2015. 01. 25.

A hazaáruló baloldal idegeneket akar bevonni a kormánybuktatásba!

Európai állam- és kormányfőket hívnak Budapestre, hogy Magyarországot “visszavezessék az európai demokratikus értékekhez”. Az MSZP már megkezdte az előkészületeket. A Népszabadság úgy tudja, Tóbiás József, az MSZP elnöke a napokban az Európai Unió központjába utazik, ahol többek között Martin Schulz EP-elnökkel és több uniós biztossal tárgyal, valamint találkozik az EP szociáldemokrata frakciójának vezetőivel is.

Tóbiás az Európai Szocialisták Pártjának (PES) vezetőivel is tanácskozik; a megbeszélés napirendjén a PES júniusi, Budapestre tervezett kongresszusának részletei is szerepelnek. Utóbbit kiemelt jelentőségű rendezvényként kezelik: a több ezer politikus között tucatnyi európai kormány- és államfő érkezik majd a magyar fővárosba.

A kongresszus helyszíneként Budapest mellett korábban Berlin és Lisszabon is versenyben volt, az európai szocialisták végül – egyfajta demonstrációként az Orbán-rendszerrel szemben – a magyar főváros mellett döntöttek. A PES-kongresszus előkészítéséért Ujhelyi István felel az MSZP-ben, s már készítenek is egy olyan politikai vitairatot, amely rögzíti az MSZP álláspontját Európa jövőjéről.

Tóbiás József brüsszeli látogatása után pár nappal az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának elnöke, Gianni Pittella látogat Magyarországra, aki a veszprémi időközi választás ellenzéki kampányában is szerepet vállalhat.

Az ultraliberálisok, radikálatlantisták után a szocionok is beléptek a nyílt hazaárulók klubjába. Hol van olyan ország a környéken, ahol a "demokratikus ellenzék" idegen, gyarmatosítópárti politikusokat szabadít hazájára, hogy végrehajtsa a globális háttérhatalomnak kedvező totális politikai fordulatot.

hunfír.info
**
A feszültség keltőket, a hazaárulókat, mikor fogják kérdőre vonni?
Hozzanak törvényt!
Ez nem demokrácia!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése