Ki az igazi bölcs?

In gremio Matris, sedet Sapientia Patris

Az ókori Kelet minden kultúrnépe kereste a bölcsességet, és elég gazdag bölcsességirodalmat hagyott ránk. Ennek a bölcsességnek gyakorlati jellege van: arról van szó, hogy az ember okosan és ügyesen viselkedjék, hogy az életben boldoguljon. Ez magában foglal egy bizonyos világszemléletet, sőt elvezet erkölcsi szabályok kidolgozásához is, amelyből nem hiányoznak a vallásos vonatkozások sem. 

A bölcsesség fontos eleme a civilizációnak, ez az ókor humanizmusa. A bibliai bölcsesség, még ha felveszi is magába az emberi bölcsesség legjavát, más természetű, mint az. A Biblia szerint az emberi bölcsesség Isten ajándéka, ezt azzal közli akivel akarja, hiszen ő maga a Bölcs.  

A szent szerzők Istenben szemlélik ezt a Bölcsességet, amelyből az övéké is forrásozik. Ez egy olyan valóság, amely mindig létezett és létezni fog (Sir 24,1-4; 12-16). Az igazi Bölcsesség az újszövetségben, Jézus Krisztusban válik világossá, mert ő nemcsak a bölcsességet közli az emberekkel, hanem azért, mert ő maga az Atya Bölcsessége, az Atya Igéje: „Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága” (Jn 1,1-18). „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” (Jn 6,35)

A Szentlélek, aki szólt a próféták szavával, és aki az örök Igét lehozta az égből Mária méhébe, működik bennünk is, s úgy vezet a teljes megértés felé, hogy egyre jobban kibontakoztatja bennünk az isteni életet.  

A világ, amely legfeljebb következtet Isten létére, de nem ismeri az Atyát, végső soron önmagát, a másik embert és a teremtést sem ismeri, hiszen Isten minden műve a Szentháromság életközösségéből ered. A teremtmény legmélyebb, leglényegesebb mivolta, hogy Isten teremtménye, az ő akaratából jött létre. A teremtés mérhetetlenül szorosabb kapcsolatban van a Teremtővel, mint edény a fazekassal, vers a költővel, mert ezek alapanyaga az alkotás előtt is létezett, a teremtményből viszont semmi sem volt a teremtés előtt. A világ minden gazdagsága Isten teremtménye, az ő akaratából jött létre. Ugyanez érvényes az emberre is.  

A másik embert mint személyt csak a szeretetben lehet megismerni, s e szeretet forrása ismét csak a Szentháromság egy Isten. Ezért fohászkodik Pál apostol: „Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek. Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között” (Ef 1,3-6. 15-18). Az ókori görögök azt mondták: Ismerd meg önmagad! -  de nem ismerték meg önmagukat. 

Isten Fia megtestesülése óta kezdjük megismerni  őt, s benne a világot, egymást és önmagunkat.

„Az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet.” Jn 1,16.