Jézus
Szent Szívének ünnepén Isten emberszeretetét ünnepeljük, ami abban érte el
csúcspontját, hogy Egyszülöttét adta nekünk, aki a végtelen szeretet eszközévé
tett „emberi szívvel” szerette a világot. A régiek tudták, hogy Jézus
Krisztusnak kívül ábrázolt szíve őt magát jelenti – ”belülről”.
A
megszentelődés vagy életszentség azt a folyamatot jelenti, amikor Krisztust
életét követjük és lelkülete szerint élünk. A Jézus Szíve-tisztelet sürgeti,
hogy éljünk összhangban „a pap és Jó Pásztor Krisztus szeretetével és
érzületével; azzal a szeretettel, mellyel Ő szereti az Atyát a Szentlélekben,
és szereti az embereket egészen addig, hogy életét adja értük” (Pastores dabo vobis).
Ma
életszentségünk megújító forrásához jöttünk, hogy a szelíd és alázatos Szívű
Jézus alakítsa szívünket, Szent Szíve szerint. Ezért most bánjuk meg bűneinket.
**
Az
újkor szentjeinek felhívása az volt, hogy Jézus Szíve-tiszteletét
tegyük életszentségünk megújító forrásává. Alakítsuk szívünket, Jézus Szent Szívéhez,
mert akkor mindnyájunk életszentsége növekedni fog. Ők a Szentírásra alapozták
kijelentésüket, mert az tükrözi Isten szeretetét.
1. Isten szeretete szüntelenül kíséri az embert (Oz 11,1. 3-4. 8c-9). Ozeás próféta által maga Isten emlékezteti
választott népét arra, hogy szövetsége egyedül a szereteten alapul. Isten gondoskodásában
benne van az apa felelőssége és nagylelkűsége éppúgy, mint az anya aggódása és
gyengédsége. Gyöngédségét szülői
vallomás formájában halljuk: gyermek voltál, amikor megszerettelek, és
Egyiptomból kivezettelek.
Isten nemcsak
megrendítő csodákkal és parancsokkal akarta választottaiban felébreszteni a vallásos
érzést (szeretetet), hanem a szív gyöngéd kötelékeivel: jósággal és irgalommal is
vonzotta magamhoz. A nép mégis könnyen elhagyta Istenét. Az Úr emberi módon panaszkodik
választottai ellen, de indulatát fékezi. Ha némelykor meg is bünteti, csak azért
teszi, hogy népe belássa bűnét és visszatérjen szerető Istenéhez. Megbocsátó
irgalma örök szeretetéből fakad, ahogy kezdőénekünkben megvallottuk: „Szívének
minden gondolata nemzedékről nemzedékre, hogy kimentse lelküket a halálból.”
2. Isten magához akar emelni
mindenkit: elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül (Jn 19, 31-37). Ettől kezdve Isten szíve nem szókép, hanem valóság, ahogy a Jézus Szíve litánia
3. invokációjában mondjuk: Jézus Szíve,
az Isten Igéjével lényegileg egyesített szív! A megtestesült Ige szíve egyszerre
igazi ember-szív és igazi Isten-szív.
Jézus élete,
szenvedése, halála és feltámadása tömören kinyilatkoztatja megváltói szeretetét,
vagyis az Atya és az emberek iránti szeretetét. Szent János evangélista Jézus
halálától a keresztről való levételéig történt rövid eseményben az üdvtörténetet
mutatja be.
Azzal, hogy csontot
nem törnek Jézusban, a húsvéti bárány feláldozására utal, amely szabadulást
hozott.
A szív átszúrása a
Messiásra utal, akire bizalommal feltekintenek.
A kiömlő vér és víz
jelképezi, hogy onnan forrásozik az Egyház élete, főleg a szentségek által. Az
Egyház mindig úgy értelmezte Krisztus kereszthalálát, hogy abban meg van az
Atya, a Fiú és a Szentlélek örök és végtelen szeretete. Jézus szent embersége
által ezt kinyilatkoztatja és kiosztja az embereknek.
Jézus Szíve ennek
az isteni szeretetnek a szentsége, aki által új teremtménnyé, egyetemes
családdá, szerető közösséggé lesznek az emberek. XVI. Benedek a hívatás
vállalását ebben látja: „Az
Egyház misztériumában - amely Krisztus misztikus teste – a szeretet isteni
ereje megváltoztatja az ember szívét, és képessé teszi arra, hogy Isten
szeretetét testvéreinek továbbadja. Az évszázadok folyamán férfiak és nők
sokasága, akiket átalakított az isteni szeretet, saját létformájukat szentelték
oda az Isten Országának ügyéért.”
Ferenc szentatyánk pedig
a hivatások 52. világnapjára írt üzenetében kiemeli: „a keresztény hivatás nem
születhet meg másképpen, mint egy missziós tapasztalaton belül. Így amikor
Krisztusnak, a Jó Pásztornak a hangját halljuk és követjük, s engedjük, hogy Ő
magával ragadjon és vezessen bennünket, neki szenteljük életünket, ez azt is jelenti:
engedjük a Szentléleknek, hogy bevezessen minket a misszió dinamizmusába,
felkeltve bennünk a vágyat és az örömteli bátorságot, hogy felajánljuk
életünket, és odaadjuk Isten Országáért.”
Az
Egyházban, amelynek Krisztus a Feje, a keresztények „választott nemzetség,
királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép, hogy annak
dicsőségét hirdesse” (1Pét 2,9). Krisztus - a Főpap - az Egyház iránti
gondoskodásában minden korban hív személyeket, akik népének gondját viselik;
különösképpen a papság szentségére hív olyan férfiakat, akik az atyai
szolgálatot gyakorolják, azt, amelynek forrása maga az Isten. A papi küldetés
az Egyházban pótolhatatlan. A papságban a szent titkok megünneplésére, valamint
az evangélium hirdetésére és a pasztorális küldetésre szentelik magukat. Erre
csak az olyan ember képes, akinek Krisztus kinyilatkoztatta magát és meghívta szolgálatába.
Az Egyházban Krisztuson keresztül mindig is jelenlévő szolgálatok sokféleséget
mutatnak, de mindenik Isten egyháza épülésére szolgál (1Kor 14,4).
3. Megismeritek Krisztusnak minden
értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével – mondja Szent Pál (Ef 3, 8-12. 14-19). Ezt már minden keresztényről mondhatjuk, akik szívében Krisztus lakik, akiket Krisztus szeretete sürget. A
papság szentségében Krisztus felfoghatatlan gazdagságnak lettünk a szolgái, ami
gyarló életünknek tartalmat, támaszt, szellemi távlatot és boldogító ígéretet
ad.
A
Szent Szív ünnepén gyökerezzünk meg az Atya szeretetében és tudatosítsuk
magunkban, hogy Jézusba, az „igazi szőlőtőbe” vagyunk oltva. Mint „oltványnak”,
úgy van életünk, ha Jézussal egyre teljesebben azonosulunk, amikor az ő szíve
ritmusát és irányulását fokról fokra a magunkévá tesszük. Ahogy Teréz Anya
mondta: „Tartsd
tisztán a szívedet, hogy Jézus szerethessen a te szíveddel.”
A Szent Szív tiszteletének
csúcsa az Eucharisztia ünneplése - a nagy kilenced -,
amelyben egészen azonosulunk Jézus életével, bele asszimilálódunk, amennyiben
alkalmassá tesszük magunkat erre. Jézussal az tud azonosulni, aki Vele szereti
az Atyát, átölelve a világot, az embereket és azok gondjait. Amikor azonosulunk
Vele, akkor kérjük az aratás urát, és Ő apostolokat küld aratásához (Mt 9,37).
Mindazoknak, akik Krisztust szeretik, azoknak Jézus szíve szerinti papokat ad.
Kérjük bizalommal az
Apostolok királynőjét - Jézus édesanyját, aki példaképe mindazoknak, akik
meghívást kaptak arra, hogy Isten szeretetéről különleges módon tanúskodjanak -, hogy papjaink híven megőrizzék Jézussal a belső
kapcsolatot; és komoly előhaladásra legyen képes a
Boldogasszony által is megjárt életszentség útján.
Isten adja, hogy
egyre több szent pap által szebbé legyen a világ és biztosabb mindenek
üdvössége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése