2015. 02. 11.

Az én szerzetesem: Borsos József pálos szerzetes

A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Dobróka László Veresmartról Borsos József pálos szerzetesre hívja fel a figyelmet.


Az én szerzetesem Borsos József atya, aki az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálos rend tagja.

Miért is?

Életem egy nagyon nehéz időszakában találkoztam vele, több mint húsz évvel ezelőtt. Nem kérdezett, nem presszionált, de oly mély beleérzéssel és hittel mondta homíliáit, mintha csak nekem szóltak volna. Feltöltött és segített – talán megmentett. Lángoló, Istenbe vetett hite, Jézus Krisztus iránti mély szeretete, a Szűzanya feltétlen tisztelete, az emberek felé történő mindig megértő és szeretetteljes odafordulása segített ismét rátalálni a helyes útra. Megtalálni ismét az Urat, és ezáltal a lelki békémet is.

Köszönöm!

De tudom, hogy nemcsak nekem, hanem sokaknak segített pályájuk során, hogy újra Krisztus-követővé váljanak. Szerzetesi életének példája nyomán sok papi és szerzetesi hivatás indult el vagy erősödött meg. Pap, de legfőképpen pálos szerzetes ő. Életvezetése sok embernek mutatott példát és adott egyfajta mércét, melyet, remélem, sokan követnek.

Adjon a Jóisten sok kegyelmet, hosszú, boldog életet, erőt és egészséget, hogy még sokáig legyen segítségünkre, és emeritus tartományfőnökként segítse a pálosok növekedését, erősödését.

Mert ma is igaz Pázmány Péter bíboros pálosokkal kapcsolatos megállapítása: „Ha tudni akarod az ország soros állapotját, tekints Remete Szent Pál rendjére. Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is rosszul áll szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van.”

Dobróka László

MK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése