2015. 06. 30.

A piarista rend egyetemes káptalanja Esztergomban

Erdő Péter bíboros június 30-án, kedden délelőtt az esztergomi bazilikában abból az alkalomból mutatott be szentmisét, hogy a Szent Adalbert Központban megkezdődött a piarista rend egyetemes káptalanja. A szentmisét követően a bíboros az altemplomban elődje, Lékai László bíboros sírjánál imádkozott.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
A káptalant Labancz Zsolt, a rend magyarországi tartományfőnöke nyitotta meg, ezt követte az ünnepélyes szentmise az esztergomi bazilikában.

A szentmise elején Pedro Aguado piarista generális üdvözölte a résztvevőket, és köszöntet mondott Erdő Péter bíborosnak a szívélyes fogadtatásért, a piarista rendhez való közelségéért. Erdő Péter elmondta, hogy maga is a rend konfrátere, és kifejezte örömét, hogy velük ünnepelhet. Hozzátette: a szentmisét egyben Lékai László bíborosért – aki maga is piarista diák volt – is bemutatják, halálának évfordulóján.
Erdő Péter olasz nyelven mondott homíliájában a szentmise evangéliumából, a Genezáreti-tó lecsendesítésének Máté evangélista által elbeszélt jelenetéből indult ki. Az evangélium nem véletlenül nevezi tengernek a tavat, mert a tengernek az Ószövetségben maga az Úr parancsol. Jézus megmagyarázhatatlan erővel rendelkezik, megmutatkozik ebben a történetben az istensége: Isten az, akinek segítségével népe túléli a nehézségeket.

A bíboros a történelem viharait átélő egyházat a tengeren hánykódó hajóhoz hasonlította. Kiemelte: vannak olyan időszakok, amikor az emberek nem látnak kiutat a nehézségekből. Ilyen időszak volt Magyarországon az 1950-es év: Mindszenty József bíboros börtönben volt, a rendeket feloszlatták. Minden sötétnek tűnt, de ebben a sötétségben is feltűnt egy kis fény, megjelent a túlélés lehetősége. A megmaradt iskolákban, így a piarista rend korlátozott létszámmal működő iskoláiban a katolikus értelmiség egész generációi nevelkedtek.
Erdő Péter felidézte az 1986-os évet is, amikor a főegyházmegyében egyetlen, a piarista rendhez tartozó papot szenteltek csak fel. Nem látszott, hogy lenne előttük perspektíva, pedig csak három évre volt szükség, és kitágult a látóhatár. Nem azért, mert megharcoltunk érte, hanem a történelem Urának akaratából. A világ Urának segítségével csodák történnek – hangsúlyozta a bíboros. Végül az Úrhoz fohászkodott, hogy a jelenlévők az eszközei lehessenek, akiken keresztül napjainkban is megmutatkozik az ereje.

A szentmise végén Erdő Péter bíboros kíséretével a bazilika kriptájában néhai elődje, Lékai László bíboros sírjánál imádkozott. A hagyomány szerint az elhunyt előd sírjánál minden esztendőben, halálának évfordulóján imádkozik az esztergom-budapesti főegyházmegye főpásztora. Lékai László 1986. június 30-án halt meg Esztergomban.

A szentmise után a résztvevők átmentek a Szent Adalbert Központba, ahol Erdő Péter előadást tartott a magyarországi egyház történetéről, majd válaszolt a piaristák kérdéseire.

A piarista rend sajtóközleményben tájékoztatott arról, hogy a szerzetesi közösség 2015. június 30. és július 21. között tartja 47. egyetemes káptalanját. A háromhetes esemény a rend történetében rendhagyó helyszínen, az esztergomi Szent Adalbert Központban zajlik. Az eddigi káptalanokat Spanyolországban és Olaszországban rendezték meg. Az idén a házigazda szerepét a rend magyar tartománya kapta, ahol több piarista oktatási intézmény (a nagykanizsai, a kecskeméti és a váci középiskola) is fennállásának kerek (250., 300.) évfordulóját ünnepli.
A rend 1300 tagjából hivatalosan 64 fő vesz részt a rendi tanácskozáson, akik 36 országból érkeztek az esztergomi Szent Adalbert Központba. Munkájukat kilenc világi munkatárs segíti majd, akik a káptalan második hetében csatlakoznak.

A piaristák egyetemes káptalanját rendszerint hatévente hívják össze. Az első napokban az egybegyűltek áttekintik az elmúlt időszakot. Az első hét végén a káptalani tagok megválasztják a rend generálisát, majd az asszisztenseit is, akik a négy kontinens (Európa, Afrika, Ázsia, Amerika) ügyeiért felelnek majd. A káptalani időszak utolsó harmadában megvitatják és elfogadják a rend következő hat évre szóló terveit és irányvonalait.
Fotó: Lambert Attila
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése