2015. 01. 29.

Legyen nekünk is tesseránk

Érdekes szokás volt a római katonák között. A légióban egy kis négyszögletes táblát, a tessera-t adták egymásnak tovább, melyen a jelszó állt. Ha két jó barátot, bajtársat az élet elszakított egymástól, kettétörték a cseréplapot, a tessera-t, és évek múltán ők vagy utódaik ha találkoztak, egymáshoz illesztették a gondosan őrzött két cserépdarabot, ha a törések egymáshoz tartoztak, ez bizonyította barátságukat, és arról felismerték egymást az utódaik is és egymás segítségére álltak.
Tessera, a Mária Légióban a napi imát, a Szűzanya képét tartalmazó összehajtható lapot jelenti. Az egykori tessera mintájára ugyanazt a gondolatot fejezi ki a légiós imalap. Máriával és egymással szövetkezve, az állandó imában és apostoli munkában Jézusnak szolgálnak. Ez az imalap a légiósok testvéri ismertetőjele bárhol is találkozzanak.

Ima népünkért
Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. 
Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál. Ámen.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése