2013. 05. 31.

Neumann Teréz 6.


Neumann Teréz egyik barátnője, Anni Spiegl, aki számtalan természetfeletti jelenségnek szemtanúja volt, majdnem minden jelenségről valamit feljegyezett.
Teréz életében a bilokáció (egy időben két helyen lenni), a lélekbe látás sem volt ismeretlen. Egy nap, Dr Wutz magánmisét celebrált, és két szentostyát változtatott át Odile és Ferdinand, Teréz egyik húga és bátyja részére. A szentáldozás pillanatában csak egyetlen ostya maradt. Teréz tudta az okát. Ugyanis, bár nem tudott részt venni a szentmisén, mégis hatalmas vágy járta át Jézus után, és lélekben elvitetett Eichstat-ba, Wutz professzor úr házának kápolnájába. Teréz tehát lélekben részt vett a szentmisén, és meg is áldozott.
Éppígy részt vett Rómában, a pápa beiktatási ceremóniáján, és több szentté avatási alkalmon is. Később mindig elmesélte, mit látott, és minden részlet egyezett a szemtanúk megerősítése alapján.
Teréz csalhatatlanul felismerte azokat a laikusokat, akik papok voltak, de elhagyták szent hivatásukat.
Ösztönösen tudta, hogy abban a templomban vagy kápolnában, ahová belépett, jelen van-e az Oltáriszentség. Ugyanúgy meg tudta különböztetni, hogy egy ereklye hamis-e vagy igazi.
Jó előre megjósolta, hogy Dr Graber, az Eischtätt-i Egyetem professzora egy nap a város püspöke lesz.
Mailáth G. Károly erdélyi püspök is egyszerű fekete reverendában meglátogatta. Amikor belépett hozzá, Teréz megmondta, te püspök vagy, jó szíved van, de ezért sokat fogsz szenvedni a tisztítótűzben (Jakab László kanonok közlése).
Egy szeminarista (papnövendék) torok tuberkulózisban szenvedett. Teréz együttérzéssel telve, 1922 Karácsonyán megkérte Jézust, hogy adja neki a szeminarista betegségét. Azonnal éles fájdalom jelentkezett a torkában, melytől sokáig szenvedett. Attól a naptól fogva semmilyen szilárd táplálékot nem tudott magához venni. A fiatal szeminarista viszont meggyógyult, és pap lett. Azon napon, 1931. június 30-án, melyen első szentmiséjét mutatta be, megszűnt Teréz torokfájása.
A Nácik uralma idején Teréz konnersreuthi barátai egy éjszaka ellenállási propagandába fogtak. Ezen az éjjelen Teréz extázisba esett, és így kiáltott: "Hagyjatok fel azzal, amit ezen az éjszakán tenni szándékoztok, mely veszély leselkedik rátok". Odile, Teréz testvére azonnal tűzbe dobta az összes dokumentumot, amit oly sok nehézség árán nyomtattak ki. És másnap reggel megjelentek a Gestapo emberei, és mindent átfésültek, a rezsim ellen készített iratok után kutatva.
Mindenszentek napján Teréz látta minden elhunyt rokonát és barátját. Azt mondta, pontosan ugyanolyanok a vonásaik, mint amik itt a földön voltak, csak ragyognak a boldogságtól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése