2015. 06. 12.

Új katolikus templomot szenteltek az Emírségekben

Ötven évvel ezelőtt építették fel az első katolikus templomot Abu Dhabiban. A kerek évforduló alkalmából azonban nem felújították, hanem egy második templomot is építettek a Perzsa-öböl menti monarchiában.
UAE-VATICAN-CHURCHTegnap este Muszaffahban ünnepélyes keretek között felszentelték az Egyesült Arab Emírségek második katolikus templomát. Ebben a városban mintegy 25 000 keresztény közösség él, a legtöbben a Fülöp-szigetekről és Indiából származó vendégmunkások. A Szent Pál templom “átadásán” jelen volt az Emírségek kultúraügyi minisztere (Nahajan bin Mubarak an-Nahajn), a helyi muszlim vallásvezetők és a Vatikán képviseletében Pietro Paroli, Camillo Ballin és Paul Hinde püspökök.“A mi vezetésünk ismert arról, hogy elfogadja az igazi értékeket és tiszteli más emberek vallását, akik ebben az országban élnek, s hozzájárulnak az Emírségek fejlődéséhez” – jelentette ki a  kultúraügyi miniszter a megnyitón. A püspökök a templom megépítését mind “jelentős előrelépésnek, a közel-keleti keresztény számára az egyik legfontosabb gesztusnak tartották az ilyen vészterhes időkben”.
A templomot Szent Pálról, a kereszténység egyik legfontosabb személyéről apostoláról nevezték el. Ezen kívül Szent Pál a védőszentje és szimbóluma a dél-arábiai apostoli vikariátusnak, amely magába foglalja az Egyesült Arab Emírségek, Jemen és Omán keresztényeit.
UAE-VATICAN-CHURCH
A 4500 négyzetméter nagyságú komplexum megépítését a koronaherceg –  Mohamed bin Zajid an-Nahajan  – rendelte el még 2011-ben. Vatikán és a katolikus szervezetek által összegyűjtött adományokkal együtt 2013 augusztusában láttak hozzá a templom megépítéséhez és pár napja fejezték be. A templom 1200 hívő befogadására alkalmas. A prédikációikat arab, angol, malajálam (egy indiai etnikum) és tagalog (filippínói) nyelven fogják tartani.
UAE-VATICAN-CHURCH

Az Egyesült Arab Emírségekben az első, Szent József katolikus templomot 1965 februárjában szentelték fel. 1983-ban átépítették katedrálissá, s az ötvenéves évforduló alkalmából még egy kápolnát (Szent Teréz) is létesítettek a Perzsa-öböl menti monarchiában. Szent József katedrális a központja a dél-arábiai apostoli vikariátusnak, ahol körülbelül 45 pap tevékenykedik és katolikusok számát egy millió főre becsülik.
 Paul Hinder püspök, a dél-arábiai részegyház feje.
Paul Hinder püspök, a dél-arábiai részegyház feje.
Az Emirátusokban él a legtöbb keresztény, mintegy 900 000-en, akik szinte mind vendégmunkások, de ebből általában csak 25 000 – 30 000 járnak rendszeresen templomba. Szabadon gyakorolhatják a vallásukat, viselhet keresztet, de nem terjeszthetik a vallást a muszlimok körében. Ománban körülbelül 55 000 római katolikus él, szintén vendégmunkások és főleg az ország energetikai iparában dolgoznak. A legrosszabb helyzetben a jemeni keresztények vannak: az állandó válságok, és belháborúk miatt már csak 3 000-en maradtak az országban, mivel gyakran célpontjai a szélsőséges iszlamista és terrorista csoportoknak, mint az Arab-félsziget al-Kaidájának (AQAP).

A képek forrása: Europress/AFP
globoport.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése