Vasárnap
délután került sor a találkozóra a Szentatya és a papok, szerzetesek,
szerzetesnők és szeminaristák mintegy négyszáz fős csoportja között az
Olajfák hegyénél található templomban. Az igeliturgia latinul, arabul és
olaszul zajlott. Harangzúgás köszöntötte az érkező pápát, aki a
bejáratnál megcsókolt egy kisgyereket, majd mosolyogva haladt végig a
templomon az őt éltető sokaság üdvrivalgásától övezve. Lerótta
tiszteletét a szent szikla előtt, majd meghallgatta a jeruzsálemi latin
pátriárka köszöntését.„Ezután kiment és … az Olajfák hegyére tartott. Tanítványai követték” (Lk 22, 39)
A Szentatya homíliájában arról elmélkedett, hogyan viszonyultak a tanítványok a szenvedő Jézushoz. Volt, aki kitartott mellette, volt, aki eltávolodott tőle, mások elbizonytalanodtak. Tegyük föl mi is magunknak a kérdést: én hogy viselkedem a szenvedő Úr előtt?
Azokhoz tartozom, akiknek virrasztaniuk kellene, de az imádság helyett elalszanak és igyekeznek szemet hunyni a valóság fölött? Vagy olyan vagyok, mint azok, akik félelemből elmenekültek, magára hagyva a Mestert földi életének legtragikusabb órájában? Van-e bennem álnokság, mint abban, aki elárulta őt harminc ezüstért és bár barátnak tartották, mégis elárulta Jézust? Esetleg én is gyenge vagyok és megtagadom Őt, mint Péter? Vagy olyan vagyok, mint a két emmauszi tanítvány, akik oktalanul elhitték, amit a próféták mondtak és már eltervezték az életüket Jézus nélkül?
Vagy inkább azok közé tartozom, Istennek hála, akik a végsőkig hűek voltak, mint Szűz Mária és János apostol? Amikor a Golgotán minden elsötétül és a remény szerte foszlani látszik, csak a szeretet lehet erősebb a halálnál. A Szűzanya és a kedves tanítvány szeretete arra indít minket, hogy tartsunk ki a kereszt tövében és a végsőkig osztozzunk Jézus fájdalmában.
Krisztus barátsága, hűsége és irgalmassága irányunkban a legnagyobb ajándék, ami segít, hogy továbbra is hű tanítványai legyünk, bukásaink, hibáink és árulásaink ellenére – utalt Ferenc pápa a papi és szerzetesi életben megnyilvánuló kísértésekre, bűnre. Azonban ne csüggedjenek, Isten sosem hagyja magukra őket. Bátran és bizalommal folytassák zarándoklatukat és küldetésüket. Arra hívta ugyanis őket az Úr, hogy örömmel kövessék Őt ezen az áldott földön. Ez ajándék és felelősség is egyben. Szentföldi jelenlétük nagyon fontos; az egész egyház hálás érte és imáival kíséri őket – mondta még a pápa a papoknak, szerzeteseknek, szerzetesnőknek és szeminaristáknak a Getszemáni templomban.
A találkozót követően a Szentatya elültetett egy olajfát a Getszemáni kertben, közel ahhoz a fához, amelyet ötven évvel ezelőtt VI. Pál pápa ültetett szentföldi zarándoklata során.
(gá) VR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése