2015. 02. 12.

+ Beöthy Tamás SJ az erdélyi Cursillo támogatója

Hosszú szenvedés után, életének 88. évében, 2015. február 11-én elhunyt Beöthy Tamás jezsuita szerzetes. Temetése a pesti Jézus Szíve-templomban lesz – tájékoztatott a Magyarországi Jezsuita Rendtartomány.


Beöthy Tamás 1927. február 15-én született Budapesten. A gödöllői premontrei gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, és 1945-ben érettségizett. Ezt követően a műszaki egyetem építészmérnöki karán tanult. Ekkor ismerte meg az illegalitásba szorított jezsuitákat. 1953. szeptember 14-én kezdte meg a titkos noviciátust. Az építészmérnöki diplomát 1950-ben szerezte meg, utána még hat évet dolgozott építészként. 1956-ban, a forradalom alatti szerepvállalása miatt külföldre menekült, és Ausztriában tette le fogadalmait 1957. július 31-én.
1958 és 1960 között Tullamore-ban (Írország) végezte el a filozófiát, 1961 és ’64 között pedig Dublinban a teológiát, ahol 1963. július 31-én pappá szentelték. 1964–65-ben Münsterben végezte a terciát, majd 1971-ben Kanadában tette le ünnepélyes fogadalmait.
Miután Amerikába került, először Rochesterben (New York állam) németet tanított, majd 1967–68-ban Hamiltonban (Kanada) káplánkodott. 1968 és 1979 között Courtlandon (Ontario) volt előbb káplán, majd plébános. 1980  és 1989 között Londonban (Ontario), a St. Mary-kórházban volt lelkész, közben 1985-ben Smiths Fallsban (Ontario) elvégezte a klinikai gyakorlatot is.
1989-ben az elsők között tért haza Magyarországra, először Kalocsán volt káplán a Szent István-templomban, majd 1992-től kezdve Budapesten lakott, onnan járta az országot lelkigyakorlatokat tartva és megismertetve hazánkban a Cursillót, illetve a házas hétvégét. 
Fotó: Jezsuita Rend
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése