„Az utóbbi százötven év történelmében látjuk, mennyi vér, mennyi könny hullott a nacionalizmus elszabadulása miatt, nemcsak Európában, hanem az egész világon” – írta Benedek pápa egy eddig kiadatlan beszédében, amelyet a L’Osservatore Romano április 10-i kiadása elénk tár. Ezzel az írással mutatja be a lap a német püspöki konferencia elnöke, Robert Zollitsch gondozásában német nyelven már 2012-ben megjelent kötetet, amelynek címe: Joseph Ratzinger ábécéje. A könyv lexikon-szerűen, 164 címszóban mutatja be Ratzinger pápa teológiai gondolatait. Egyfajta antológia ez, a pápa beszédeire épül, amelyek között van sok kevéssé ismert beszéd is, és egy mindeddig kiadatlan homília, amelyet 1997. július 13-án mondott szülővárosában az I. és a II. Vatikáni Zsinat közötti átmenetről.
Az I. Vatikáni Zsinat éppen abban az időben került meghirdetésre, amikor Európában megszületett két nagy nemzetállam, ugyanakkor a pápai állam elvesztette minden politikai jelentőségét. Amikor a nemzeti eszme diadalmasan a győzelmét ünnepelte, „a zsinat az egység eszméjét állította szembe vele. A nemzet érték, senki nem akarja vitatni. Ám ahol abszolút értéknek tekintik, ott veszélyessé válik” – tanította Joseph Ratzinger.
Ratzinger szerint a 20. század tragédiái abból fakadnak, hogy mindenki elsősorban német, francia, olasz, angol volt, és csak másodsorban keresztény és katolikus. Túlságosan megfeledkeztünk arról, amit a Szentírásból tanultunk, vagyis hogy mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy Isten gyermekei, Jézus Krisztus testvérei, egy nagy család legyünk, minden különbözőségünkkel együtt, amelyek éppen közös létünk gazdagságát jelentik. A Szentírás azt mondja, hogy a világot nem egy különösen jelentős nép egyesíti, hanem Jézus Krisztus, aki képes összekötni az eget a földdel.
Az egység eszméje sajnos csak átmeneti nekibuzdulásként szokott a történelem során vezető elv lenni, pedig nagyon fontos, ma is nagyon aktuális. Az egység eszméje azért is sürgetően fontos ma, mert a politikai és gazdasági összefonódások, függések olyan sűrű hálója vesz körül minket, hogy abból senki nem tud kiszabadulni – mondta Ratzinger pápa. Ám óva int attól is, hogy ezért bezárkózzunk saját kis világunk lelki, vallási dimenzióiba, mert bár akkor nem az általunk kedvelt csoportot követjük, de saját vágyaink, véleményeink uralnak. Ez a belső tudatosság értékes dolog, de csak akkor, ha része része annak a nagy igazságnak, hogy mindannyian egy vagyunk, az Atyaistenből és Jézus Krisztusból kiindulva.
Éppen ezért hálásnak kell lennünk azért, hogy van pápánk, aki az egység megtestesítője, látható ereje. Az egység nem csak ajándék, hanem igényeket támaszt felénk, és csak akkor gazdagít minket, ha teszünk érte. Erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy megosszuk ebben a nagy egységben mindazt, ami a miénk, és képesek legyünk kapni a többiektől – figyelmeztetett Ratzinger pápa.
Végül a II. Vatikáni Zsinat mondta ki a végső szót az Egyházról, és ez a végső szó nem más, mint Krisztus. Ahogy az Egyházról szóló konstitúció, a Lumen gentium első mondatában elhangzik: „Krisztus a nemzetek világossága”. Az Egyház pedig azért van, hogy átadja ezt a fényt – mint egy ablak, amelyen keresztül Krisztus fénye árad a világra.
Magyar Kurír (tzs)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése