Egyszer az öreg halász elment a tengerre és kifogott egy szép, nagy pontyot. Alig hogy letette a fűre, csodák csodája, megszólalt a ponty és kérte, hogy dobja vissza a tengerbe és teljesíti három kívánságát. Hazament a halász és beszámolt az asszonynak. Az nyomban meg is mondta, hogy kastélyt kíván. Vissza is ment a halász a tengerhez és elmondta. Mire hazament egy gyönyörű kastély állt a haza helyén. Másnap a feleségnek grófság és palota kellett. Hát a férje vissza ballagot a tengerhez és előadta az asszony kérését.
A ponty hazaküldte és minden úgy is volt. A harmadik nap már királyság kellett. Úgy is lett. A negyedik nap császárság kellett, úgy is lett. Az ötödik nap már a világ úrnője akart lenni a feleség. A halász visszaballagott a tengerhez, restelkedett, mert ez a felesége ötödik kérése, és hívta a pontyot. A víz háborgott és későre megjelent a ponty s megkérdezte: - Mit akar a te feleséged?
- A világ úrnője akar lenni, és hogy a világon mindenki a lába elé boruljon.
- Jól van - mondja a hal -, ha azt hiszi, hogy munka
nélkül élhet, és másokon uralkodhatik, hát legyetek ismét halászok.
Eredj haza, megtalálod őt a halászkunyhóban!
Úgy is lett. Ott találta a szegény halász a kis
halászkunyhóját, és benne a feleségét. Ettől kezdve szorgalmas és ügyes
asszony lett. Még talán máig is élnek, ha meg nem haltak.
A nagyravágyó olyan, mint a telhetetlen halászné. Az úttörő elme olyan, mint a gyertya, miközben másoknak világít, magát emészti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése