Nemzeti
gyásznapunk 1920 június 4 odasorakozik nagy gyásznapjaink sorába: 1241 –
a Tatár invázió, 1526 – a Mohácsi vész, 1541 – Buda török kézre
kerülése, 1711 – a Rákóczi szabadságharc vége, 1849 – a 48-as
Szabadságharc leverése, 1947 – a Párizsi Békediktátum, 1956 –
Forradalmunk és Szabadságharcunk eltiprása és megbosszulása.
Trianon a ránk kényszerített békediktátumával, országunk
feldarabolásával, népünk egyharmadának ellenségeink csizmája alá
vettetésével, országunk kirablásával mégis csak kiemelkedik nemzeti
tragédiáink közül, melyeknek átkos terhét majd’ száz éve hordozzuk, s
alatta sorvadunk és fogyunk – az akkor ütött seb még ma is nyitott, élő
és fájdalmas s nem tud gyógyulni.
Álljanak itt a tények, amit nem lehet elégszer elismételni: A trianoni
békediktátum következtében az Magyarország területe 282,870-ről
91,114-km² -re zsugorodott, lakossága 19 millióról 8 milliónál is
kevesebbre. A történelmi Magyarország területéből Románia 102,782 km²-t
kapott. Megkapta Erdélyt, a Partiumot és a Temes bánság felét.
Csehszlovákia 62,937 km²-hez jutott a Felvidéken és Kárpátalján. Szerbia
Horvátországon kívül Bácskát, Temes felét és Muraközt is elvitte,
20,956 km²-t. Mindezek tetejében az Őrvidéket Ausztriának adták: 5,055
km²-t. Elszakítottak 3.5 millió magyart, akiket ellenségeiknek
védtelenül szolgáltak ki. A szántóföldek kétharmadát, vas- és szénbányák
négyötödét, só- és rézbányák összességét, az erdők és szőlők
háromnegyed részét vették el. Elveszett a haszonállatok kétharmada,
vasúti fővonalak nagy része, és az összes jó karban lévő vasúti kocsi.
Az elszakított területekről mintegy 200,000 tisztviselő, tanító és
értelmiségi menekült a csonkává tett hazába. A megcsonkolt és
kivéreztetett országnak még háborús jóvátételt is kellet fizetnie: 200
millió aranykoronát! Magyarországot Trianonban nem csak büntették, hanem
ki akarták végezni!
A kérés felvetődik: lehet-e a Trianoni Tragédiáról ismételgetésén túl
valami újat mondani, új megvilágításba és új látásban szemlélni? Lehet,
ha figyelembe vesszük a mai nemzetközi helyzet egy szegmensét,
nevezetesen az ISIS nevű szélsőséges iszlám szervezet amely nemcsak
kegyetlen genocídiumok elkövetésében vétkes más vallásúak, köztük
keresztények ellen. Hanem ezentúl ez év március eleje óta történő
évezredes mezopotámiai kultúr-emlékek módszeres rombolását, pusztítását
végzi ami miatt is óriási a nemzetközi felháborodás és tiltakozás,
annyira, hogy „az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete
(UNESCO) elítélte és háborús bűntettnek minősítette a rombolást, és
jelezte, hogy az ENSZ-hez és a hágai székhelyű Nemzetközi
Büntetőbírósághoz (ICC) fordult az ügyben”(Magyar Kurír).
Ez az jelenti, hogy békeidőben is lehet háborús bűntettet elkövetni ami következményekkel jár.
Fel kell ismernünk, hogy a trianoni békeparancs is alapjaiban a
történelmi Magyarország ellen békeidőben elkövetett háborús bűntett
volt! Vagyis a trianoni békeszerződés annak álcája alatt ravaszul rejtve
alapjában véve békeidőben elkövetett háborús bűntett volt!
Nem az volt-é, amikor a szövetséges hatalmak a fegyverszünet megkötése
után, tehát a háború de facto megszűnte után egyes hatalmaknak
megengedték, ha ugyan nem ösztönözték, hogy fegyveres intervenciót
indítsanak Magyarország ellen. Így a Cseheknek a Felvidéken, a
Szerbeknek a Délvidéken és a Románoknak Erdélyben?
Nem az volt-é, amikor a Központi hatalmak Woodrow Wilson amerikai elnök
által meghirdetett 14 pontos békeajánlatára ezek fegyverszünetet kértek –
bízva egy igazságos békében? Amiből semmi sem lett! Ezáltal az egész
békeígéret egy óriási átveréssé lett!
Nem az volt-é, amikor a Páduában 1918 november 3-án megkötött tűzszüneti
megállapodás ellenére a francia Vix ezredes újabb és újabb demarkációs
vonalra szoríttatta vissza Magyarország határait, amelyet a
békekonferenciának tárgyalásos alapon kellett volna megtennie? Mindezzel
álságosan fait accomplit teremtett a szerződés aláírásának idejére!
Nem volt-é az, amikor a béketárgyalásokkor Párizsba meghívott magyar
delegációt nem engedték a tárgylóasztalhoz ülni, akik csak átvehették az
előre elkészített békeparancsokat, majd reagálhattak azokra. Ezért ez a
procedúra nem nevezhető béketárgyalásnak, hanem békediktátumnak!
Nem az volt-é, amikor a békeszerződés parancsszavával elvették és
szétosztották az ellenséges szomszédok között Magyarország 2/3-ad
részét, holott a vitás területekre nézve népszavazást ígértek?
Nem az volt-é, amikor az anyaországtól megkérdezésük nélkül egy
tollvonással elszakítottak 3.5 millió etnik magyart? Ezzel sok százezer
magyar családot, rokonságot és közösséget szakítottak széjjel –
kollektív bűnösséggel sújtva – holott ártatlanok voltak!
Nem az volt-é, amikor 3.5 millió etnik magyart elszakítva
anyaországától, ellenséges és idegen népek uralma alá hajtottak
beleegyezésük nélkül s úgy kezelték őket mint „kollektív háborús
bűnösöket” – amit még a német néppel sem tettek meg a II. Világháború
után!
Nem ez volt-é a trianoni békediktátum, amelyért 3.5 millió etnik magyart
büntettek kollektíve volt ellenségeik uralma alá lökésével? Akiket
aztán kisemmizéssel, kizsákmányolással, kultúrájuk és anyanyelvük
elvételével, beolvasztással vagy állandó üldözéssel leredukálták úgy,
hogy mára az eredeti többmilliós létszámuk töredékére csökkentve
vegetálnak a végő felszámolás határán.
Az 1920-as Trianonban és annak másolata az 1947-es Párizsban hozott
Békediktátum – amely ellenséges haderő jelenlétében létre jött –
alapjában véve „békeidőben elkövetett háborús büntettek voltak”.
Trianon 95-ik évfordulóján talán már elég volt a krokodil könnyek
hullatásából, fájdalmaink világgá kürtöléséből és az évi emléktúrákból a
Trianon palotához. Itt az ideje a cselszövések, átverések és üres
ígérgetések gyökereit megkeresni, feltárni és az új felismerések alapján
ezeket kezelni és végre igazságosan megoldani.
Edmonton, 2015. június 4.
Dr. Pungur József
erdély ma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése