Nagy László - Májusi rózsa
Elvette
tőlem a lángot,
szívénél
gyermek érik.
Járja a
bánya-világot,
kormos a
lába térdig.
Fürgén
csak két szeme győz a
síkon,
meredek dombon.
Nehézkességével
ő a
földön
lépkedő sólyom.
Éjjelek és
nappalok jönnek,
jajgat s
mosolyog, mintha
ölében
lenne a földnek
minden
öröme, kínja.
Sápadt az
asszonyka, már a
gyermekért
csatáz nyíltan,
megveti
azt, aki szánja,
szóljatok
hozzá vígan.
Kínjai
tornyát sikítva
dönti, ha
eljön az óra,
s akkor
világra virít a
legszebb
májusi rózsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése