Az
1920. június 4-i diktátum évfordulója apropóján tettünk fel kérdéseket
dr. Raffay Ernő budapesti történésznek, akinek Trianon előzményei és
annak következményei az egyik kutatási területe. A jeles tudós sokszor
okozott fejtörést megállapításaival az ún. „baráti szomszédos országok”
történészeinek, politikusainak a témában, hiszen – amint látjuk – a
történelmet lehet utólag megképzelni és megírni, ám a tények kegyetlenek
– nem olyan tapintatosak, mint mondjuk az 1990 utáni alapszerződések.
– Miben különbözik megannyi más európai békekötéstől a trianoni?
– Legfontosabb különbség az aránytalansága. Ha megvizsgáljuk a 19–20.
század 1920 előtti békekötéseit, azt látjuk, hogy egyetlen, katonailag
vesztes országot sem csonkítottak meg olyan nagy arányban, mint a Magyar
Királyság területét. Elvették az országterület 71,3%-át, a népesség
kétharmadát. 1815-ben, amikor végleg leverték a napóleoni Francia
Császárságot, területének elenyésző részét vették el, azaz méltányos
békeszerződést kötöttek a nagy vesztessel. A 18–19. század orosz–török
háborúi után a két keleti nagyhatalom egyike sem akarta túlságosan
megalázni a másikat, gondolván a következő évtizedekre. Az 1870–1871.
évi porosz–francia háború után a német győztes ugyan Versailles-ban
kiáltotta ki a Német Császárságot (1871. január 18-án), ami porig alázta
a francia nemzettudat két tartópillérét (gloire és grandeur),
területcsonkításbéli aránytalanságot nem követtek el. Mindössze a két,
német többségű tartományt, Elzászt és Lotharingiát csatolták el
(igazságosan!) Franciaországtól. Ezt az összecsapást megelőzte az 1866.
évi porosz–osztrák háború, amelyben a poroszok legyőzték Ausztriát,
amivel ugyan eldöntötték, hogy a német egység megvalósítását a Porosz
Királyság végzi el, valamint kiszorították az egykori Német Nemzet Szent
Római Birodalmából a Habsburg-dinasztia vezette Ausztriai Császárságot –
a poroszok, okosan, a jövőre gondolva, mégsem csonkították meg
Ausztriát. Így aztán 1867 (Habsburg–magyar kiegyezés) és 1879 októbere
(Németország és az Osztrák–Magyar Birodalom katonai szövetsége) után
létre is hozták az összesen 1 millió 251 ezer km² nagyságú Középponti
Hatalmak nevű katonai szövetségi rendszert. Nos, e hatalmas katonai
szövetség léte, illetve az 1894–1907 között létrehozott antant
ellentétei alakították ki azt az alaphelyzetet, amelyben egyes európai
nagyhatalmi vezetők azt gondolták, egy jövendő nagy háború után úgy
tudják majd örökre biztosítani a békét, ha a leendő veszteseket porig
alázva, elveszik tőlük az életlehetőségeiket. Éppen ezt tették az egész
Habsburg Birodalommal, benne a Magyar Királysággal 1920-ban.
A békediktátum külső okai
– Milyen okai voltak a trianoni „békeszerződésnek”?
– Trianonnak külső és belső okai vannak. A külső okcsoport két
területből áll: a nagyhatalmi okcsoport és a szomszédos országok
okcsoportja. A nagyhatalmi okcsoport abból a történelmi igazságból indul
ki, hogy a történelem formálói szinte mindig a nagyhatalmak. A Magyar
Királyság (325 ezer km²) területének szétdarabolása előtt, az
Osztrák–Magyar Birodalom (676 ezer km²) részeként Európa (Oroszország
utáni) második legnagyobb területű, több mint 50 milliós népességű
nagyhatalma volt. Az akkori európai nagyhatalmak pedig 1879 és 1907
között két nagy katonai tömbbe szervezkedtek alapvető érdekeik szerint; a
kisebb országok vagy az egyik, vagy a másik nagyhatalmi-katonai tömbhöz
csatlakoztak (pl. Románia 1883-ban a Középponti Hatalmakhoz). A Magyar
Királyság 1879-től a Német Birodalom katonai–politikai szövetségese
volt, s amikor a nagy háború az antant (Anglia, Franciaország, Egyesült
Államok) győzelmével végződött, a győztesek közül főleg Franciaország
azt akarta elérni, hogy Németországnak soha többé ne lehessen
nagyhatalmi szövetségese: emiatt szétzúzták a Monarchiát, s
mindenekelőtt az etnikailag és katonailag egységesebb Magyar
Királyságot. Elsősorban emiatt támogatták a román és szerb területelvevő
szándékokat, Csehországot pedig amiatt is, hogy ellensúly legyen
Ausztriával szemben, az esetleges Anschluss-szal szemben. Magyarország e
nagyhatalmi játszma első s legnagyobb vesztese. Megjegyzem, Németország
1919. évi megalázása vezetett a második világháború kirobbanásához is.
– Nézzük a szomszédos országok szerepét…
– Általában ezt ismerjük a legrészletesebben. A velünk keverten élő,
illetve egyes szomszéd népek már a 18. század végétől rendszeresen,
visszatérően, általában fegyveresen is fölléptek a magyar állam és a
magyarok ellen. E támadások okai között a Habsburg-ház magyarságot
gyöngítő tevékenysége, valamint a török háborúk magyar létszámot
kisebbítő hatása is benne található. 1914 előtt csehek, románok, szerbek
és szlovákok tényleges terveket dolgoztak ki a magyar terület
megcsonkítására, elvételére. Részletezés nélkül: a román politikusok
általában a Tisza folyóig képzelték Románia határainak kiterjesztését; a
csehek a Győrtől, Balassagyarmattól, Salgótarjántól, Miskolctól délre
húzódó vonalig; a szerbek a Pécstől, Bajától, Szegedtől északra,
Temesvártól keletre húzódó vonalig akarták kitolni határaikat. Ehhez
képest (viccesen szólva) a trianoni határaink sokkal jobbak lettek!
Ezeket a területeket természetesen a monarchiabéli magyar nagyhatalomtól
csak európai háborúval lehetett elvenni, tehát a szomszéd népek vezetői
érdekeltek voltak a világháború kirobbantásában. Politikájukat 1914
előtt az antanthatalmak érdekei mentén, azokhoz igazítva alakították.
(Napjainkban pedig, a megszerzett, s a mai napig megszállásuk alatt
tartott magyar területek megtartása érdekében ezek az országok a NATO
kiszolgálói, kivéve a szerbeket, akik alapvetően oroszbarátok, viszont
éppen a területük megtartása céljából lavíroznak a NATO és Oroszország
között.)
Jobb határokat is elérhettünk volna
– Nem mehetünk el amellett, hogy Trianonnak belső okai is voltak.
– Így van, a magyarok is követtek el súlyos hibákat, amelyek belülről
megosztották, tehát gyöngítették a társadalmat. A belső okok közül
elsősorban a magyarok kicsiny, a nem-magyarok nagy számát, valamint a
bonyolult etnikai és vallásfelekezetbeli helyzetet emelem ki. 1867-ben, a
kiegyezés évében az összlakosságnak csak 44,4%-a volt magyar, s ez az
arány 1910-ben „följavult” 54,5%-ra. Azonban – mivel a liberális magyar
kormányok nem tiltották az idegen elemek bevándorlását – a magyar
etnikum aránya csak az 1910-ben már 911 ezer zsidóval ment ötven
százalék fölé. Ezek egy része keresztény vallásfelekezetre váltott,
azonban mivel zsidó nemzetiség nem szerepelt a népszámlálások
kérdőívein, ők magyarnak vallották magukat. Ez persze komoly előnyöket
jelentett, s a magyar liberális fölfogás hívei nem gondolták, hogy a
bevándoroltak soraiból kerülnek majd ki a kereszténység elleni harc, a
szabadkőművesség, a szociáldemokraták és a későbbi kommunisták
radikálisai. 1914 előtt a magyar értelmiség legjobbjai (gróf Tisza
István, Herczeg Ferenc, Bangha Béla, Prohászka Ottokár stb.) azt vették
észre, hogy a budapesti sajtóban (kivétel nélkül) minden nap gyalázzák a
kereszténységet, sőt, a szót, hogy ’magyar’, szitokszóként használják a
sajtó liberális és szocialista részében. Amikor aztán eljött a háború, a
baloldal e két irányzatához tartozó személyek elkezdték a hadsereg és a
hátország föllazítását, ami oda vezetett, hogy 1918. október végétől
három kormány is (Károlyi-, Berinkey- és a népbiztosok tanácsa) ezekből
az (jórészt zsidó nemzetiségű) emberekből alakult meg. Felelősségük az
ország szétdarabolásában vitathatatlan: nélkülük valószínűleg jobb (de
mindenképpen csonka) határokat érhettünk volna el.
– Mi váltotta ki a második belső okot, a társadalom teljes körű politikai szétdarabolását?
– A hazai liberalizmus gyakorlatilag parttalanná vált 1914-re. Ez azt
jelenti, hogy a kormányok elkövették azt a hibát, hogy a nemzet
nyilvánvaló ellenségeit szabadon engedték működni. Ilyen csoport volt
például a szabadkőműves Martinovics-páholyban tiltott módon megalakult
Országos Polgári Radikális Párt (Jászi, Ady stb.), amely majd 1918-ban a
szociáldemokrata párttal és Károlyi Mihály Függetlenségi Pártjával
kormánykoalíciót alkot. A politikai élet szétverését jelentette
akkoriban a képviselőházi obstrukció: ez azt jelenti, hogy az ellenzék,
széttördelve a törvényhozás normális menetét, nem engedte időben
meghozni az államot-nemzetet védő legfontosabb törvényeket (pl. a
véderőtörvényt). Ez Magyarország és a birodalom belső és külső, katonai
meggyöngítését jelentette.
A szabadkőművesség szerepe
– Trianon bekövetkeztében ilyen nagy szerepe volt a szabadkőművességnek?
– A hazai szabadkőműves szervezet szabad, ám titkos működésének
engedélyezése a harmadik belső ok. A szabadkőművesség radikális páholyai
ugyanis a haladás, modernizáció, szabadság stb. jelszavainak
bevetésével gyökeresen át akarták alakítani a hagyományos
Magyarországot, jelszavaik ismételgetése mögött azonban a legnyersebb
hatalomátvételi szándék húzódott meg. A kérdésre, hogy a magyarországi
szabadkőművesek szét akarták-e darabolni Magyarországot, válaszom: nem
szétdarabolni akarták, hanem szabadkőműves többségű képviselőházzal s
kormánnyal az egész ország fölött át akarták venni a főhatalmat.
Szabadkőműves országot akartak megalakítani, kihasználva a katonai
összeomlást. Amikor 1920. május 18-án a már horthysta kormány
belügyminisztere, Dömötör Mihály föloszlatta e szervezetet, rájuk
hárította az ország összeomlását. A szabadkőműves Károlyi-, majd
Berinkey-kormány ugyanis visszavonta a hadsereget, ahelyett, hogy a
benyomuló román, szerb és cseh katonaság elleni védelemre adott volna
parancsot. Károlyi hibája kettős: szabadjára engedte a radikális
szabadkőműveseket, valamint elmulasztotta az ország megvédését.
– Ezek szerint kijelenthető, hogy tudatosság és céltudatosság sújtotta a magyar államot és nemzetet?
– Igen, a legnagyobb mértékben, hiszen a nagyhatalmak készültek a
revánsra, illetve Anglia a valóban szédületes német gazdasági fejlődés
erőszakos megállítására; valamint a magyarok három szomszédja előzetes,
térkép-rajzolás mellett komoly katonai fejlesztéssel készült
Magyarország szétdarabolására. Az eredmény lehangoló lett. 1919-ben,
amikor a békekonferencián megmutatták az antanthaderő főparancsnokának, a
francia Foch marsallnak a Németországgal aláírandó békeszerződés
tervezetét, a tábornok ezt mondta: Uraim, ez nem békeszerződés, hanem
fegyverszünet húsz évre. Nos, 20 és fél év múlva Hitler és Sztálin
megtámadta Lengyelországot. A többit tudjuk. Magyarországot pedig
rákényszerítették az egyébként helyes és eredményes (négyszeres területi
revízió!) revíziós kül- és biztonságpolitikára. Íme, mit tesz egy rossz
békeszerződés! A trianoni békeparancsot (három, Pozsony melletti magyar
falu elvételével súlyosbítva) megerősítette az 1947. évi párizsi
békeszerződés 1. §-a (ez van most érvényben határainkra nézve). Eszerint
Magyarország határai (tehát a jelenlegi magyar–román határvonal is) az
1938. január 1-jei állapot szerint állíttatnak vissza. 1938. január
1-jén pedig az 1920. évi szerződés határvonalai voltak érvényben, hiszen
az első területi revízió, az I. bécsi döntés 1938. november elején
lépett érvénybe.
Amerika hadszíntere leszünk
– Mit rombolhatott e diktátum a magyarság életén 95 év alatt?
– 1920 óta a trianoni utódállamok politikája a magyarok megsemmisítésére
irányul. Lásd például az 1923-as, az 1938-as és a jelenlegi román
alkotmány 1. §-át: cél a homogén nemzetállam kialakítása. Az összes
többi „eredmény” mind e szándékoknak köszönhető: rombolják a magyar
nemzettudatot, tönkreteszik a magyar iskolarendszert, az autonómiáról
még beszélni sem lehet, stb., stb. Személyes véleményem szerint 2015-ben
is változatlanul léteznek az 1920-as helyzet negatívumai, tehát a
helyes magyar külpolitikának a terület-revízióra kell törekednie. Annál
is inkább, mivel az összes nemzetközi szerződés de facto és de iure
megengedi az európai határok békés tárgyalások utáni megváltoztatását.
– Lehet-e várni enyhülést környezetünkben? Honnan, hogyan?
– Az enyhülést várni a román, szlovák, szerb stb. államhatalomtól
önmegtévesztés, illúzió. Vegyük észre a történelmi tények ezreit: nekünk
nem jogokat akarnak adni, hanem el akarnak tüntetni bennünket. Ami
pedig az európai helyzetet illeti, a NATO bővítése Kelet-Európában nem
más, mint a nyugati nagyhatalmak, mindenekelőtt az USA
hadszíntér-kibővítő tevékenysége, hogy a leendő oroszellenes háború
Kelet- és Közép-Európát, ennek népeit sújtsa, ne a Nyugatot.
Csodálkozom, hogy Bukarestben mintha nem látnák, hogy egy esetleges
orosz–amerikai erőpróba közben a román fővárosból mindössze egy füstölgő
kráter maradna… Isten óvjon ettől! Az Európai Unió pedig nem más, mint a
nyugati termelőtőke piackiterjesztése a huszonegy millió románra, a
negyvenmillió lengyelre, a tízmillió magyarra stb. Modernizálást alig,
kizsákmányolást minden mennyiségben kaptunk, románok, lengyelek,
magyarok stb. egyaránt. Megítélésem szerint a román érdek nem az
egységes román nemzetállam, hanem a román–magyar békés tárgyalások után
kialakított új államszerkezet (például: autonómia, de más is
elképzelhető!) lenne. Egyszóval a helyzet rossz, de nem reménytelen. Egy
nemzet jövője, bármelyik nemzetre gondolunk, az érdekek helyes
fölismerésétől függ.
* * *
Raffay Ernő (sz.: 1948) történész, politikus, 1990-től 1993-ig
országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium politikai
államtitkára. Egyetemi tanár, alapította és vezette a Balkanisztikai
Kutatócsoportot, 1989–90-ben az Erdélyi Szövetség társelnöke, 1993–94 a
Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Művei közül: Erdély
1918–1919, Trianon titkai (1989–1992 között hét kiadás), A vajdaságoktól
a birodalomig – az újkori Románia története, Magyar tragédia, Harcoló
szabadkőművesség, Küzdelem a katolikus egyház ellen, Politizáló
szabadkőművesség – Jászi Oszkár és a Martinovics-páholy államellenes
tevékenysége, Szabadkőműves béklyóban – Ady Endre és a szabadkőművesek
I–II., A gróf emigrált, az író otthon maradt – Wass Albert igazsága;
Balkáni birodalom – Nagy-Románia megteremtése.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése