A német megoldás

Forrás: www.atv.hu

Európát a 20. században már kétszer feldúlták. A háborúkban kifáradt népek közé, utolsóként Amerika mint erőfitogtató, felszabadító akart bekapcsolódni. Ez neki eddig sikerült is. Az ukrán válságot is ő idézte elő, hogy Európát harmadszor is nyomorúságba döntse és banki kölcsöneivel rabszolgává tegye a világot. De most győzött az európai józanság. Erről szól az alábbi cikk.
***

Örülni korai volna, de talán fellélegezhetünk a szerdán megkezdődött, csütörtökön véget ért minszki csúcs után. Mert bár a közvetítők – a német kancellár és a francia államfő –, de maguk a konfliktusban érintett országok – Ukrajna és Oroszország – vezetői is visszafogottan nyilatkoztak, azért mégiscsak úgy tűnik, a tűzszünetről szóló megállapodás nyomán egyelőre sikerült elhárítani a háború azonnali veszélyét.

Persze, a szavakat tetteknek kell követniük, de a minszki nyilatkozat mégiscsak fordulópont.

Főleg ahhoz képest, ami az elmúlt hetekben történt: amikor Kelet-Ukrajnában a harcok intenzívebbé váltak, a civil áldozatok száma nőtt, Kijev országos hadiállapot kihirdetésére készült, és amikor az Amerikai Egyesült Államok kilátásba helyezte Ukrajna felfegyverzését.

Ebben a kontextusban kell tehát értékelnünk Angela Merkel meglehetősen látványos diplomáciai offenzíváját, illetve az amerikai és a német út közötti különbséget. A német kancellár már magyarországi látogatásán leszögezte: nem támogatja az ukrán hadsereg felfegyverzését, budapesti látogatásából hazatérve pedig szinte azonnal útra kelt, és Francois Hollande francia államfővel Kijevbe utazott – éppen akkor, amikor az amerikai alelnök ugyancsak az ukrán fővárosból üzent Moszkvának, és Ukrajna felfegyverzéséről beszélt. Merkel nem hagyta annyiban a dolgot, Moszkváig repültek, és kicsikarták a minszki találkozó ígéretét, majd az Amerikai Egyesült Államokban a Barack Obama elnökkel folytatott találkozó után ismételten leszögezte: Ukrajna felfegyverzése csak mélyítené a válságot.

És lám, igen feszült, maratoni tárgyalások után legalább a remény visszatérni látszik. Ami nem kevés, mert belegondolni is rémisztő, mihez vezethetett volna, ha a tengerentúli nagyhatalom valóra váltja elképzeléseit, az ukrán hadsereg pedig profi kiképzés után amerikai nehézfegyverekkel felszerelkezve újult lendülettel folytatja a harcot. Moszkva aligha nyugodhatott volna bele a dolgok ilyetén alakulásába, így aztán Európa keleti végein elkerülhetetlen lett volna a pusztító háború, mely minden valószínűség szerint rengeteg áldozatot követel, és melynek a kontinens egésze súlyos kárát látja. Ennél azért csak jobb a német megoldás – még ha egyelőre csak átmeneti fegyvernyugvást jelent is.

Farcádi Botond
Háromszék