rendületlenül hitte és hangoztatta, hogy az Úr hűséges, gondunkat viseli és igéi nem vallanak kudarcot, s teljes határozottsággal megnyugtatta híveit, hogy ez a munka meddő törekvés.
Az alapozáskor amint Júliánért lelkesedő pogány Ammianus Marcellinus (+430 körül) történetíró írja: "az alapvetésnél rettenetes lángok törtek elő s többször megölték a munkásokat, úgyhogy fel kellett hagyni a vállalkozással". Más történészek tudnak még pusztító földrengésekről, dühöngő viharokról, a zsidók ruháin éjjelenként megjelent fénylő és ijesztő keresztekről. Többszöri kísérlet után egyszer s mindenkorra abba kellett hagyniuk az építést. 363-ban Júlián a perzsák ellen vívott csatában elesett. Az események így bizonyságot  szolgáltattak a testté vált Igéről: "Ég és föld elmúlik, de az én igéim el nem múlnak" (Mt 24,35).