2015. 06. 19.

A menekült áradatról - álláspontok

Magyarország Szent István király óta (Intelmek) az üldözötteket, a menekülteket befogadta.
A Trianon-i feldarabolást követően befogadta a kisemmizett és lakhelyükről elüldözött magyarokat. 1939 és 1945 között a lengyelek sokaságát és a zsidókat fogadta be.
1950-ben görög családok ezreit fogadta be (Beloianniszban 400 családot!).
1989-ben a keletnémet menekültek ezreit fogadta.
Most amikor Közel-Kelettől Afrikáig mindenki menekül, és az EU nem intézkedik, az ár pedig olyan súlyos teherként nehezedik kis-Magyarországra, hogy gazdaságilag könnyen összeroppan.
Gyökerében kellene orvosolni a legújabb népvándorlást vagy menekült áradatot.
Az USA szét dúlta Irakot, Szíriát, Líbiát a kőolaj és altalajért. Előidézte a társadalmak bizonytalanságát. Potom árért felvásárolták a földeket, és most dollárral a kezükbe a becsapott és létbizonytalanságba taszított emberek áradata Európát igyekszik lerohanni.
Vissza kellene állítani a rendet, ahol a piszkos műveleteket (ISIS, Líbia...) végrehajtották, hogy a lakosság otthon maradjon.
Az EU pedig gyorsan kellene intézkedjék. Amikor minden nemzet állam magára marad és maga kell megoldja az áradat támadását, akkor ez annak a jele, hogy az EU bomlik, részeire szakad. Az EU képe most nem más, mint tákolmány!
Az emberszeretetnek is vannak a szabályai. A tisztán látás végett ide írom. Utána olvassák el a Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozatokat.


Az emberszeretet válaszútjai és a döntés:
1. elv: Ha saját kötelességünk ütközésbe kerülne a mások iránti szeretet felszólításával, akkor   saját   kötelességünk elvégzése a fontosabb (kivétel ha a másik életéről van szó!).
2. elv: Ha mások iránti kötelességeink ütköznének egymással az embertársi szeretet területén, akkor azok vannak előnyben, akik közelebb állnak hozzánk (kivétel, ha orvoslásról van szó!).
3. elv: A mások iránti kötelezettség ütközése esetén az üdvösség ügye minden egyebet megelőz.
4. elv: A másokon való segítés mértékét saját erkölcsi és anyagi lehetőségünk, valamint a másik    szorult helyzete határozza meg.
5. elv: Az emberszeretet nagylelkűsége nem szolgálhat a szükséget szenvedők állapotának  tartósítására, sem a csalásnak, illetve szélhámosságnak nem nyújthat segítő kezet.
A keresztény szeretet nagylelkűsége nem lehet továbbá a bűnözés melegágya, amely a munkakerülést bátorítja és támogatja.


**
A Magyar Nemzetben (Segíteni kell… 2015.06.19., 4. o.) többen is nyilatkoznak a kérdésről.
Veres András szombathelyi megyéspüspök elmondta: Állítom, hogy az a helyes keresztény gondolkodásmód, hogy aki már itt van vagy úton felénk, azoknak minden segítséget meg kell adni. Pillanatnyilag politikai ökölharc dúl Magyarországon, nem biztos, hogy mindig felelősen nyilatkozik mindkét oldal. Pedig tennivalónk rengeteg lenne. Biztos, hogy nem az a jó megoldás, ha mindenkit, aki menekülni próbál hazájából, s nem politikai menekült, arra biztatunk: jöjjenek ide, mert Európa ilyen értelemben megtelt. Vannak bizonyos szükséghelyzetek, gondolom, hogy politikusaink felmérték a lehetőségeket, és azt, amit jelen helyzetben tenni tudnak. Akkor tennénk helyesen, ha segítenénk a menekülteket abban, hogy saját hazájukban maradhassanak, és ne kelljen az éhség, a szomjúság, a megélhetés hiánya elől menekülniük. Ne legyünk képmutatók, hogy nekünk mindenkit be kell fogadnunk.”
Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke kifejtette: „Egész életemben ellene voltam mindenféle bezárásnak, kirekesztésnek, megbélyegzésnek, és igyekeztem magamban is minden határt lebontani, ami elválaszthat a másik embertől. A határzárral kapcsolatban ugyanakkor azt gondolom, hogy az egyfajta önvédelem, amire a nemzet érdekében szükség lehet. Életem során számtalan ország legszegényebbjeivel találkoztam, és minden emberi kapcsolatomban úgy élek, hogy el tudjam fogadni a másikat, illetve tiltakozom minden megbélyegzés, elválasztás ellen. A személyes érdekeket és a nemzet érdekeit ugyanakkor elválasztanám egymástól, mert míg vallom, hogy szabadságjogokért a végsőkig küzdeni kell, egy adott nemzetnek bizony jogos védelmét is figyelembe kell vennie, ha olyan terhek hordozására kénszerül, amit esetleg nem bír el.”

MK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése