A halálfélelem ellenszere

Jobban szeretnék megválni a testtől - írta Szent Pál apostol (2Kor 5,8).

Borzalmas a halál, fél is tőle, aki komolyan rágondol, vagy akit közvetlenül fenyeget. Rettenetes lehet a halálfélelem. Erre gondoltak azok is, akik a haldokló hozzátartozóikhoz nem hívtak papot. Abban reménykedtek, hogy a beteg nem tudja, nem sejti, mi fenyegeti, és talán megmenekül a halálfélelemtől.

Eltekintve a természetfeletti szempontoktól (jobb bármilyen félelmetes halálfélelem a kárhozatnál), pusztán természetes, emberi szempontból is hasznosabb papot hívni a halálos beteghez. Mert a halálfélelem ellenszere nem a titkolózás, a szerepjátszó (hazug) vigasztalás. A vég közeledtét úgy is megérzi az ember, ettől nem igen lehet valakit is megkímélni. Még a hangosan reménykedő haldoklók szívében is ott a rettegő kétely. A halálfélelem egyetlen ellenszere, orvossága az olyan lelkület, amely Szent Pálban volt meg. Levelének tanúsága szerint, szeretett volna meghalni, hogy hazaérkezhessék az Úrhoz.

A beteghez érkező pap a hitet hozza. Hogy vár Valaki, a sötét kapu másik oldalán. Olyan valaki, aki maga a Fényesség, maga az Élet, maga az Öröm és maga a Szeretet. Azért vár, hogy magához öleljen.

A pap a reményt hozza, hogy aki vár, el is fogad. Igaz, Isten semmi erkölcsi szennyet magához nem ölelhet, de éppen ezért rendelte a papságot és a bűnbánat szentségét, hogy mindenki megszabadulhasson az erkölcsi szennytől. A pap Isten üzenetét hozza, hogy az Úr megbocsát.

A pap a szeretet hozza. Azt, hogy Jézus meghalt értünk és feltámadt. Tanúskodik Isten szeretetéről, amellyel kimondhatatlanul szeret bennünket, és hozza a kegyelmet, mely a nagy útra készülődőben felkelti a vágyódó viszont-szeretetet.

Minden pap tapasztalatból mondhatja: Senkiben, aki megkapta a betegek szentségeit, nem maradt rémület és rettegés. De felkél benne a megnyugvás és a vágyakozás az Úr után.

A haldokló ágya mellett nem szabad emberi okoskodással viselkedni. Jobb ilyenkor Isten bölcsessége szerint intézkedni, még akkor is, ha nem is tudjuk magunk elé képzelni az örök otthon képét, de erősítsük magunkban létének tudatát. 

A spanyol költő, Camoens sorai kívánkoznak ide:

Ha majd megtettem, amit megtehettem

És sötétedni kezd felettem,

Csendesen, nyugovóra térve

Leülök gyászutam szélére.

S nyugodtan várom azt az órát,

Melytől a bátrak sose félnek

Mikor a halál bevégződik

És megkezdődik majd az élet.