2013. 05. 31.

Neumann Teréz 8.

-->
Neumann Teréz utolsó műve: a Theresianum
Dacára stigmáinak, dacára annak, hogy minden héten csütörtök estétől vasárnap reggelig újraélte Krisztus Passióját. A Passió minden egyes vérző látomásánál Teréz közel 5 kilót fogyott, de az eredeti súlyát mindig gyorsan, mindenféle étkezés nélkül visszanyerte. Dacára teljes és hosszú böjtjének, Teréz mégis normális, hétköznapi életet élt. Szüntelenül több ember vette körül. Szeretett utazni, és gyakran tett látogatást a barátainál. Mivel igen robusztus alkatú volt, nehezen tudta volna leplezni étvágyát. Mégis számára teljesen lehetetlenné vált, hogy egyen. Aludni is keveset aludt, egy vagy legfeljebb két órát naponta. Fájdalmas extázisait leszámítva egy német parasztember hétköznapi életét élte, habár stigmái miatt a legnehezebb mezőgazdasági munkákat már nem végezte. Éjfélkor mindig átment a templomba, hogy imádkozzon egy órát, aztán visszatért a szobájába, és átnézte a leveleit (minden nap rengeteget kapott), és ezeket olvasgatta hajnali 4 óráig. Ezután lefeküdt, és kb reggel 6 órakor kelt fel, hogy elmenjen a hajnali misére. A mise után pedig számtalan látogatót fogadott, betegeket ápolt, és nem hagyott fel a templom körüli teendőkkel sem.
Rendszeresen virágot szedett az oltárra. Élete vége felé angina pectorist vagyis szívgörcsöt kapott. Vajon azért, mert 1961 óta az Úr irgalmából minden pénteken átélte a keresztrefeszítést! Folytatta aktív életét. 1962 nyarán Rudolph Graber püspök megkérte Terézt, hogy segítsen neki létrehozni egy örökimádó kolostort. Teréz a karmelita apácákat választotta, hogy megvessék az új kolostor alapjait. Két konnersreuthi hölgy adománya volt a kolostor földterülete, és Teréznek sikerült adományt is szereznie ahhoz, hogy a kolostor épületét elkezdhessék felépíteni.
Ezt a kolostort hívták "Theresianumnak" kis szent Teréz tiszteletére. Az alapkövet 1963 április 23-án tették le. Öt hónappal később megszentelik az épületet, de akkor Neumann Teréz már halott.
Graber püspök kolostorral kapcsolatos gondolatai: "Az Atya imádókat keres… Nem furcsa, hogy éppen itt van az örök imádás helye, nem messze a vasfüggönytől (CS), vagyis nem messze attól az országtól, ahol a mennyei Atyát nem imádják többé, sőt kötelező a bálványimádás. Lényegtelen, hogy a tudósok hány meg hány új tudományos felfedezést tesznek, hogy a rádióaktív sugárzással eddig ismeretlen energiákat képesek felszabadítani: mert az ima és a kegyelem titokzatos sugárzása végtelenül erősebb bármiféle rádióaktív sugárzásnál. Ez a sugárzás az emberiséget az életbe, az örök életbe, az isteni életbe vezeti."


Előzők:
Neumann Teréz 1.
Neumann Teréz 2.
Neumann Teréz 3.
Neumann Teréz 4.
Neumann Teréz 5.
Neumann Teréz 6.
Neumann Teréz 7.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése