2015. 02. 08.

Áder János, Collin Bell és a XIX. Csángó bál

A nemzeti összetartozás, a nemzeti kultúra épp úgy nem lehet divatjamúlt, mint ahogy a testvéri szeretet sem lehet az – emelte ki Áder János köztársasági elnök a XIX. Csángó bálon, szombaton Budapesten.
csango_bal_Budapest_b 
Áder János és felesége, Colleen Bell budapesti nagykövet társaságában (Fotók: MTI)
Az államfő megnyitó beszédében úgy fogalmazott: magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba.   
„Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni,  magyarul imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket” – mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: ebből fakad érzelmi világunk minden rezdülése, ez ad keretet gazdag és sokszínű kultúránknak. Megjegyezte: sokan mondják, hogy a globalizáció nem kedvez a nemzeti kultúráknak, de – mint mondta – ha körbenéznek itt, könnyen belátható, hogy tévednek, akik így gondolják.
Az államfő köszöntötte a műsorban a gyermekáldáshoz kötődő hagyományok világába elkalauzoló fellépőket, a bálra érkező csángókat és a csángó magyarságot, majd azt kívánta: a most felnövekvő nemzedékek tagjai megőrizve és megújítva adják tovább azt az egyedülálló kulturális kincset, amelyet szüleik is nagyszüleiktől és dédszüleiktől örököltek. Őrizzék meg a táncokban, népszokásokban, hagyományokban rejlő páratlan gazdagságot, a mesék szépségét, mindazt, amit szüleiktől hallottak egykor – kérte Áder János, aki köszöntőbeszédét egy gyimesi mesével zárta.
A rendezvényen megjelent Colleen Bell, új amerikai nagykövet, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, és jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is.
Áder János felidézte, hogy amikor az új nagykövet átadta megbízólevelét, arra biztatta, minél jobban ismerje meg a sokszínű, magyar népi kultúrát is. Köszönetet mondott, hogy a nagykövet ilyen hamar elfogadta a meghívást. Az idén a Csángó bál színpadi műsorán fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár „babalátóba” invitálta a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárták a közönség elé a csángó „radina” gazdag hagyományát. A „babalátóba” érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt vittek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálta a vendégeket. A látogatás jókedvű énekléssel és tánccal végződött.
csango_bal_Budapest_2_b
A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség által Budapesten, a Petőfi Csarnokban megrendezett XIX. Csángó bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködött Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar. Fellépett Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló Együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes.       
A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték. A megrendezett kiállításon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg, valamint bemutatták Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét. A fotókiállításon Takács Judit fotóművész, a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatták a vendégek.
A Csángó bál szervezői évről-évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.

 székelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése