2015. 01. 29.

Hogy ne lehessen a magyar osztályokat jogtalanul megszüntetni


Forrás: rmdsz.ro
A Szövetség mindent megtesz azért, hogy a tanügyi törvényt alkalmazzák, és ne szüntethessenek meg jogtalanul magyar osztályokat jelentette ki január 28-án Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettese annak kapcsán, hogy az elmúlt időszakban egyes megyék tanfelügyelőségein súlyos magyarellenes visszaélési kísérleteket észleltek a jövő évi beiskolázást illetően.

Magyari Tivadar elmondta, olyan esetekkel szembesültek, ahol magyar osztályokat próbáltak meg összevonni vagy megszüntetni spórolás végett, a minisztériumból előre jelzett szűk pénzkeretre hivatkozva, holott ezeken a településeken a magyar gyermeklétszám nem is csökkent, tehát ez teljességgel indokolatlan lépés.

A Szövetség főtitkárhelyettese rámutatott, a magyar nyelvű oktatásban a sajátos, létszám alatti osztályok indítását illetően a törvény a minisztériumot, a Kisebbségi Államtitkárságot nevezi meg döntéshozóként, így a tanfelügyelőségek illetéktelenül akarnak ebbe beleszólni.

„A helyi oktatási felelősökkel és területi szervezeteink képviselőivel együtt azon dolgozunk, hogy megfékezzük a jogtalanul megnyirbált magyar osztályok elleni hadjáratot. Tudatosítanunk kell mindenkiben, a tanügyi törvény értelmében a Kisebbségi Államtitkárság dönthet ezeknek az osztályoknak a sorsáról. Harcolnunk kell azért, hogy betartsák mindenütt a tanügyi törvénybe foglaltakat és továbbra is működhessenek a kis létszámú magyar osztályaink”– nyomatékosított az RMDSZ főtitkárhelyettese.

Közlemény

erdély ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése