2013. 05. 30.

Neumann Teréz 1.

-->
Konnersreuthi Neumann Teréz (Konnersreuth, 1898. április 9. – 1962. szeptember 18.) az egyik legismertebb női stigmatizált.
Teréz szegény falusi bajor családból származott, alkalmi fizikai munkából tartotta fenn magát, amíg mindenféle betegség el nem érte, melyek miatt tehetetlenségre lett ítélve. 1918. október 10-én egy tűzeset után lebénult, majd egy évvel később megvakult. 1923. április 29-én, Lisieux-i Teréz boldoggá avatásának napján azonban csodásan visszanyerte látását, 1926. március 5-én pedig, a nagyböjt első péntekjén szíve fölött seb jelent meg, amit ekkor még titokban tartott.
1926-ban különös látomásban volt része, látta Jézust három apostollal együtt az Olajfák hegyén, amely után minden nyavalyája nyomtalanul eltűnt. Öröme azonban nem tarthatott sokáig, mert alig néhány nappal csodálatos gyógyulása után stigmák jelentek meg a testén. Húsvét szombatján arról számolt be, hogy látta Krisztus feltámadását.
E naptól fogva 32 éven át, minden pénteken átélte Jézus szenvedését, saját kínjai különösen nagypénteken fokozódtak. Gyakran került önkívületi állapotba, és ilyenkor nem németül, hanem a számára egyébként ismeretlen arámi nyelven beszélt, melyet nyelvészek azonosítottak be. Teréz szenvedései mindig két napig tartottak, vasárnap reggelre teljesen rendbe jött, stigmáinak csupán hűlt helyét találta.
1926. november 5-én kilenc sebet fedezett fel a fején, és még néhányat a hátán és a vállán. A szemtanúk szerint ezek a sebek soha nem gyógyultak be, de nem is fertőződtek el, és még a holttestén is láthatók voltak.
Az Oltáriszentség csodája
Neumann Teréz élete felhívja figyelmünket az Oltáriszentség felbecsülhetetlen ajándékára. Teréz 1927-től 1962-ig semmi testi ételt vagy italt nem vett magához. Állandó orvosi felügyelet alatt élt, lakóhelyének püspöke rendszeresen látogatta. 1927 júliusában egy orvos és négy ápolónő figyelte két héten át a nap 24 órájában, de csak azt tudták megállapítani, hogy az oltári szentségen kívül semmi mást nem evett, ennek ellenére nem lépett fel betegség, súlyveszteség vagy kiszáradás.
Egyetlen tápláléka az ostya volt: "Én nem a semmiből élek, hanem Jézus testéből, ami valóban étel…" A hit és a szeretet csodákat tesz, ezt Teréz és sok más szent élete is bizonyítja. Ezért higgyünk és szeressünk, mert akkor bármi megtörténhet.
Teréz szabadon érintkezett az elhunytak lelkeivel is, ismerte az elhunytak sorsát és más titkos dolgokat. Magát Krisztus szócsövének tartotta, bámulatos az e téren tanúsított magabiztossága és biztonságérzete, sosem volt tapasztalható nála attól való félelem, hogy tévedésnek esik áldozatul. Ezzel együtt az Egyházi hatóság szigorú és óvatos vizsgálódásai után sem kérdőjeleződött meg Teréz jóhiszeműsége, a csalást gyakorlatilag kizárták. A jelenségek természetfelettisége, főképpen mióta P. Gemelli, a legnagyobb szaktekintély is kedvezően nyilatkozott róla.
Neumann Teréz 1962. szeptember 18-án hunyt el.
Boldoggá avatása 2005-ben kezdődött.

Életének alakulása a továbbiakban itt is található:
Neumann Teréz 2.
Neumann Teréz 3.
Neumann Teréz 4.
Neumann Teréz 5.
Neumann Teréz 6.
Neumann Teréz 7.
Neumann Teréz 8.
Neumann Teréz 9.
Neumann Teréz 10.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése