2015. 01. 26.

Milliárdos csalókat fogtak

Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága nagyon jól tenné, ha azokat az adócsalókat, akik az országgal szemben törvénytelenül járnak el, úgy bírságolja meg, hogy a befolyó összeget, a határon túli magyarok támogatására fordítsa.
Lásd az alábbi esetet.
**
Csaknem hárommilliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul egy bűnszervezet, amely szlovák-magyar céghálózaton keresztül kereskedett legálisan és illegálisan elektronikai és háztartási gépekkel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. Tizenkét embert előzetes letartóztatásba helyeztek.

A közlemény szerint a bűnszervezet a Magyarországon beszerzett termékeket papíron megutaztatta Szlovákiába. A szervezethez tartozó szlovák cég továbbadta az árut a szintén a körhöz tartozó magyar vállalkozásoknak. Így a közösségi értékesítés alapján egyrészt visszaigényelték az áfát, másrészt a papíron történt uniós beszerzés után már nem fizettek adót a láncolatban szereplő cégek. Mindeközben az áruk valójában Magyarországon maradtak, és főként internetes áruházakon keresztül forgalomba kerültek.

A szervezet legális kereskedelmet is folytatott, így tudta leplezni illegális tevékenységét. A piaci ár alatti kínálatukkal óriási forgalmat bonyolítottak: csaknem 81 milliárd forint bevételre tettek szert - írták.
A múlt héten három napon át háromszáz pénzügyi nyomozó, ötven adórevizor, hetven pénzügyőr, a Merkur bevetési egység tagjai és a NAV informatikai szakemberei dolgoztak száz helyszínen, a bűnszervezethez tartozó cégcsoport ügyvezetőinél, irodáiban és raktáraiban tartott házkutatásoknál és lefoglalásoknál. A lefoglalt több mint hatszáz zsáknyi könyvelési anyagot teherautóval szállították el a helyszínekről.
A nyomozók eddig több mint egymilliárd forint értékben zárolták a gyanúsítottak és az érintett cégek ingatlanjait és bankszámláit, lefoglaltak készpénzt, gépjárműveket, ékszereket, értékes órákat. Az adórevizorok végrehajtás keretében további 1,8 milliárd forint értékben zároltak árukészletet a depókból.
Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt.
A tájékoztatás szerint a pénzügyi nyomozók 26 gyanúsítottat hallgattak ki. A Csongrád Megyei Főügyészség hétfői közlése szerint 12 gyanúsítottat egy hónapra előzetes letartóztatásba helyeztek.

napi.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése