2015. 01. 24.

Sporttörténelmet írt a csíkszeredai Miklós Edit St. Moritzban

Forrás: mob.hu
Miklós Edit sporttörténelmet írva harmadik lett a női alpesi sízők világkupa-sorozatába tartozó szombati St. Moritz-i lesiklóversenyen.

A csíkszeredai születésű versenyző – aki a tavaly februári szocsi olimpián hetedik volt ebben a számban – a magyar alpesi sízés történetének legnagyobb sikerét érte el ezzel az eredménnyel.

A viadalt a svájci Lara Gut nyerte, második az osztrák Anna Fenninger lett. A 64 tagú mezőnyből csak hatan nem tudták teljesíteni a pályát. Miklós Edit – aki az MTI-nek a szezon előtt éppen a St. Moritz-it nevezte meg kedvenc pályájaként – valamivel több mint fél másodperccel maradt el Gut 1:43.82 perces győztes idejétől. Hatvan világkupa-pontot szerzett, így a szakági pontversenyben feljött a 18., az összetettben pedig a 37. helyre.

„Hihetetlen érzés harmadiknak lenni, összességében jól sikerült a csúszásom, és nagyon boldog vagyok" – idézte a Magyar Sí Szövetség közleménye Miklós Editet.

„A pálya felső részében sikerült jól teljesítenem, aztán az alsó felében veszítettem az időmből, de a kiváló kezdés elegendő volt a harmadik helyhez. Nem gondoltam, hogy összejön, de hittem magamban, és sikerült" – nyilatkozta.

Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek azt mondta, történelmi siker Miklós dobogós helyezése. „Nem is tudok most hirtelen mást mondani, mint hogy minden olyan támogatónknak, aki hitt Editben, nagyon köszönünk mindent, s azt hiszem, Edit most ért fel a csúcsra."
A vk-sorozat vasárnap szuper-óriásműlesikló viadallal folytatódik St. Moritz-ban.

Eredmény, női lesiklás:
-----------------------
1. Lara Gut (svájci) 1:43.82 perc
2. Anna Fenninger (osztrák) 1:44.14
3. MIKLÓS EDIT 1:44.40


A szakági vk állása 6 futam után (még 2 van hátra): 1. Lindsey Vonn (amerikai) 366 pont, 2. Fenninger 287, 3. Viktoria Rebensburg (német) 269, ...18. MIKLÓS EDIT 92
Az összetett vk állása 19 futam után (még 13 van hátra): 1. Tina Maze (szlovén) 985 pont, 2. Fenninger 721, 3. Mikaela Shiffrin (amerikai) 605, ...37. MIKLÓS EDIT 99

MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése