2015. 01. 23.

Új budapesti amerikai nagykövet és Szijjártó Péter

Az új budapesti amerikai nagykövet érkezésével és az új washingtoni magyar nagykövet munkájának megkezdésével új fejezet nyílhat a két ország közötti politikai együttműködésben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában. 

A tárcavezető kifejtette: több olyan tényező is van, amely alapján nyugodtan és túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Magyarország és az Egyesült Államok közötti, eddig nyitott kérdésekkel terhelt politikai együttműködés visszaemelhető a gazdasági és védelmi együttműködés szintjére, amely kifejezetten zökkenőmentes.
Úgy vélte, nem véletlen, hogy Colleen Bell amerikai nagykövet megérkezését követően rövid időn belül megkapták az új washingtoni magyar nagykövet amerikai elfogadó nyilatkozatát is. Azzal, hogy itt végre nagykövet képviseli az Egyesül Államokat, és az új magyar nagykövet is hivatalba léphet Washingtonban, a politikai együttműködésben új fejezet nyílhat, és innentől kezdve a jövőre kell összpontosítani – mondta.
Hozzáfűzte: Colleen Bell kifejezetten készséget és nyitottságot mutatott arra, hogy jelentős mértékben javítsák a politikai együttműködést. 
(Az amerikai diplomáciai képviselet vezetőjét Szijjártó Péter csütörtök este fogadta vacsorán.)
Szijjártó Péter megjegyezte: az elkövetkező hetekben már négy amerikai beruházást jelenthetnek be, és ezekre a közös sikerekre alapozva a politikai kapcsolatok is javulhatnak a jövőben. A miniszter arról is beszélt, hogy a tervek szerint január 31-ével visszarendelik az eddigi washingtoni nagykövetet, Szapáry Györgyöt, majd mintegy kéthetes átmeneti időszak után az új nagykövet, Szemerkényi Réka elfoglalhatja állomáshelyét és átadhatja megbízólevelét az amerikai elnöknek, mielőtt megkezdi az érdemi munkát.
A tárcavezető közölte: Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök februári látogatása mellett a grúz miniszterelnök is Budapestre érkezik a jövő hónapban. Grúzia abban a térségben van, amellyel a gazdasági együttműködés jelentős bővülésnek indult az elmúlt időszakban, és az országgal folyamatosan javulnak a kapcsolatok – mutatott rá. Arra is kitért, hogy ugyancsak februárban Budapestre látogat a lengyel, a szerb és a montenegrói külügyminiszter, továbbá a román külügyi tárcavezető is ide érkezhet. A közép-európai térségre is nagy figyelmet kell fordítani – tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte: pénteki ungvári látogatásán áttekinti az ukrajnai helyzetet a helyi magyar szervezetek vezetőivel, megvizsgálják, hogy az elrendelt sorozás milyen módon érinti a magyar közösséget, továbbá a határ menti együttműködésről, a gazdasági, kereskedelmi kooperációról is szó lesz.
(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése