Az egyház örök. Időről időre változó gondjai azonban új kihívások elé
állítják a vezetést. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel többek
között az erdélyi egyházi önrendelkezési törekvésekről, a
csángókérdésről, a magyar lobbi szerepéről és a mindannyiunkat fenyegető
szórványosodásról beszélgettünk.
– Az érseki palota fele tartva benéztem a Batthyáneumba. Kiderült, a
kultuszminisztériumtól kell engedélyt kérnem, ha bepillantást akarok
nyerni a messze földön híres középkori gyűjteménybe. Önöknek is ilyen
nehéz bejutni a két és fél évszázadon át a püspökség tulajdonában levő
könyvtárba?
– Az érsekség munkatársainak annyiban könnyebb, hogy már a kérés
benyújtásának napján elküldik Bukarestből a belépési engedélyt.
Kultuszminisztériumi jóváhagyás nélkül mi sem tanulmányozhatunk semmit
abban a Batthyáneumban, amely 1948-ig volt a tulajdonunk, amikor a
kommunisták megszállták az épületet. Államosításáról csak később,
1960-ban döntött a dévai tartományi bíróság.
– Vajon mikorra várható, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus
Érsekség tulajdonába visszakerülő Batthyáneumot szabadon lehessen
látogatni?
– A romániai restitúció uniós kényszer alatt született. Amit a román
állam a királyi vagy a kommunista időkben kobozott el, ma sem szívesen
adja vissza. A Batthyáneum iskolapéldája annak, ahogy a bukaresti
hatalom mindent elkövet az elsősorban kisebbségi egyházi vagyonok
visszaszolgáltatásának késleltetésére vagy megtagadására. A
visszaigénylési kérelmet közvetlenül a rendszerváltás után nyújtottuk
be, a kormány 2008-ban reagált rá sürgősségi kormányrendelettel,
amelynek záró rendelkezései a döntés elleni fellebbezés lehetőségét is
biztosították. A kormány helyi megbízottja, a Fehér megyei prefektus,
Ioan Rus ügyvéd bíróságon meg is támadta a kormányrendeletet. Hosszas
pereskedés után valamennyi bírósági szinten veszítettünk, mintegy tíz
éve fordultunk jogorvoslatért a strasbourgi emberjogi bírósághoz
– Egyes hírek szerint tavaly már érkezett jó hír Strasbourgból…
– A nemzetközi bíróság érdemben még nem tárgyalta az ügyünket, de arra
kötelezte a román államot, hogy a vissza nem szolgáltatás miatt eltelt
időszakra 8 ezer eurónyi késedelmi büntetést fizessen ki a
gyulafehérvári érsekségnek. Ennyi fájdalomdíj jár 17 évnyi pereskedés
után. Strasbourgban nagyon elhúzódnak a restituciós perek: Romániából
annyi kereset érkezett az elmúlt tíz évben, hogy a bíróság képtelen
megbirkózni velük.
– Miért ragaszkodik ennyire a Batthyáneumhoz a román állam?
– Ezt a kérdést én is feltettem néhány évvel ezelőtt a Gyulafehérváron
járó akkori miniszternek, Răzvan Theodorescunak. A válasz így hangzott:
„Értse meg, ha visszaszolgáltatunk a római katolikus egyháznak egy olyan
intézményt, amely világviszonylatban is nemzeti kincsként van számon
tartva – benne például a romániai középkori kéziratok mintegy hetven
százalékával –, az országos botrányt okozna.” Hiába magyaráztam a
miniszternek, hogy itt nem botrányról, hanem kőkemény jogi helyzetről
van szó, nem sikerült jobb belátásra bírni. Amúgy a jogi hercehurca oda
nyúlik vissza, hogy ahíres könyvtár alapítója, Batthyány Ignác erdélyi
római katolikus püspök 1798-ban kelt latin nyelvű végrendeletét Ioan Rus
gyulafehérvári ügyvéd sajátos módon értelmezve fordította románra.
Érdekes, hogy a román bíróság az ő latin értelmezését vette alapul –
amely úgy vezeti le a tulajdonjog öröklődését, hogy az a román államra
szállt –, holott az eredeti szöveg szerint a Batthyáneum a mindenkori
római katolikus püspök tulajdona marad.
A kegyvesztett egyház
– A római katolikus egyház Trianon utáni története amúgy is egyféle
szenvedéstörténet. Az elmúlt 95 évben mindig közelharcot kellett vívniuk
a román hatóságokkal. Általában ki került ki győztesen?
– Márton Áron püspököt idézem, aki a ’48-ban elkezdődött kommunista
időszakról így beszélt: „Az egyetemes bizonytalanság napjaiban
megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk, és a magunk erején kívül
csak Istenre támaszkodhatunk.” 1990-ig a katolikus egyház nem szerepelt
az államilag jóváhagyott 13 egyházfelekezet között. A Nagy Nemzetgyűlés
a kötelezően újra bejegyzendő egyházaknak csak olyan szervezeti
szabályzatot hagyott jóvá, amely garanciát jelentett arra, hogy az
illető felekezet nem függ külföldtől, az egyház legmagasabb vezetője
Romániában él, román állampolgár. A római katolikus egyház által
benyújtott statútumtervezetet a kommunista hatalom nem fogadta el, így
1948 és 1990 között törvényen kívüli felekezetként tartottak nyilván
bennünket. Ez a kommunista éra első évtizedében nagyon kemény
megpróbáltatásokkal járt, hiszen 293 papunkból 130-an kerültek börtönbe,
sokan ott haltak meg. De nem volt könnyű időszak a Trianon utáni
évtized sem. A négy erdélyi római katolikus püspökség – a
gyulafehérvári, a temesvári, a nagyváradi és a szatmári –
egyházi-közigazgatásilag a kalocsai püspökséghez tartozott. A romániai
államegyház, az ortodox mellett támogatott vallás lett a görög katolikus
és megtűrt státust kapott a római katolikus, annak minden
következményével együtt. A Vatikánnak 1929-ben sikerült egyezségre
jutnia a román állammal, a közösen elfogadott konkordátum 1930-tól
lépett érvénybe. A Szentszéknek azóta van nunciusa, azaz nagykövete
Bukarestben.
– Hogyan fogadták ezelőtt nyolcvanöt évvel az erdélyi magyar hívők,
hogy a négy római katolikus püspökségük bukaresti román érsek
felügyelete alá került?
– Ha abból indulunk ki, hogy 900 éven át a csanádi püspökséghez tartozó
erdélyi magyar katolikusok egyetlen tollvonással bukaresti hatáskörbe
kerültek át, akkor ez az erdélyi hívek számára nem volt jó hír. Erről
paptársaimmal évtizedekkel később is sokat beszélgettünk. Mindig azon az
állásponton voltam, hogy a Bukaresthez való tartozás inkább formális
döntés. Aki az egyház belső törvénykönyvét ismeri, tudja, hogy a
püspökség belső dolgaiba nem szólhat bele a bukaresti érsek. A katolikus
egyházon belül a püspökségek igen jelentős belső autonómiával
rendelkeznek. A metropolita a tartományi zsinaton elnököl, és csak
egészen kivételes esetekben van lehetősége átmeneti periódusra személyi
ügyekben dönteni. Például amikor egy püspöki szék haláleset vagy
nyugdíjba vonulás miatt megüresedik. De a döntés csak addig érvényes,
amíg a Vatikán kinevezi az új elöljárót.
– A négy erdélyi római katolikus püspökség az 1989-es rendszerváltás
után a Bukaresttől való függetlenedést kérte. Erre hogyan reagált a
Vatikán?
– A négy erdélyi megyéspüspök – Tempfli József, Reizer Pál, Kräuter
Sebestyén és Bálint Lajos – közös kérést nyújtott be a Szentszékhez
1990-ben. Ebben vázolták az előzményeket is, miszerint a romániai magyar
katolikusok régóta sérelmezik a Vatikán és a román állam között
1930-ban megkötött konkordátumot, és azt kérik, hogy a négy egyházmegye,
Gyulafehérvár székhellyel létrehozandó új erdélyi érsekséghez
tartozzék. A Kárpátokon túli területeken a bukaresti érsekség
hatáskörében csak a iaºi-i püspökség maradt volna. Az erdélyi püspökök
kérésére válaszul Bukarest azonnal tiltakozott a Szentszéknél. Az ügy
1991-ig húzódott: II. János Pál pápa első magyarországi látogatása előtt
irodájától azt kérdezte, hogy ebből az alkalomból mit tehetne a
Magyarország határain kívül élő magyar katolikusokért? Munkatársai akkor
mutatták meg a szentatyának az erdélyi püspökök levelét, illetve a
bukaresti román válaszreakciót. A pápa ekkor feladatként kiadta
irodájának, hogy magyarországi látogatásáig találjanak erre megoldást.
Végül olyan kompromisszumos javaslatot dolgoztak ki, amellyel egyik fél
sem volt elégedett. Egy salamoni ítélettel az akkoriban még félmilliós
magyar katolikus közösség gyulafehérvári püspökségét érsekségi rangra
emelték, a mintegy 150-150 ezer magyar római katolikus hívővel
rendelkező szatmári és nagyváradi püspökséget, valamint a 300 ezres
létszámú, akkoriban még félig szász temesvári püspökséget viszont
meghagyták Bukarest fennhatósága alatt, akárcsak a iaºi-it.
Gyulafehérvár úgy lett érsekség, hogy egyetlen más püspökség sem
tartozik a fennhatósága alá. Kicsit olyan ma a romániai római katolikus
térképünk, mint egy lyukas garas, közepén egy lyukkal: az erdélyi
egyházmegyével...
Csángó-magyar román mise
– Ezek szerint nem túl erős a magyar lobbi a Vatikánban. Mit tehetne
többet ez ügyben a magyarországi római katolikus egyház felső vezetése, a
magyar püspöki kar?
– Ezzel kapcsolatban elmesélek egy történetet. II. János Pál pápa
magyarországi látogatásán részt vettek a romániai püspökök is, többek
között Petru Gherghel iaºi-i püspök, akinek a fennhatósága alá tartoznak
a csángóvidéki katolikusok. A szentatya Máriapócson köszöntötte az
Erdélyből és Románia más részeiből érkezett katolikus hívőket is. A
szentatya kíséretében, a püspöki kar tagjaként fültanúja voltam egy
érdekes beszélgetésnek. A magyarországi nuncius mindannyiunk előtt azt
kérdezte Gherghel püspöktől: ha magyar hívei is vannak, miért nem
szolgálják ki őket anyanyelvükön? Gherghel püspök azt válaszolta, hogy
eddig egyetlen erre vonatkozó kérés sem érkezett hozzá. A Vatikán
magyarországi nagykövete, a budapesti nuncius erre így reagált: „Ne
haragudjon, püspök úr, de egy papnak nem arra kell várnia, hogy hívei
kérjék a magyar misét, ha látja, hogy erre szükség van”. Később
hallottam, hogy a Szentszék arra utasította magyarországi nunciusát,
hogy csak magyarországi ügyekkel foglalkozzon, a romániai ügyek nem
tartoznak hozzá. Ez is jól érzékelteti az egyházon belüli
munkamegosztást, a nuncius, az érsek és a püspökök hatáskörét.
– Ön nem is beszélhet Gherghel püspökkel a csángó-magyarok anyanyelvű misézéséről?
– Beszélni éppen beszélhetek, de ennek semmi hatása, mert mi, püspökök
nem szólhatunk bele egymás ügyeibe. Valamennyi püspök a pápának tartozik
felelősséggel, hiszen mindannyiunkat a szentatya nevez ki.
– Vannak viszont katolikus papjai, akik aláírásokat gyűjtöttek, sőt,
olyanról is hallottam, aki egyszerűen átment a csángóvidékre magyarul
misézni...
– Valóban van olyan papunk, aki saját szakállára elment magyar misét
tartani csángó faluba, de mivel a templomba nem jutott be, úgy gondolta,
erre a kocsma is megfelelő hely. Akadt ugyan néhány híve, de a többség
által mozgósított helyi pap a rendőrrel karöltve távolította el a
kocsmából. A szentmise nem arra való, hogy nemzetiségi kérdésben
fegyverként használjuk. A négy egyházmegyénkből 25 csángó származású pap
kérvényezte a Iasii Római Katolikus Püspökségnél a magyar mise
bevezetését csángó-magyar falvakban. A püspök válasza: az aláírásgyűjtők
nem moldvai papok, csak ott születtek, viszont más egyházmegyékhez
tartoznak. Amikor a csángó-magyar szövetség kérte ugyanezt, a válasz az
volt: a hívek nem igénylik, nem kérvényezik a magyar misét.
– Valóban senki nem igényli?
– A moldvai papok közül senki nem mer kiállni a magyar mise mellett. Nem
újkeletű történet ez, évszázados múltja van. A második világháború
befejezése után, amikor a szovjet csapatok kiverték Székelyföldről a
Maniu-gárdistákat, és helyi katonai kormányzatot állítottak fel a
magyarság megvédésére, csángó-magyar rendőröket telepítettek a székely
falvakba és városokba, hogy kommunikálni tudjanak a helyi lakossággal.
Velük legalább románul tudott értekezni néhány szovjet tiszt. Ez a
történet és a közelgő párizsi békekonferencia ugyanakkor arra késztette a
bukaresti pártvezetést, hogy gesztusokat tegyen nemcsak a székelyek,
hanem a csángó-magyarok irányába is. A magyarok által Dupla Gyuri
bácsinak becézett, magyarul tökéletesen beszélő Gheorghe Gheorghiu-Dej
150-es létszámú magyar tanerőt irányított Csángóföldre. Ekkor kezdődött
el a levelezés a román pártfőtitkár, Gheorghe Gheorghiu-Dej és a későbbi
vértanú, iaºi-i római katolikus püspök, Anton Durcovici között. A
pártfőtitkár azt követelte a püspöktől, ha már van magyar oktatás,
legyen magyar mise is. Erre a püspök a következő vasárnapra az egyik
legnagyobb csángó faluban, Forrófalván a templomban felállított két
urnát, amibe szavazatokat kellett bedobni: ki akar és ki nem magyar
misét? Az embereket előzőleg nyilván megdolgozták, a végeredmény lesújtó
volt: az ötezres lélekszámú csángó-magyar katolikus közösségben 4
szavazatot kapott a magyar mise. Kemény hangú válaszlevél kíséretében a
püspök ezt a szavazási eredményt küldte el a pártfőtitkárnak, Bukarest
pedig többé nem erőltette a magyar misét.
– És megszűnt a magyar iskolahálózat is...
– Azt nyilvánvalóan propagandacéllal hozta létre a bukaresti hatalom, de
nemcsak ezen múlott a sikertelensége. A csángók mélyen katolikus és
templomba járó emberek. A román papok minden vasárnap kiprédikálták,
hogy amíg a román oktatók jelen vannak a szentmisén, a magyar oktatók
nem jönnek el. Azt mondták az embereknek, gondolják meg jól, hogy
jöttment ateisták kezére bízzák-e gyerekeiket? Ez megpecsételte a magyar
oktatás sorsát. Sajnos a hirtelen felduzzasztott csángóoktatói közösség
sem állt a helyzet magaslatán...
Felcserélt nyelv a végeken
– Dél-Erdély bányavidékein sok a letelepedett csángó. Velük milyen a római katolikus egyház kapcsolata?
– A Zsil-völgyi Vulkánba a hatvanas és hetvenes években mintegy négyezer
csángó-magyar telepedett le családostól. Bányászként akkoriban jól meg
lehetett élni. A városban szolgáló székelyföldi származású plébános,
Sántha István különösen kedvelte a csángókat, bátorította is az
érkezésüket. Egy idő után azonban azzal a számára furcsa követeléssel
találta szembe magát, hogy több ezer csángó híve román misét követel.
Otthon, a családban csángó-magyarul beszéltek, de az irodalmi magyar
nyelvet nem értették. Számukra az egyházi nyelv továbbra is a román
maradt. De van újabb keletű történetem is. A rendszerváltás előtt, az
Aninószára költözött mintegy háromszáz klézsei csángó a rendszerváltás
után kezdte el követelni a román misét. Oláh Dénes korondi származású
plébános rögtön kérte az áthelyezését, mert mint fogalmazott, számára
képtelenség magyar embereknek románul misézni. Ma az egyházmegyében 22
helyen mintegy tízezer római-katolikusnak szolgáltatunk román nyelvű
misét...
– Visszafordíthatatlan folyamatnak tartja a csángók elrománosodását?
– Azt szokták mondani, hogy a tizenkettedik óra előtt vagyunk. Én azt
mondom, már rég meghaladtuk az egy órát is... Ez a folyamat
visszafordíthatatlan. A csángó elsősorban római katolikus, de nemzeti
tudata nincs. Első lelki élményeik, az első áldozás, az első szent
gyónás, a bérmálás, a vasárnapi szentmisék mind románul rögzültek. Ezt a
kívülállók nehezen értikmeg.
– Mit tart ma az egyházmegye legnagyobb gondjának?
– A gyors ütemű szórványosodás a legnagyobb gondunk. Az 1940 után
Dél-Erdélyből elmenekülő magyarok többsége soha nem tért haza. Ötvenegy
évvel ezelőtt, 1961-ben 17 éves fejjel, friss érettségizőként jöttem
Gyulafehérvárra kispapnak, ötven év alatt a környék 15 katolikus
plébániája szűnt meg, többek között Alvincen, Abrudbányán,
Aranyosbányán, Topánfalván, Zalatnán. Gyulafehérvár 58 ezer lakosából ma
már csak 2300 a magyar, a népszámlálás adatai szerint fele-fele
arányban református és római katolikus. Az egyházi nyilvántartásunkban
azonban mindössze 707 római katolikus szerepel. Híveink folyamatosan
öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig
elrománosodnak. De hasonlóan aggasztó jelenség, hogy megindult a
Székelyföld nagyarányú fogyása is.
– A papi hivatás iránti érdeklődés csökkenése mennyire hazai jelenség?
– Valóban gyenge az utánpótlás mind a szerzetesrendekbe, mind pedig a
papi hivatásra, de ez európai jelenség. A világ többi részén ez a
folyamat stagnál, Európában viszont az utóbbi időben zuhanás
tapasztalható. Papi szemináriumunkban a négy egyházmegye növendékei
tanulnak. A tetőzés az 1981-1982-es tanévben volt: akkoriban a hat
évfolyamon 170 kispap tanult. Ma a gyulafehérvári papképzés hét
évfolyamán összesen 54 diákunk van. Harminc év alatt gyakorlatilag a
harmadára-negyedére csökkent az érdeklődés.
– A világsajtó felkapta a fejét a Vatikánban legutóbb megtartott
püspöki szinódus vitáin. Például azon, hogy a katolikus egyház
átértékelheti álláspontját a párkapcsolati kérdésekben....
– Mennybemenetele előtt az Úr Jézus élő egyházat alapított, majd tíz
nappal később elküldte a Szentlelket azzal az üzenettel, hogy ő majd
bevezet titeket a teljes igazságba. Szent Ágoston azt mondta, nem hinnék
a négy szent evangéliumnak sem, ha nem az egyház adná a kezembe. Az élő
egyház szerepe tehát vitathatatlan. Általa mutatja meg nekünk az Úr,
hogyan kell értelmeznünk a szentírást. A Szentszék eddig 21 egyetemes
zsinaton foglalkozott az Úr igéjével. A dogmákat újabb és újabb
nyelvezettel, kortárs nyelven tudjuk előadni, de azok megváltoztatásáról
nem lehet szó.
Makkay József
erdelyinaplo.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése