2013. 05. 24.

Imádkozzunk a francia alkotmánybíróság kedvező döntéséért!

A francia püspöki kar és a családegyesületek  egyesületek imádságra és böjtre hívnak mindenkit, aki fontosnak érzi, hogy országában, Európában, vagy a világ élet- és családellenes erői meghátráljanak. Imádságukhoz május 24-én Budapesten a Szent István-bazilikában is lehet csatlakozni, a 18 órakor kezdődő szentmisén.
Franciaországban az alsóház után a szenátus is jóváhagyta azt a törvényt, amely szerint egyneműek is köthetnek házasságot, fogadhatnak örökbe gyermeket. Annak ellenére határoztak így a politikusok, hogy ezeket a döntéseket megelőzően a franciák hatalmas, milliós tömegeket felvonultató békés demonstrációkban tettek tanúságot a hagyományos házasság- és családeszményhez való ragaszkodásukról.

A francia családegyesületek – élen a százezernél több tagot számláló Francia Katolikus Családegyesülettel – most az alkotmánybírósághoz fordultak, és május 25-ére egy minden eddiginél nagyobb tüntetést szerveznek. Emellett most közzétett felhívásukban hívnak minden jóakaratú embert, hogy csatlakozzék a francia püspöki kar tagjai által életre hívott Imádkozzunk együtt” című kezdeményezéshez. Imádságra és böjtre hívnak mindenkit, aki fontosnak érzi, hogy országában, Európában, vagy a világ bármely részén az élet- és családellenes erők meghátráljanak.
A francia kezdeményezés támogatásaként május 24-én Budapesten a Szent István-bazilikában az esti 18 órai szentmisén a fentiekért is szól majd az ima, s szeretettel várnak minden csatlakozni és a fenti célért imádkozni vágyó testvért.
A francia kezdeményezésről szóló kis rövidfilmek itt láthatók.
Magyar Kurír


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése