Dr. Jakab Antal (Kilyénfalva, 1909. márc. 13. – Gyulafehérvár, 1993. május 5.) püspök életútja időkeretben majdnem kitölti a 20. századot. "A kettős kisebbségi sorsba került erdélyi ember
minden megaláztatásával és küzdelmével együtt élte át" - írta róla Marton József professzor. Életútja a politikai és ideológiai
változások következtében igen nehéz volt, nagy áldozatot követelt. Kisgyermekként meg kellett tapasztalnia az első világháború
szörnyűségeit, a menekülést, a Hajdúnánási tartózkodást. Tanulóévei alatt a két világháború közti román
iskolapolitika diszkrimináló megaláztatásait. Fiatal papként saját
bőrén is észlelte az országos gazdasági válságot. 1939-1942 között Rómában tanult, ahol kánonjogból doktori fokozatot szerzett. Hazatérve egyházmegyéjét és
szülőföldjét kettészakítva találta. Átélte a második világháborút, az azzal együtt
járó nyomorúságot. A félig leégett Gyergyószentmiklós megbízott plébánosa. 1945-ben kolozsvári egyetemi lelkész, 1947-1951 között Gyulafehérvári teol. tanár, vicerektor. 1951. márc. 10 - aug. 24-ig ordinárius. 
1951 Szent Bertalan-éjszakáján tartóztatták le, s 1952.
október 22-én a bukaresti katonai törvényszék hazaárulás címén 18 évi
fogházbüntetésre ítélte. 1951. augusztus 24-től 1964. április 16-ig kis
híján tizenhárom évet (tizenkét év, hét hónap és huszonhárom nap)
raboskodott Románia jelesebb börtöneiben (Jilava, Felsőbánya,
Máramarossziget, Szamosújvár, Duna-csatorna). Börtöntársai „tiszta
lelkű, szelíd ember”-nek ismerték meg, aki – az ottani lehetőségek
között – segítette és Istenhez közelebb vezette őket.
1964. április 16-i kiszabadulása után Csíkszentdomokoson, Görgényszentimrén, Búzásbesenyőben lelkipásztor. 1968-tól teológiai tanár Gyulafehérvárt. 1971. dec. 23-án kinevezik gyulafehérvári koadjutor püspökké jogutódlással Márton Áron mellé. 1980. április 2-től 1990. március 14-ig az egyházmegye főpásztora. Március 14-től április 24. között apostoli kormányzó. Ekkor végleg nyugalomba vonult. 1993. május 5-én hunyt el, a Gyulafehérvári székesegyház kriptájában nyugszik. Amit 1942-ben írt, az értékes hagyaték a ma ebre számára is: "Bizakodva kell a jövőbe nézni… Minden jót megtenni, amihez Isten erőt adott… Egymás kedvét pótolni kell jósággal minden nap."
Requiscat in pace!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése