2013. 05. 17.

Borboly Csaba levele

Igen tisztelt Olvasók!
A hét elején 24 órára őrizetbe vett Borboly Csabáról tájékoztattam a tisztelt Olvasókat. Csütörtökön találkoztam vele, aki szabadlábon védekezhet. Ellenben az ismeretlen feljelentők a Tábla ítéletét értesülésem szerint megfellebbezték a Legfelsőbb Törvényszéken. Ám tegyék, ha van jogállam, akkor a Tábla döntését jóváhagyják.
A hír hallatán tudom, hogy sokan imádkozunk, hogy az időzített támadásokat vezetőink bírni tudják. Ma kaptam Borboly Csaba HR Megye Tanácsának elnökétől egy köszönő és emberségről szóló, tanúságtevő levelet, amit itt megosztok Önökkel. Fogadják szeretettel. Tisztelettel, Darvas-Kozma József

"Köszönöm az együttérzést, és azt, hogy imádkoznak, mert ezekben percekben amiket megélünk, ártatlanságom tudatán túl ez az ami erőt ad a helytálláshoz, a kitartáshoz.

Az isteni gondviselés jele, hogy ma még szabadlábon vagyok és Önöknek írhatok, de az isteni gondviselést láttam én abban is, hogy amikor a hét elején nyilatkozattételre mentem Marosvásárhelyre és a végén bekerültem a zárkába, olyan cellatársakra leltem három roma ember személyében akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a lelket tartsák bennem. Átadták nekem a szűkös cella legjobb ágyát, ennem adtak csomagjukból és amikor látták, hogy még mindig csak búsulok és nézek magam elé, akkor énekeltek nekem egy órán keresztül, hogy lelket verjenek belém. Akkor volt egy mélypontom, de ahogy a cellatársaim lelket vertek belém, pár óra alatt, akkor tudtam, hogy ennyi volt a félelem, túl vagyok rajta! És most már nincs olyan eszköz amivel meg tudnak törni!

Ártatlan vagyok és ezt be fogom bizonyítani, ha lehetőséget kapok rá és előbb utóbb lehetőséget kapok rá. De addig is, az alábbihoz hasonló leveleket küldözgeti egy névtelen „jóakarom” (én inkább egy komoly szervezett gépezetet érzek az „attila attila” név alatt!) szerte a megyében a polgármestereknek, az állami intézmények vezetőinek, munkatársainak, hogy megtörjenek. Három éve kapom e leveleket, és ahogy elnézem, a személyi kör, akiket e levélben fenyegetnek kezd bővülni.

Levelem zárásaként tehát mégegyszer megköszönöm azt az együttérzést, fohászt, imát amit értem elmondanak, és tudom, hogy e megpróbáltatásoknak egyszer csak vége lesz és ki fog derülni az igazság. Mindenkinek mindent köszönök.

Áldott Pünkösdi Ünnepeket kívánok mindannyiunknak.
Tisztelettel:
Borboly Csaba"

2 megjegyzés:

  1. Nagyon megörvendtünk amikor ma megláttuk kedves családjával a Hagyományos vásáron. Jó egészséget, kitartást kivánok neki. Aldott Pünkösdi Űnnepet kivánok.

    VálaszTörlés
  2. Csaba, Mindent meg tesz a roman allam hogy lejaratasson, de fel a fejjel es elore, ha pontosan tudod miert vadolnak, akkor azt is tudod hogy vedekezz! Ismerjuk a romanok fogasaikat, hogy elkapjanak valamivel amit eppen Erdely erdekebe volt elokeszitve nyomba lefilmeznek, es anyagokat tesznek felre es varjak a pillanatot hogy bepereljenek, elmult a Zaszlo ugy most kell meg egy botrany, hogy az egyszeru nepet elbutitsak a gazdasagi nyomor elviseleseert, es Te lettel, az. Amit a ciganyok veled csinaltak az orvendetes, hiszen a mi fajta ciganyaink-ba meg van becsulet, es egyeterzes! Mi is imatkozunk itt Kanadaba szakadt erdelyi magyarok, mert.......sajnos muszajbol kerultunk ide de a honvagy mindig haza visz, veletek kelunk,veletek fekszunk,veletek elunk,es veletek szenvendunk nap mint nap, mikor ilyen hireket hallunk. Az Igazsag bebizonyitasa neked mind magyarnak nem konnyu de nagyon remenykedunk abba hogy ki fogod harcolni.
    Mely tisztelettel, a 10 tagu Szekely csalad Kanada-bol.
    2013 majus 19.

    VálaszTörlés